Európa a teljes kivéreztetés felé halad

2023. március 11. 16:36

A migrációs krízisről ma már tudjuk, hogy részben mesterségesen gerjesztett folyamat volt. Interjú.

2023. március 11. 16:36
null
Lánczi Tamás
Demokrata

„Ebben az immunhiányos állapotban érte a 2015-ös migrációs krízis, majd a Covid-járvány…

A migrációs krízisről ma már tudjuk, hogy részben mesterségesen gerjesztett folyamat volt. A Coviddal már egy eleve legyengült kontinens nézett szembe, a járványt kísérő káros és rosszul meghozott uniós intézkedések pedig talán több kárt okoztak, mint maga a vírus. Mindez újabb adóssághegyekhez vezetett, és demográfiai telet hozott. Ez utóbbiról ugyan nem szoktunk beszélni, de a meg nem született gyerekek révén Európa több életet veszített, mint ahányat a védelmi intézkedések megmentettek. A járvány alatt az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió nem ura a saját nyilvánosságának.

Ez mit jelent?

Kiderült, hogy a Coviddal kapcsolatos információk, a kérdésfeltevések és az azokra adott válaszok szerkesztésére korlátozott befolyása volt az európai kormányzatoknak és magának az Európai Uniónak is. Sokszor már a kérdésért is letiltás járt a közösségi oldalakon. Például hogy Kínából származik-e a vírus, vagy máshonnan? Mesterségesen előállított kórokozóról beszélünk-e, vagy természetes úton mutálódott változatról? Ami az egyik héten tabu volt, a következőn legitim téma lehetett. Az is furcsa, hogy az orosz–ukrán háború után a Covid lényegében eltűnt a nyilvánosságból. Európa teljes egészében elveszítette a kontrollt az információk fölött, sőt egyértelmű, hogy az uniós tagországoknak Magyarország kivételével nincs önálló politikája a háború és béke kérdésében sem. Érdemes felidézni, mit mondott Carl Schmitt konzervatív német filozófus. Szerinte az tekinthető szuverénnek, aki a rendkívüli állapot kérdésében dönt. Európa nem dönt. Európa nem szuverén.

Gondolom, ennek gazdasági következményei is vannak.

Igen. Az eladósodásról már beszéltünk. De gondoljunk csak a vakcinabeszerzések ügyére. Bár az unió képes volt oltóanyaggyártásra, mégis az Egyesült Államokból, horror áron szereztük be a szérumot, máig nem tisztázott körülmények között. De érdemes figyelni azokat a gazdasági történéseket is, amelyek a háború kitörése óta zajlanak. Az újabb eladósodási hullám, az uniós szankciós politika miatt fellépő energiaválság, infláció, alapanyag- és alkatrészhiány, a cégek elvándorlása Amerikába mind azt mutatja, elkezdődött az európai gazdaság haláltusája. Ezzel párhuzamosan zajlik az európai mezőgazdaság kivéreztetése is. Brüsszel olyan életidegen szabályokat akar ráerőltetni az agráriumra, amelyek ellehetetlenítik a termelést. Ezt az ágazatot sem kímélik azok az erők, amelyek Európa bedöntésén, tönkretételén dolgoznak, így a kontinens a teljes kiszolgáltatottság felé halad. Miközben Európa a világ legtermékenyebb vidéke, és övé a legfejlettebb mezőgazdaság, gyakorlatilag nem lesz képes ellátni önmagát élelmiszerrel.

Ennyire zsarolhatóak az uniós döntéshozók?

Ne felejtsük el azt a fontos tényt, hogy a második világháború után Európa nyugati fele is megszállt területté vált. Igaz, az USA adott bizonyos engedményeket, részleges autonómiát az egyes országoknak, hiszen vele szemben ott állt a rivális tömb, a szovjet zóna. A Szovjetunió összeomlásával azonban a helyzet megváltozott. A világ egypólusúvá vált. Az orosz–ukrán háború csak ráirányította a figyelmet arra, hogy az EU katonailag is kiszolgáltatott helyzetben van.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. március 13. 00:33
Ügyes duma. Lánci úr ugyan írja meg a hazai párhuzamát, lezárva Orbán végtelen ostoba, a megnövekedett energia igény miatt, gázerőműveket építünk/építtetünk (van rá jelentkező bőven) bejelentésével.
Zsaturnuzs
2023. március 11. 19:43
"Európa a világ legtermékenyebb vidéke" Van, ahol évente háromszor aratnak. Persze nem Európában, de ez mellékes a HANGZATOS IGAZSÁGOK HANGOZTATÁSA mellett.
FeketeFehér
2023. március 11. 18:58
Lánczi Tamás egy meglehetősen képzett propandista. De semmi több. Nincs önálló gondolata.
kiss.istvan770
2023. március 11. 18:54
"A migrációs krízisről ma már tudjuk, hogy részben mesterségesen gerjesztett folyamat volt." Nem tudhatjuk, hanem már 2015-ben biztosan tudtuk, de Kadhafi kivégzésekor, az "arab tavasz"-nak hazudott, a CIA és OSF által szervezett anarchista puccsok óta rájöhettünk volna, hogy mik lesznek a következményei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!