Mindszenty-gyalázás a nemzeti ünnepen – válasz a Telex.hu cikkére

2022. október 24. 17:37

„A NER és az ő bíborosa” című írás mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

2022. október 24. 17:37
null
Szalay László
katolikus.ma

„A telex.hu cikkének szerzője Ungváry Krisztián történész. Hosszú évek óta figyelem Ungváry munkásságát, s szomorúan tapasztalom, hogy a tehetséges történész – korábban jeles munkák szerzője – egyre nívótlanabb szövegeket ad ki a kezéből. Korábban Prohászka Ottokár püspököt antiszemitázta, s tette ezt úgy, hogy Székesfehérvár nagyhírű püspökének az életművét nem ismeri alaposan. Most Mindszenty József bíboros-hercegprímás került a célkeresztjébe, s ismét azt tapasztaltam: olyasmiről ír, amiről nincs kellő tudása. Alaptételem röviden: egyháztörténeti kérdésekben Ungváry nem mozog otthonosan, s félő, hogy elsősorban politikai-ideológiai töltetű előítéletei irányítják a tollát.

Már a cikk címe is meghökkentő: Mindszenty József nem a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) bíborosa, hanem az Egyházé. Tudjuk, már napokkal a nemzeti ünnep előtt megjelent a hír, hogy a kormányfő Zalaegerszegen mond ünnepi beszédet a Mindszentyneum épülete előtt. S mivel Ungváry köztudottan a regnáló kormányfő elszánt ellenfele, ezért az a gyanú merül föl az olvasóban: igyekszik belerúgni abba, aki a kormányfővel valamiképp kapcsolatba hozható. Mivel az 1956-os szabadságharc kitörésének évfordulóján a kormányfő Zalaegerszegen beszélt, ezért Mindszenty bíboroson verte el a port az egykor szebb napokat látott történész. A telex.hu hírportálon megjelent írását még aznap megosztotta közösségi oldalán ezzel a felvezetéssel: „Nem érdektelen információ, hogy ki is az, akit Orbán Viktor a forradalom ünnepén kanonizálni igyekszik.” Valóban nem érdektelen, mennyi torzítás, tévedés, hamis állítás található a történész-publicista szövegében.”

A NER és az ő bíborosa

„Mindszenty József bíborosról az átlagos magyar olvasó nem tud sokat. Jó esetben emlékszik arra, hogy a kommunista uralom alatt bebörtönözték, 1956-ban a forradalom napjaiban egy rádióbeszédet mondott, majd a szovjet invázió után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, és innen csak 1971-ben távozott.

Nyitóképen: Ungváry Krisztián. Fotó: MTI/Illyés Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
youngboy
2022. október 25. 00:49
Ez a faszi taníthatta be Pankotai Lilikét is az undorító mocsokságokra.
Draco Paladin
2022. október 24. 21:35
Jocó bá kisszerű fasiszta volt, jellemző kik a fidesz idoljai.
olvaso9
2022. október 24. 20:43
Válaszolni kell, mindig, tényszerűen, türelmesen, korrekten - így.
Türelem
2022. október 24. 20:19
nem értem, hogy min csodálkoznak. sajnos a zsidóságon belül is nagy az értékvesztés, a Heti TV szorgalmasan dolgozik ennek lassításán, de ez kevés. Mi zsidók nem várjunk tiszteletet irányunkban másoktól, ha megalázzuk őket, érted krisztián. te zsidónak is az alja vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!