Mi történt Magyarországon április 3-án?

2022. április 18. 20:14

Én azt reméltem, hogy kisebb rosszként más is inkább a ballib káoszt választja az autokrata putyini népköztársaság helyett.

2022. április 18. 20:14
null
Seres László
Seres László
az individualista

„Nehezen tudnám megmagyarázni, mit éreztem, amikor a választási éjszakán elmondott győzelmi beszédében Orbán Viktor az ellenségei között nevezte meg az ukrán elnököt, és ezt nagy nevetés fogadta hívei körében. Bármennyire látszott Orbánon a megkönnyebbülés, ez a kiszólás azt jelezte (és ez nem kis elégtétellel töltött el), hogy él benne egy elfojtott düh Zelenszkijre, az egyetlen emberre Európában, aki kihívta őt a morál terepén az elmúlt hetekben.

A választást Orbán megnyerte ugyan, de azon a sokkal fontosabb terepen brutálisat bukott.

Nincs mit tenni: az ország megkapta, amit rendelt magának, semmilyen rejtély nem történt, nem csak jó, mostantól itt fogunk élni, hanem jó, már eddig is itt éltünk, ebben a zárt világban, ebben a véleménybuborákban rendezkedtünk be, innen osztjuk az észt és a politikai giccset.

Én ugyan azt reméltem, hogy kisebb rosszként más is inkább a ballib káoszt választja az autokrata putyini népköztársaság helyett, de nem, a Fidesz még több mint 100 ezerrel növelte is 2018-as szavazatainak számát, az ellenzéki térfélről eltűnt 8-900 ezer szavazóról pedig elsősorban a Jobbik, másodsorban a baloldal tartozik elszámolással.

Amilyen magától értetődő természetességgel vannak még most is a helyükön az ellenzéki pártvezérek (és itt legelsősorban Jakab Péterre és Gyurcsány Ferencre nézek), ahelyett, hogy már a választás éjszakáján sűrű meaculpázások közepette lemondtak volna, olyan természetesen halljuk most politikai elemzőktől, hogy ebben a választási rendszerben nem is lehetett volna legyőzni a Fideszt, »lejtett a pálya«, ismerjük.

A helyzet azonban az, és ezt részben pont ugyanezektől az elemzőktől tudjuk, csak pár évről korábban, hogy de igen, ebben a manipulált, köztévés, lejtett pályás, gerrymanderingezett rendszerben is verhető lett volna a Fidesz. Ha elmegy elég ember. Ha lett volna értelmezhető, ütős politikai kínálat. Ha lett volna vízió Magyarországról, néhány markáns üzenet háborúról, Orbán pszeudo-békéjéről, rezsiről, egészségügyről, nyugdíjról, arról, mit jelent a korrupció »odafent« arra nézvést, mi történik »idelent«.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2022. április 19. 11:56
Hát...ha nem érti az újságíró úr amit lát és hall, hanem látni és hallani vél valamit, amin azután elszomorkodhat-hőböröghet...azon nem lehet segíteni. Lásd még: köteles beszéd..
B1921M
2022. április 19. 11:49
Az ellenzék egésze nem végezte el azt a politikai és szervezetépítési munkát, amit talán csak a DK csinál ezen a térfélen mostanság. Ennek a múltja egészen a 94-es választásokig eredeztethető, ekkor alakult ki az a struktúra, hogy a volt állampárt MSZP a beágyazottságával és szervezetével hozza a szavazókat, az SZDSZ meg adja a neoliberális hátteret, ideológiát a "kormányzáshoz". Egyszerűen még mindig nem értették meg, hogy a Gyurcsány éra alatt megroggyant infrastrukúrát már régen kihúzta alóluk a Fidesz, illetve benyomult ebbe az űrbe, amit az összeroskadt MSZP hagyott maga után, aztán meg néznek hogy hol vannak a szavazók. 2010-ben a Jobbik és az LMP is ebből tudott profitálni részben vagy egészben. És közben a kormánypárt professzionális szintre emelte politika csinálást/mozgósítást és csak nem akarja megverni magát a választásokon. Bizony ez már nem az a Fidesz, amelyik 2002-ben és 2006-ban is mellényúlt a választási kampányban. Itt már nem lesz elég az hogy az ellenzéki szavazók többen vannak, pláne úgy hogy még a saját szavazóik egy része is inkább a kormánypártra szavaz, mert jobban bízik bennük...
Hesperia
2022. április 19. 11:44
"ez a kiszólás azt jelezte (és ez nem kis elégtétellel töltött el), hogy él benne egy elfojtott düh Zelenszkijre, az egyetlen emberre Európában, aki kihívta őt a morál terepén az elmúlt hetekben" A kedves Szerző ennyire seggfej, vagy ez is csak egy retorikai trükk? Amikor Orbán a felsorolás végére odabiggyesztette, hogy "még az ukrán elnök is", az NEM "kiszólás" volt, hanem egy tökéletesen felvezetett poén; és nem "elfojtott düh" volt mögötte, hanem fél (kétharmad?) Magyarország felháborodása, amiért a kijevi USA-ügynök heteken át terrorizált minket (és terrorizál azóta is), ki tudja, minek a reményében. A többi ebből következik. A Szerző szerintem seggfej. Mert ha tudatosan hazudozik, akkor is rendkívül primitíven csinálja.
tevevanegypupu
2022. április 19. 09:42
Ez a vélemény nem individualista..még mindig elég sok hülye van, aki nem tanult semmit ebből a fajta politikából..kisebbfajta rossz..hát igen, ha az ember visszagondol a Gyurcsány féle országvezetésre, plusz hozzáteszi ezeket az ujonnan jötteket, inkább valami földrengés vagy tájfun jut az eszébe, ami végigsöpörne az országon..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!