MSZP: Ellehetetlenülhet a felnőttképzés

2012. június 18. 12:27

A szocialisták szerint a szakképzési jegyzék átalakításáról szóló kormányrendelet-tervezet hatályba léptetésével ellehetetlenülhet a felnőttképzés.

2012. június 18. 12:27

Az MSZP szerint átgondolatlan a szakképzési jegyzék tervezett átalakítása. Sós Tamás szocialista képviselő, az oktatási bizottság tagja elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára június 5-én került fel a kormányrendelet-tervezet a képzési jegyzékről, és a szakképzés szereplőinek mindössze két napjuk volt arra, hogy véleményt mondjanak arról. Sós Tamás ezt az egyeztetés megcsúfolásának nevezte, és azt mondta, komoly felháborodást váltott ki a tervezet tartalma is.    

Utalt arra, hogy eddig kétszer alakították át gyökeresen a képzési jegyzéket; először annak 1993-as születésekor, másodszor pedig 2006-ban, ám akkor az átalakítást két éves előkészítés előzte meg, melynek során közel 20 ezer érintettet kérdeztek meg. Szavai szerint akkor egy európai színvonalú, rugalmas, sokszínű, átlátható, átjárható, egymásra épülő modulációs rendszert alakítottak ki, és ebből dolgozták ki az országos képzési jegyzéket. Mint mondta ennek alapján ha valaki bútorasztalos akar lenni, de már korábban asztalos volt, akkor nem kellett mindent újratanulnia, mert beszámították a korábban megszerzett ismereteit. Ha felrúgják a jelenlegi rendszert, akkor viszont mindent újra kell majd tanulni. Szerinte ezzel indokolatlanul nő majd az óraszám, és ezzel együtt drágul a képzés is. Ezzel összefüggésben az MSZP úgy látja, az állam fogokozatosan kivonul a szakképzésből.  

Sós kitért arra is, hogy a rendelettervezet lényegében megfelezné az államilag elismert szakképesítések számát. Hozzátette: nem azt vitatja, hogy ezt ne lehetne csökkenteni, de szerinte ezt előbb meg kellene vitatni a szakképzés szereplőivel, mert elképzelhető, hogy van olyan képzés, amire jövőre ugyan nem, de egy-két év múlva szükség lehet. A szakpolitikus azért is tartja súlyos problémának a moduláris rendszer „felrúgását”, mert azzal több száz millió forintot dobnának ki az ablakon. Jelezte, nem azt mondja, hogy a jelenlegi rendszeren nincs mit javítani, de azt igen, hogy nem a tervezet szerinti mértékben és módon.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2012. június 18. 13:20
Istenem, mennyi, mennyi szoci szakértelem, nem is tudom, hogy vagyunk meg nélküle, és mennyire elég volt belőle 2 évvel ezelőtt...
kjkj945
2012. június 18. 12:54
És? Már 2002-ben ellehetetlenitették.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!