Félmillió eurós magyar lakóautók is futnak a hazai utakon

2023. augusztus 18. 11:45

A recesszió ellenére is nő a luxustermékeket vásárlók száma – írja a Világgazdaság.

2023. augusztus 18. 11:45

Magyarországon alapvetően a sztenderd lakóautókat értékesítik, a középkategóriával bezárólag, a prémiummárkák közül ötöt itthon is ismernek: a Concorde-ot, a Niesmann+Bischoffot, a Morelót, a Phoenixet és a Carthagót nyilatkozta a Világgazdaságnak Harmath András, a 2000-ben alapított, budapesti telephelyű, lakóautók el- és bérbeadására szakosodott Suwenor Kft. cégvezetője. Azt is elmondta, a Dembell is elterjedt, főleg azok között, akik lószállítókat és top-end járműveket keresnek. Az ilyen és ehhez hasonló luxusért azonban ötszázezer és egymillió euró közötti összeget kell fizetni, szemben a sztenderd típusok maximum százezer eurós alapárával.

A szakember elmondta, társaságuk elsősorban a normál osztályba tartozó Adriákat, Knausokat, Weinsbergeket és Laicákat forgalmazza, ám ezek között a márkák között is van olyan modell, amely már belépett a luxusszegmensbe, 

vízválasztó a súlyhatár, mivel a prémiumkategória kizárólag 3,5 tonna felett érhető el, miközben a vásárlók jelentős része B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, 

a tömeggyártás ebből következően az eladható sztenderd típusokra koncentrálódik.

A Suwenor Kft. cégvezetője a felszereltségről elmondta, a gyárakból jellemzően „kopaszon” érkeznek a kocsik, amelyeket aztán a kereskedők szerelnek fel forgalomba állítás után. Ennek az az oka, hogy a nagyobb autók össztömege szinte minden esetben meghaladja a 3,5 tonnát. Nekik egyre többször sikerül meggyőzni az ügyfeleiket, hogy 4,5 tonnást rendeljenek az adott típusból, mert így gyakorlatilag minden korlát elhárul a felszereltséget illetően. A terhelhetőséget nekik is figyelembe kell venni, hiszen az új Ducatóból is van olyan, amelyet mindössze 150 kilóval lehet bővíteni, háromszáz-ötszáz kilogramm súly pedig pillanatok alatt felmegy rájuk, sokan éppen ezért a megerősített, 4,4 tonnás teherbírású alvázakat választják.

A teherautósofőr-hiány enyhítésén dolgozik az Európai Unió, 

s lehetővé tenné a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezőknek, hogy a megengedett 3,5 tonnás helyett legfeljebb 4,25 tonnás össztömegű gépjárműveket is vezethessenek. 

Harmath András úgy gondolja, ez a szabályváltozás sok problémát megoldhat a lakóautó-piacon is.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blackorion93
2023. szeptember 25. 11:53
Az , hogy nő a luxus termékek vásárlása még recesszió idején inkább arra ékes bizonyíték, hogy a gazdasági olló még szélesebbre nyílt, mint sem arra, hogy mindenkinek van mit tejbe aprítania.
Akitlosz
2023. augusztus 18. 16:13
I feel the earth move under my feet 2023. augusztus 18. 16:12 "Azt azért ugye tudod, hogy mondjuk a témánál maradva, egy lakóbusz karosszériájához nem ugyanannyi súlyú alumíniumot használnak fel, mint amennyi vasat használnának?" Persze. Hanem sokkal kevesebbet. EZÉRT lesz könnyebb az autó. "Így az összehasonlításod teljesen értelmetlen." Nem, nem az. Ugyanannyi alumíniumból sokkal több autót lehet gyártani. Dupla haszon. Azt azért ugye tudod, hogy a karosszériaüzem kilóra veszi a fémet? Úgyhogy egyáltalán nem értelmetlen az összehasonlítás. 1 kg az 1kg tollpihéből és ólomból is. Csak így van értelme az árak összehasonlításának.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 18. 13:36
Jóllakott és divatos költők az éhségről szavalnak...
I feel the earth move under my feet
2023. augusztus 18. 13:34
"Akitlosz 2023. augusztus 18. 12:48 A mai árak. 1 kilogramm vas 37,309 forint. 1 kilogramm alumínium 759,793 forint. Az alumínium 20,364-szor drágább." Azt azért ugye tudod, hogy mondjuk a témánál maradva, egy lakóbusz karosszériájához nem ugyanannyi súlyú alumíniumot használnak fel, mint amennyi vasat használnának? Így az összehasonlításod teljesen értelmetlen. Foteltudós nyugger... Eleve azon lamentáltál, hogy alumíniumból azért kell csinálni, mert úgy lényegesen könnyebb az önsúly. Megint olyasmibe okoskodtál bele, amiről fingod sincs. Tudálékoskodsz de tudás semmi sincs a mondataid hátterében. Mondok mást.. egy ugyanakkora hosszúságú és magasságú és fedettségben azonos kerítés alumíniumból maximum háromszoros árban van, mint amennyi acélból lenne..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!