Öt éve nem volt ilyen kevés pénze a kormánynak

2013. augusztus 15. 15:58

A kormány jegybanknál vezetett kincstári egységes számlájának – vagyis a likvid tartalékainak – egyenlege válság előtti szintre esett.

2013. augusztus 15. 15:58
Székely Sarolta
mfor.hu

„Hétfőn délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelentette be, hogy az előzetes nyilatkozatoknak megfelelően átutalta a Nemzetközi Valutaalapnak a 2008-09-es hitel fennmaradó részét. Vitatni lehet, hogy ennek gazdasági vagy politikai haszna nagyobb-e, annyi viszont bizonyos, hogy jelentős kockázatokat vállaltak fel ezzel a lépéssel Orbánék. A kormány jegybanknál vezetett kincstári egységes számlájának - vagyis a likvid tartalékainak - egyenlege válság előtti szintre esett, ezen belül pedig a devizarésze szinte lenullázódhatott, ami igen veszélyes is lehet.

A július végi állapot szerint a kincstári egységes számlán összesen 1457,3 milliárd forintja volt a kormánynak, melyből 509 milliárd forint és 948 milliárdnyi deviza (3,16 milliárd euró). A hétfői 2,2 milliárd eurós törlesztéssel korrigálva ezt a záróértéket, 286,9 milliárd forintnyi devizabetét maradt, a teljes állomány pedig közel a felére, 796 milliárdra apadhatott. Ennél alacsonyabbra pedig pont a válság előtt, 2008 októberében volt példa.

A sokéves mélyponton túl más szempontból sokkal érdekesebb a végtörlesztés után kialakult helyzet a magával hordozott kockázatok miatt, főleg, mert a likvid eszközként rendelkezésre álló nyugdíjpénztári vagyon is már az eredeti tizedére, 302 milliárd forintra (1,01 milliárd euróra) apadt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. augusztus 16. 07:45
Szerintem Székely Sarolta írása nem komplex értékelés. A politikusokra jellemző, hogy először megszövegezik az állításukat és kiragadnak egyetlen statisztikai adatot, amely látszatra bizonyítja az állításukat. Ez az írás is ebbe a kategóriába tartozik. Ennek következtében legfeljebb zavarkeltésre alkalmas. Azt állítja; „Ennél alacsonyabbra pedig pont a válság előtt, 2008 októberében volt példa”, ami igaz. De! 2008 októberében a költségvetést a piac még magas kamatfelárért sem finanszírozta. A jegybanki tartalék is a szükséges határ alá csökkent. A forint gyengült, a gazdasági mutatók romlást mutattak. Az éves költségvetési hiány magas volt. Mindezek előre vetítették, hogy kifizetési kötelezettségeinknek nem lesz meg a forrása. Ezért fordult a kormány és a jegybank az IMF-hez, EU-hoz. Jelenleg; 3 % alatt a költségvetési hiány. Nem várható a gazdasági mutatók drasztikus romlása. A jegybank megfelelő tartalékkal rendelkezik. A költségvetés a kiadásaira megfelelő forrás áll rendelkezésre. A pénzpiac a szükséges forrásokat kedvezőbb feltételekkel biztosítja, mint ahogy ez 2007-2008 időszakában volt. Végezetül; mindig annyi tartaléknak kell rendelkezésre állnia, amely a forgalmat forrás oldalról zökkenőmentesen biztosítani tudja. Kockázat pedig mindig van. Azonban az is kockázat, ha túlzott a tartalék, mert ennek is van költsége.
dönci5
2013. augusztus 15. 19:54
Csak nem megint győztünk?
gubenc
2013. augusztus 15. 19:08
A következő kommunikációs hülyítés arról fog szólni, hogy a FIDESZ mennyivel csökkentette az államadásságot. A bruttó államadósság valószínűleg valóban csökkenni fog, de a tartalékok is. Mintha Józsi bácsi dicsekedne, hogy 100 Ft-val kevesebb az aóssága, de azt nem teszi hozzá, hogy a pénztárcájában is kevesebb van 100 Ft-al, és mindenkinek dicsekszik a kocsában, hogy mekkora májer. A nagy néphülyítők végzete egyébként az szokott lenni, hogy elhiszik azokat a butaságokat, amivel a népet hülyítik.
OberEnnsinnen
2013. augusztus 15. 18:52
Ma Nyíregyházán jártamban, megnéztem fő terüket, a Kossuth tért. Egy négyzetes oszlop, kb. 2,5 méter magas áll a téren, az oszlop élei kb. 50 centiméteresek. Ez áll rajta, nem szó szerint: "4 milliárd 694 millió Ft ki nem fizetett számla 2010 októberében. 2013-ban a nyíregyháziak összefogásából rendezve lett. A városnak mára mincsenek kifizetetlen számlái." Figyelem! Nem a horribillis adósságról, kifizetetlen számlákról szól a történet. 2010-ben végre a nyíregyháziak is leváltották a szocikat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!