Enyhítenék a dohányzást korlátozó törvényt a balatoni kisvállalkozók

2012. június 06. 17:44

A nemdohányzók védelmére hozott törvény enyhítését kezdeményezik a dél-balatoni kiskereskedők és vendéglátósok. Egy kereszténydemokrata politikus felkarolta az ügyet.

2012. június 06. 17:44

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) turisztikai szezonnyitó fórumán szerdán, Balatonszárszón felszólaló kisvállalkozók életszerűtlennek, és a nyugati gyakorlattól eltérőnek tartják azt a rendelkezést, amely szerint dohányozni csak az üzletek bejáratától 5 méterre lehet. Túl magasnak tartják a büntetést, amely extrém esetben kétmillió forintra is rúghat, ez pedig véleményük szerint tönkre tehet egy-egy vállalkozást.

Móring József Attila (KDNP) a rendezvényen résztvevő somogyi országgyűlési képviselő vállalta, hogy közreműködik a nem dohányzók védelméről szólón törvény módosításának kezdeményezésében.

A közel száz vállalkozó részvételével megtartott balatoni fórumon Kertész Rezső, a KISOSZ ügyvezető társelnöke beszámolt arról, hogy a Somogyban található 14 dél-balatoni településen az elmúlt öt évben 25 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek, és 8 százalékkal a vendéglátó egységek száma. Vannak, akik még nem zártak be, de kényszerből már szüneteltetik vállalkozásukat.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2012. június 07. 06:52
Az energia italok bizonyítottan károsak az egészségre és mégis forgalmazzák.Mennyibe fog az kerülni,ha már fiatalon egészség károsodást szenvednek a fiatalok?
=nessuno=
2012. június 06. 23:15
Egyetlen jó intézkedése a kormánynak. A kdnps meg lobbizzon másért!
flazz
2012. június 06. 21:57
A legnagyobb baj az, hogy m.o.-n a dohányzók %-a az albán és a bolgár statisztikákkal vetekszik. a nyugati államokban, ahol évek óta tilos dohányozni, nem azért vezették be ezt a szabályt, mert korlátozni akarták az emberek demokratikus jogait, hanem azért mert, mint ahogy már itthon is évtizedek óta tudják, hogy a dohányzás az egyik legsúlyosabb BETEGSÉGEK egyike, amelyről a legtöbben nem tudnak leszokni. ezért kell limitálni a lehetőséget. akik azzal érvelnek, hogy nekik joguk van dohányozni, el kellene azon gondolkodnia, hogy a nemdohányzónak meg milyen jogai vannak. Pl. amerikábana legtöbb egészségbiztosító már nem szerződik dohányossal, mert tisztában vannak a rizikóval, amit ez a betegség jelent. Én is dohányoztam és amikor elolvastam, hogy a 40-es évek óta milyen taktikával szoktatták rá az embereket a dohányzásra és hogy 1000 féle méreg van egy szál cigiben, akkor leraktam, mert nem akartam egy ilyen ördögi gépezet áldozatává válni. Szerintem, amikor valaki arról papol, hogy neki joga van dohányozni, akkor inkább azon gondolkozzon el, hogy legyen olyan ember akinek képessége van arra, hogy egy önállóan döntéseket hozzon. Ne pedig egy kémia folyamat befolyásának a hatására. Olvassatok már utána, hogy mi okozza a függőséget! Ébredjetek fel!!!! Pl a szólásszabadság az egy jog. A pöfékelés meg nem, mert arról nem a saját akarotod alapján döntesz, még ha ezzel áltatod magad, akkor sem.
gfischer
2012. június 06. 20:49
Mi ez az ivás, meg dohányzás, meg társalgás? Ne csoportosuljunk kérem! Mindenkinek irány haza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!