SZDSZ-mérgezés az országban

2022. október 22. 19:36

Minden párt és trendi, futtatott politikus a baloldalon az SZDSZ köpönyegéből bújt ki.

2022. október 22. 19:36
null
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet

„Egy rendkívül fontos tényezőt semmilyen módon nem hajlandók tekintetbe venni a baloldalnak nevezett internacionalista oldalon: a magyar emberek túlnyomó többségének már SZDSZ-mérgezése van. Más szóval herótja van, végletesen elege lett abból a fejlődésellenes, minden tradicionális értéket elutasító magatartásból, amely évtizedek óta rontja a közéleti levegőt, lehetetlenné teszi a normális kommunikációt. Most természetesen sokan közbevethetik, hogy emlegetett párt már évek óta nem létezik, mióta felszámolta önmagát, így miként is lehetne elege belőle a magyaroknak?

Csakhogy ennek az egykori baloldali radikális pártnak a kártékony, lefelé húzó szemlélete úgy rakódott rá a hazai baloldalra, mint a guanó, keményen, vastagon. 

Mai napig továbbél bennük, mint egy retrográd, kísértő szellem egy elvarázsolt skóciai kastélyban. Úgy is fogalmazhatunk (némi Gogolra vonatkozó Dosztojevszkijes áthallással), hogy minden párt és trendi, futtatott politikus a baloldalon az SZDSZ köpönyegéből bújt ki. A DK-tól a Momentumig, az LMP-ig és a Párbeszéd nevű mikroszkopikus álpártig, illetve Gyurcsány Ferenctől Karácsony Gergelyig kizárólag akkor tudták kiérdemelni Soros György, illetve a Nyugat támogatását, ha a hajdani rossz emlékű és ártó célokat kergető, majd csúfosan megbukott Szabad Demokraták Szövetségének az elitista, élet- és lakosságidegen attitűdjét, keménymagos magatartásformáját vették föl. A Jobbik is csak úgy tudta elnyerni a bebocsátást ebbe a körbe, hogy minden lényeges attribútumát felvette a néhai álliberális pártszerűségnek.”

Nyitókép: A Szabad Demokraták Szövetségének európai parlamenti óriásplakátja látható 2009. május 25-én a XXII. kerületi Nagytétényi úton.MTI Fotó: Czimbal Gyula

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. október 23. 09:28
A levél fonákján a helyük. Mindig kimásztak onnét. Kártékony, hazug, fertőző, tolvaj népség ma is. Elég, ha ránéznek Horn Gábor Republik intézményére, közvéleményben kutakodó szartelepre! "Kuncze Gábor Demszky Gábor Fodor Gábor Horn Gábor Vona Gábor " Igen ,bizony a Vona is!
BőröndÖdön
2022. október 23. 05:56
Inkább,mint a Putyin végbeléből,mint ti..
Bástyaelvtárs
2022. október 23. 05:32
Már abből látszik, h elborult az elméd, hogy az Szdsz t szélsőbaloldali pártnak hívod, mikor nyilvánvalóan liberális párt voltak. Csak egeszen halkan jegyzem meg, - nem lehet ugye eléggé agyonhallgatni, - de a fidesz még választasi szövetségben indult az szdsz szel a 94 es választásokon. Most , h igazmagyar mélykeresztény lettél es bérszopást vállalsz a fidesz rezsimnél attól még az tény marad, h az szdsz egy olyan korszakban volt kormányon amikor még demokrácia volt Mo on. És ők azt nem rombolták le. Tized annyi kárt nem okoztak ennek a szerencsétlen országnak mint a fideszjárás.
Töki
2022. október 22. 21:33
Ez így van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!