Egyetem lenne az egri főiskola

2012. június 15. 14:38

A város fideszes polgármestere bejelentette: az oktatási államtitkárság módosítaná a felsőoktatási törvényt, hogy az ne akadályozza az egri főiskola egyetemmé válását. Az intézmény tevei szerint 2013-ban kezdeményezik az egyetemmé nyilvánítást.

2012. június 15. 14:38

Az oktatási államtitkárság úgy kívánja módosítani, még életbe lépése előtt a felsőoktatási törvényt, hogy az ne akadályozza az egri főiskola egyetemmé válási törekvéseit – jelentette be Habis László (Fidesz-KDNP), a város országgyűlési képviselője pénteken Egerben. A politikus – aki a település polgármestere is egyben – emlékeztetett: a KDNP-s Lukács Tamás ugyancsak egri képviselővel együtt kezdeményezte a törvény módosítását. Most levelet kaptak Hoffman Rózsától, amely szerint a tárca felvette jogalkotási programjába a törvénymódosítást, így a főiskola folytathatja a mester- és doktorképzést – közölte Habis.

Hauser Zoltán, az intézmény rektora emlékeztetett arra: a szeptemberben életbe lépő jogszabály szerint a főiskolai jogállású intézmények csak engedéllyel folytathatnak mesterképzést, doktorképzést pedig egyáltalán nem végezhetnének. Mint elmondta, ez megakasztaná az elmúlt évtizedek egri fejlesztéseit, amelynek nyomán ma már történelemtudományi és neveléstudományi doktori iskola is működik a főiskolán, illetve a minőségi követelmények tekintetében az intézmény az egyetemek között is a jobbak között volna rangsorolható. Tervük ugyanis az, hogy 2013-ban kezdeményezik a főiskola egyetemmé nyilvánítását; erről az Országgyűlés dönt a kormány javaslata alapján.

Ternyák Csaba egri érsek felidézte, hogy Egerben 300 éves álom az egyetem létrehozása és ebben az egri püspökök voltak a kezdeményezők. Ennek kapcsán üdvözölte, hogy egy jogi akadály elhárul az egyetemmé válás útjából, így megvalósulhat az elődei által megálmodott terv.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Grüezi
2012. június 16. 01:09
Nahiszen, ez kell az országnak: történész meg nevelődoktor... Ehhez minek az egyetemi cím? Már minden vakondtúrásnak saját egyeteme lesz? Aztán majd rögtön kérnek 30 milliárdot a felszerelésre is...
Gregorius
2012. június 15. 21:52
Ha egy főiskola sikeres PhD képzést folytat, ami számomra elég meglepő, az feltételezi azt, hogy kellő számban rendelkezik tudományosan minősített oktatóval. Ha ez igaz, akkor lehetséges az átminősítés.
Zalailáma
2012. június 15. 19:31
Ez tréfás: lassan annyi egyetem lesz az országban, ahány gimnázium. Persze egyik gagyibb, mint a másik. Ternyáknak sincs sok fogalma arról, mit is jelent egy egyetem valójában. Szerintem örülnie kellene, ha a Pázmány nem süllyed a valóságban főiskolai szintre, legalábbis ami a színvonalát illeti.
kjkj945
2012. június 15. 16:45
Ho si misi! Csatlakozhatott volna a miskolcihoz nem akarta. Most meg önállo egyetem lenne LOL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!