Szoros eredmények, és történelmi polarizáltság az Egyesült Államok félidős választásán

2022. november 09. 22:42

Egyelőre várat magára a republikánusok által „vörös hullámnak” nevezett, konzervatív áttörés.

2022. november 09. 22:42
null
Sümeghi Lóránt
Sümeghi Lóránt
Kontra

„Dacára annak, hogy számos, még az amerikai baloldallal és a Biden fémjelezte adminisztrációval is rokonszenvező politikai kommentátorok, elemzők és közvélemény-kutatók is alapvetően »hiányosnak« és »gyengének« értékelték Joe Biden demokrata elnök első két évben látott teljesítményét, az idei amerikai időközi választások részeredményei szerint egyelőre várat magára a republikánusok által oly gyakran »vörös hullámnak« nevezett, kifejezetten elsöprőnek nevezett konzervatív áttörés.

Ugyanis a részletek szerint valóban nagy esély mutatkozik arra, hogy az amerikai törvényhozás, a Kongresszus alsóházában, a Képviselőházban többségbe kerülnek a konzervatívok – a többséget jelentő 218 képviselői helyből már 199-et bezsebeltek, míg a demokraták épphogy túllépték a 170-et –, addig a Szenátus többségért folytatott harc már kevésbé egyértelmű.

Ugyanis a többséget garantáló 51 mandátumból egyelőre fej-fej mellett, mindkét párt 48 szenátorral rendelkezik, azonban a republikánusok helyzetét tovább nehezíti, hogy egy patthelyzet esetén az 50-50 arány megtörésének érdekében a mindenkori alelnök voksa dönt, aki jelen esetben a demokrata Kamala Harris.”

 

Nyitókép: SETH HERALD / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. november 10. 11:26
....szerintem a kékeknek már ez is szégyen ami most van....ők vannak hatalmon...pfuj
amca
2022. november 10. 09:57
Bidé örömmel : smlxspőw3üö9ö23l2i2988döüüsü2üöoosa.
Ma is bukik a Zorbán...
2022. november 10. 07:53
Gyalázatos ez az eredmény. Szét lehetett volna kergetni a gonosz és embertelen vókista-jakobinus csürhét, de az ostobák és a söpredék mozgósítása jobban sikerült, mint a normalitás és tisztesség felrázása. Túl biztos volt a republikánus győzelem, ezért sokan nem mentek el szavazni a sötétség ellen. Megint bejött a bolsevista média trükkje...
Csubaka
2022. november 10. 07:05
Mi van, ha a középidős amerikai választásokat a demokraták menekülésként használják ? Nyilvánvaló, hogy az általuk teremtett katasztrofális lokális és globális állapotok, az ukrajnai háború, és általában nemzetközi viszonyok a hadiiparon és pénzügyi szektoron túl a gazdaság és a társadalom minden szegmensének visszafordíthatatlan károkat okoztak. A nemzetközi közösség szembe fordulása az USA-val, a Brix brutális erősödése, Kína megtörhetetlennek látszó gazdasági dominanciája a 2024-es választásokra várhatóan tragikus demokrata vereségre utalnak. Ebből a helyzetből éppen optimális kiút lenne a félidős választások megtervezett és irányított elvesztése. A jelen állapotok feldolgozása, konszolidálása egy demokrata elnök által irányított republikánus többségű szenátussal és kongresszussal elfogadható mértékű arculat vesztést okozna csak a Demokrata pártnak. Ugyanakkor a republikánusok jelentős erőit kötné le a következő választások felkészülésére, ráadásul addigra minden meg nem oldott, vagy időközben a demokraták eddigi tevékenységéből fakadó hibáért a köztársaság pártiakat lehet majd támadni a választások kampány időszakában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!