450 millió a nemzeti dohánykereskedelemre

2012. október 11. 19:44

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás átcsoportosítását rendeli el a kormány határozata, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

2012. október 11. 19:44

A szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol. A dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni. A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió.

 
A törvény ugyanakkor a kétezresnél kisebb településeken lehetővé teszi, hogy ne dohányboltban, hanem más üzletben, de elkülönített helyen áruljanak dohánytermékeket. Erre ad lehetőséget akkor is, ha a nyilvános pályázat eredménytelen, ekkor a dohánytermékeket egy százszázalékos állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság kínálhatja, akár mozgóboltban. A törvény szerint az állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság a dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására, a kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítését végzi majd. Az állam nevében a pályázatok kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a miniszter jogosult.
 
A nyilvános pályázatokat idén november 15-ig kell kiírni, eredményüket két hónapon belül hirdetik ki. A koncessziós díj összegéről, megfizetésének módjáról a szerződés rendelkezik. Az értékesítési jogot húsz évre lehet elnyerni, de a korábbi tervekkel szemben akkor sem örökölhető, ha egyéni vállalkozóé.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2012. október 12. 09:51
Csak a korrupció és a haverok, egedül erről szól a fideszkormány.
krisztoforo48
2012. október 12. 08:30
Nem csak dohánytémában,de el kellene gondolkodni a kormányzatnak és az EU-nak is,hogy meddig van a határ a személyiségi jogok korlátozásában!
nyugalmazott tanár
2012. október 12. 06:47
Végre történik valami, ami egy kicsit talán visszafogja a füstölőket. A környéken minden segélyen élő felnőtt füstöl, mint egy gyárkémény. Némely családban ennek a költslége feketepiacon is üti a százezret. Közben sorban állnak segélyért... És diszkriminációval védolják a közeli bevásárlóáruházat. Ma már azok sem alkalmazzák, mert vagy késett, vagy lopott...
krisztoforo48
2012. október 12. 01:44
Ebben a nagy fene demokráciában egyre több a korlát és tiltás.Mentek a levesbe ti is fidesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!