Végre valaki helyesen és pontosan fogalmazta meg a NER lényegét

2022. október 27. 09:36

A valóságot Pankotai Lili ragadta meg. Ő állított igazi tükröt. Ez a nép igazi hangja.

2022. október 27. 09:36
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Végre valaki megmondta, hogy miről szól ez az egész bűnszervezet, kik azok, akik kiszolgálják és miért. Így kell ezekkel beszélni, ez kompatibilis az ő színvonalukkal és velük. Ez illik hozzájuk, ez a pontos megfogalmazása annak, amit csinálnak. Az egyetlen reménye ennek a hazának, hogy ezt ilyen határozottan és egyértelműen utasítja el, és minősíti az ország új generációja. Pankotai Lili már a NER korosztálya, őt már a NER képmutató kereszténykeltető iskolája termelte ki. A beszéde pedig érzékelteti, hogy egy értelmes fiatal mit lát maga körül, és hogyan viszonyul hozzá.

A csodálatos pedig az, hogy Lili életének célja nem az, hogy beálljon a farizeusok közé teli erővel, hanem megveti és nevén nevezi azt. Nem akar Novák Katalin lenni. A Pankotai Lili által használt (költői) kép erénye, hogy pontosan érzékelteti a lényeget. Ezek ezt csinálják, és ezt a jövőt kínálják. Egy mai lázadó fiatal pedig ezt utasítja el. Méghozzá úgy, hogy ezzel megszégyeníti a mismásoló, mellébeszélő felnőtteket, akik azzal a szépelgéssel, amivel megkerülik a dolgok lényegét, megszépítik a valóságot. A valóságot Pankotai Lili ragadta meg. Ő állított igazi tükröt.

Ez a nép igazi hangja. Ha így beszélnének az emberek erről a tetves, mocskos, immorális bűnbandáról, amit képes még egy szerzetesrend iskolaigazgatója is megvédeni az igazságtól, akkor ennek a rendszernek percei sem lennének hátra. Mert elkergetnék őket a »halál faszára«, hogy próbáljuk mi is érzékeltetni, mit érdemelne ez a tolvaj, bűnöző álkeresztény fasiszta csürhe. Ami a keresztény értékeket illeti, azok nem a képmutatást védik, hanem az őszinteséget és az igazmondást állítják normaként. Ennek pedig Pankotai Lili megfelelt, beszéde keresztény értékeket védett.

Isten nem azt nézi, hogy a jogos harag milyen képekben fejeződik ki, hanem azt, hogy igaz ügy mellett történik-e a felháborodás. E tekintetben nem kérdés, hogy a Biblia, Isten ebben az ügyben ki mellett áll: a képmutató, hazug és haszonleső életet elutasító gimnazista, vagy a képmutató, álnok, hamis és manipulatív iskolaigazgató mellett. Lehet, hogy Jézus Krisztus nem pont így fejezné ki magát, de a lényege ez lenne. Korának szlengje az ő idejében az a kép volt, hogy »mérgeskígyó fajzatai«, ez töltötte be ugyanezt a funkciót, és ugyanígy reagáltak rá a képmutató farizeusok.

Az ő korában ez ugyanilyen botrányosan hangzott. Nem a kifejezések számítanak, hanem a szív állapota, a nemes indulat, a jogos harag, és annak förtelemnek, ami Magyarországon van, elvetése. A szavak kifejezik a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget és a nonkomfortizmust is. Hogy nem akar megfelelni, kívül áll ezen a képmutatáson. Kifejezi kívülállás és a megvetés mellett azt is, hogy ez a generáció nem fél, nem hunyászkodik meg, nem alkalmazkodik, nem alkuszik, élesen lát és élesen ítél. Ezeknek a szavaknak itt most helyük és funkciójuk volt.

Szokjanak hozzá, nézzenek szembe azzal, hogy így tekintenek rájuk. Orbán helyében én ettől félnék. Sokkal inkább, mint bármilyen ellenzéktől, tüntetésgetéstől. Ez a hang neki »halálos« ítélet. Ez elutasítja a hamis tekintélyt. Az ilyen emberekkel lehet valamit kezdeni, mint ez a bátor lány, akinek nem a szép(ítő) beszéd az első, hanem az igazság, és az aljasság teli erőből való elutasítása. Erre a lányra el lehet mondani, hogy »szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot«. Ez pedig maga az egyik legnagyobb keresztény érték.”

Kapcsolódó

„A faszomat bele!" - új baloldali „csillag" született az október 23-i tüntetésen (videó)

„Ha el sem hiszed, hogy én, és mi vagyunk a jelen, és a kibaszott jövő" - szögezte le felszólalásában Pankotai Lili. A tanártüntetésnek induló, aztán baloldali tüntetéssé váló október 23-ai megmozdulás során egy pécsi végzős gimnazista, Pankotai Lili egy slam poetry-re emlékeztető „művet" adott elő.

Nyitókép: Mandiner-archív

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2022. október 28. 13:08
És akkor elérkeztünk Bartus szellemi szintjéhez! Mindig tudtuk, csak nem sejtettük. Ez a te szinted, egy neveletlen, IQ hiányos, trágár gyermek szinvonala.
Török Péter
2022. október 27. 23:18
Elmebeteg liberalfasizmus tamogatói, remélem eljön az elszámolás ideje .
NTLLK
2022. október 27. 22:01
Bartus, maga most megsértett és megalázott egy egész népet, mondván, hogy ez az ő hangja. Mert pokolravaló egy nép, amelynek ilyen hangja van.
orygabor
2022. október 27. 19:52
Nem úgy általában a nép hangja, csak egy bizonyos szubkultúráé. A kocsisoké....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!