Demokrata szenátor: amerikai csapatok indulnak Ukrajnába, ha Kijev vereségre áll
Nem teljesen világos, tudja-e a a demokrata vezető, Hakeem Jeffries, hogy miket beszél. Sokkoló mondatok.
A magyar kormány fülsiketítő hallgatásba burkolózott, majd csak egy vérszegény nyilatkozatott tett.
„Putyin és az Erisz almája
Putyin elnök egy minapi beszédében megpróbálta a viszály istennőjének aranyalmáját begurítani Ukrajna és szomszédai közé. Beszédében azt állította, hogy Lengyelországnak, Romániának és Magyarországnak is jogos területi követelése van Ukrajnával szemben. A lengyel és a román kormány rögtön reagált és határozottan visszautasította ezt a viszályt kiváltani szándékozó provokatív kijelentést. A magyar kormány mindezideig fülsiketítő hallgatásba burkolózott, majd az index.hu kérdésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium a következő vérszegény, az ügy érdemét nem érintő nyilatkozatot tette: »Nem tartjuk helyesnek a háborús konfliktust mélyítő nyilatkozatokat. Az ilyen nyilatkozatok helyett azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség!« De még ez a nagyon bátortalan, semmitmondó nyilatkozat sem került fel a minisztérium honlapjára, ezért aligha tekinthető hivatalos elutasításnak.
Csodálkozunk még, ha időről-időre felröppennek azok a találgatások, hogy kormányunknak tisztességtelen szándékai vannak Ukrajnával szemben?”
Nyitókép: Szent-Iványi István Facebook-oldala