„Cigányszékházbotrányt” emleget a Jobbik

2012. július 04. 16:46

A kormány vonja vissza a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatát, miszerint a Lungo Dromnak térítésmentesen juttatnának egy VIII. kerületi ingatlant – követeli a Jobbik.

2012. július 04. 16:46

Zagyva György Gyula nehezményezi, hogy a a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség ingyen kap egy ingatlant az államtól, az emberi jogi bizottság ülésén pedig hiába kérdezték Berényi László fideszes képviselőt, a Lungo Drom egyik vezetőjét az ingatlan értékéről és hasznosítási módjáról. 

Gaudi-Nagy Tamás a történteket „cigányszékházbotránynak” nevezte, szerinte a javaslat diszkriminálja a többi cigány szervezetet is. A képviselő ezek után – akár a „kimúlt” rendszerváltó pártok üres ingatlanjai terhére – székházat kérne a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak is, amely legalább „magyar ügyben dolgozik”

A jobbikos politikus elmondta: az állami tulajdonban lévő ingatlanok hasznosításáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő dönthet, de ingyenesen nem adhatja őket tovább, ezért a költségvetési törvényen keresztül nem lehet ingatlanátruházást végrehajtani — írja az Index.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trust
2012. július 05. 07:11
Nem csak az vérlzító, hogy a lungo dromnak, hanem az is, hogy az egyházaknak! Aztán miért?
ursula
2012. július 04. 20:25
Érdemes megnézni a bővebb tájékoztatást is erről: http://szentkoronaradio.com/belfold/2012_07_04_ciganyszekhaz-botrany-lungo-drom-mutyi-fidesz-modra Az egyházaknak juttatandó ingatlanok között egy civil szervezet elrejtve?? A költségvetési törvényben? Egyre pofátlanabbak ezek a fijjúk! És még mi minden nem kerül a nagy nyilvánosság elé! Ne reménykedjenek, helyi szinten azért minden kis/nagy stikli ismert, és "vérfideszesek" fordulnak emiatt el a Párttól! Bízom benne, hogy meglesz ennek a böjtje és büntetése is! Lesz még itt elszámoltatás gyerekek úgy vigyázzatok, és nem fideszféle! Nem is folytatom, mert csak csúnya szavak hagynák el a billentyűzetet!
armanyi
2012. július 04. 19:27
Valami olyasmit is mondott a Zagyva, hogy mi van a rendszerváltó pártok (SZDSZ, MDF) ingatlanaival? Tényleg mi van velük? Valaki már értékesítette? Hol a pénz?
kjkj945
2012. július 04. 17:28
Volt a népszínház utcában a romapress egy földszinti portálon. Most a deka dinka van benne. A cigóknak ott van a volt nap mozi. Vagy meg fogják kapni a II. János pápa téri volt maszop székházat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!