Mégis kinek kell Márki-Zay új pártja?

2022. május 17. 13:19

Kinek hiányzik még egy kapitalista, keresztény párt a palettáról?

2022. május 17. 13:19
null
Pintér Bence
Azonnali.hu

„Minapi hír, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt megalapítja a civilek pártját. Vagy pártot alapít a civileknek. Jobbközép pártot. Vagyis pontosabban olyan civileknek, akik konzervatívok, keresztények, liberálisok és/vagy zöldek úgy, hogy az és/vagy reláció minden jelzőre áll.

Ahogy egy ismerősöm megjegyezte: legalább ebben az új formációban a kommunistákat és fasisztákat nem akarja képviselni a polgármester. Most, hogy a kötelező viccel megvagyunk, hol is kezdjük?

Kezdjük ott, hogy mi az, hogy civil. Az én olvasatomban ez olyan embert jelent, aki egy-egy adott ügyben szeretne a társadalom javára tevékenységet kifejteni, és ez az ügy természetesen lehet éppen politikai ügy is, de a lényeg az, hogy ezt első sorban nem azzal akarja elérni, hogy részt vesz a döntéshozatalban, hanem hogy egyrészt aktív, praktikus tevékenységet végez a területen az állam mellett/helyett, és igyekszik az ügyének megnyerni a döntéshozókat.

Nem ritkaság, persze, hogy valaki aktív civil tevékenységének egy pontján egyszer csak úgy dönt, hogy az adott ügyet még jobban tudná képviselni a politikában és politizálni kezd, de az a helyzet, hogy az már egy egészen másik világ, és onnantól kezdve az az ember nem »civil«, hanem politikus.”

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hlaci83
2022. május 17. 23:58
Miféle keresztény???
Akitlosz
2022. május 17. 20:17
"Mégis kinek kell Márki-Zay új pártja?" Neki! Így pártelnökként mondhatja, amit mond. Pozsgay Imre, Bokros Lajos, Kupa Mihály, Bajnai Gordon, Szily Katalin, Fodor Gábor, Béndek Péter, Volner János stb. stb. stb. pártjai kinek kellettek? Hát nekik maguknak!
machet
2022. május 17. 17:03
Egyáltalán ki akar ezzel ez emberrel bármit is?Azon kívül hogy tűnjön el a bánatba.
BlancoAgilon38
2022. május 17. 16:33
Vergődik ez az igazi balfasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!