Az új amerikai nagykövet kilátásai és a passzív-agresszív hangnem

„Mr. Pressman jelölése és kinevezése, mint volt Obama-hivatalnok és nagykövet, aki az LMBTQ-mozgalom vad támogatója, nem lehetett meglepő. Joe Biden, vagy inkább azok, »akik kézben tartják Bident«, mint az komikus J. P. Sears mondja, úgy látszik, felvették azt a szokást, hogy elkötelezett aktivistákat tesznek hatalmi pozíciókba. Vegyük csak Ketanjee Jackson bírónőt, az első fekete nőt, akit a Legfelsőbb Bíróság tagjává kineveztek, aki nem tudja definiálni, mi a nő. Vagy az egészségügyi államtitkárt, aki nem hajlandó válaszolni a kérdésre, hogy férfiak lehetnek-e terhesek, és ha nem, akkor miért nevezik mostanában a nőket „szülő személynek” a minisztérium dokumentumaiban. Vagy ott van Nina Jankowicz, a (nem túl sajnálatos módon) idő előtt megszűnt Igazságminisztérium, azaz a Dezinformációs Kormányzati Testület (Disinformation Governance Board) vezetője (figyeljük meg ennek a rövidítését – DGB –, ami Greg Gutfeld megfigyelése szerint nagyon hasonló a KGB-jéhez), aki szerint az a Twitterrel a fő baj, hogy azt »a fehér, cisznemű férfiakra gondolva« találták ki.

Ha Mr. Pressman úgy dönt, hogy »újabb André Goodfriend« lesz, mint azt a Mandiner.hu írta, akkor budapesti tartózkodása nem lesz diadalmenet, de talán ő jobban tudja. Nem sok értelme volna visszatérni azon idők gyakorlatához, amikor a magyar kormányzati hivatalnokok nem léphettek be az Egyesült Államokba az állítólagos korrupció miatt, és amikor a civilizált párbeszéd helyett Victoria Nuland szópárbajba keveredett Szijjártó Péterrel. Mint ahogy korábban írtam, nem szokatlan, viszont kontraproduktív dolog passzív-agresszív hangnemet használnia az amerikai kormánynak egy országgal szemben, ami állítólag »barát és szövetséges«. Főleg a mostani helyzetben, amikor az Amerikai Egyesült Államok elnöke a valahai legnépszerűtlenebb elnök a legújabb közvéleménykutatások szerint, a kormányzat képtelen kezelni az ellátási láncok válságát, az infláció vágtat, a nagyvárosokban pedig növekszik a bűnözés.”