Parragh László: Tabudöntögető javaslataink vannak, ki is fogják verni a biztosítékot

2018. május 14. 18:28

A korábbi két ciklushoz hasonlóan, a most alakuló új kormánnyal is együttműködési megállapodást kíván kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) – mondta a kamara elnöke hétfőn Nagykanizsán. Tíz év alatt kell megduplázni a reálbéreket.

2018. május 14. 18:28
null

Parragh László a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén tartott előadásában azt mondta, nem lenne ildomos a sajtón keresztül üzengetni a tervezett megállapodás előtt annak tartalmáról. „Nem mondhatom el, hogy mire készülünk, de összességében jóra” – fogalmazott.


Az MKIK elnöke beszélt arról, hogy 2010-ben válságkezelő, majd 2014-ben konszolidációs gazdaságpolitika kezdődött, „most pedig új korszakban vagyunk”, a fenntarthatóságot kell biztosítani, az elért eredményeket tovább erősíteni. 

A kamara által 1600 cég megkérdezésével zajlott felmérés alapján a cégvezetők 68 százaléka szerint a szakképzett munkaerő hiánya lehet az akadálya a fenntartható fejlődésnek. Mindössze 8-9 százalék vélekedett úgy, hogy a felsőfokú végzettségűek hiánya miatt, 30 százalékuk azonban a szakképzetlen munkaerő hiánya miatt tartja kevésbé fenntarthatónak a fejlődést.

Parragh László úgy vélekedett: a fejlődés nemcsak a gazdaságot, hanem minden állampolgárt érint, „az az érdekünk, hogy a fejlődés a gazdaságot körülvevő minden alrendszerre hatással legyen”.

Kijelentette: a tudás és a gazdaság összekapcsolása nélkül nem lehet sikeres egy ország. „Mindenáron szeretnénk közelíteni a tudást a gazdasághoz”, a jelenleg formálódó kormányzati struktúra is tükrözi ezt. 

A fenntartható fejlődés biztosításához szükség van a politikai stabilitásra, az eddigi gazdaságpolitika folytatására és finomhangolására, költségvetési fegyelemre. Nagyon fontos lenne a termelékenység és a hatékonyság javítása, „de ebben nagy bajban vagyunk”, ezen a bérfelzárkóztatási program folytatása segíthet – fogalmazott.

A kamarai elnök arról is beszélt, hogy a megfelelő számú szakképzett munkaerő biztosításához újra kell gondolni a jelenlegi munkaerőpiaci technikákat. „Tabudöntögető javaslataink vannak, ki is fogják verni a biztosítékot” – jegyezte meg anélkül, hogy a részletekre kitért volna.

Parragh László felidézte azt a kormányzati ígéretet, hogy 10 év alatt egymillió új munkahely jön létre, 7 év után ugyanis mostanra 736 ezer új álláshely van már. „Ahhoz hogy Európához közeledjünk, 10 év alatt meg kell duplázni a reálbéreket”, amihez évente 5-6 százalékos reálbér-növekedés szükséges, márpedig ez az elmúlt két évben és idén is 10 százalékos volt – mondta. 

A munkaadóknak nagyon nagy kihívás a reálbérnövelés, mert a költségek növekedésével jár, s az államnak ugyan rövid távon többletbevétele van, de erről le kell mondania, hogy visszaforgassa ezt a pluszbevételt a gazdaságba. A bérnövekedés ugyanis reálkonvergenciát, a munkaerő megtartását és a fogyasztás növekedését hozza – indokolta Parragh László.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazav
2018. november 04. 20:43
30%-os növekedés kell, hogy ott legyünk,mint a versenytárs v4ek, akik szintén növekednek közben. A duplázás valóban szükséges ahhoz, hogy utolérjük a v4et, ennyire vagyunk lemaradva.
Rasdi
2018. május 21. 14:50
Biztos a "kiemelt" vállalati körökkel (Csányi, Mészáros, Leisztinger. Simicska és tsaik) valamilyen "fehér asztal melletti" alkalommal egyeztettek:)))))
istvánkeve
2018. május 21. 14:50
No végre valaki tudja hol az egyensúly!
Wazav
2018. május 21. 14:50
1997-2006: növekszik a magyar bér 2007-2012 csökken 2013-2018 növekszik
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!