Antoni Rita és a genderkurzus szexuális ellenforradalma

2022. március 08. 11:49

Antoni Rita semmire nem tartja az emberi önrendelkezést.

2022. március 08. 11:49
null
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Index

„Máig létező, súlyos probléma a nők – és férfiak – párkapcsolati bántalmazása, a nőket – és férfiakat – érő munkahelyi megalázások, zaklatások és igazságtalanságok végeláthatatlan sora. Évszázadokon át az a konszenzus uralkodott, hogy ezekről hallgatni kell, aztán jöttek a szocialisták és a szakszervezetek, a liberálisok és a jogvédő csoportok meg a feministák és a nőjogi mozgalmak, s a helyzet lassan változni kezdett. Kiváló női – és férfi – művészek és pszichológusok kezdték el felszámolni ezeket a tabukat, mígnem mára a nyugati társadalmak eljutottak oda, hogy bár még mindig gyakori a bántalmazás és a diszkrimináció, de legalább már lehet róluk beszélni, és az ezekhez tartozó államokban egy átlagos munkavállaló meg egy párkapcsolati bántalmazást elszenvedő nő – vagy férfi – messze több jogot és lehetőséget élvez, mint a világ bármely egyéb részén élők.

E helyzetben lépnek ki a Thomas Manntól eltanult humanizmus és az állampolgári jogok sáncai mögül a negyedik hullámos feminizmus harcos amazonjai, akik többé nem mindenféle nemű elnyomók és elnyomottak küzdelmét látják a világban, hanem férfi elnyomókét és nőI elnyomottakét.

Ez a faék egyszerűségű gondolkodás mindig is jelen volt a feminizmus történetében, csakhogy amikor a női – és férfi – mozgalmárok a jogegyenlőségért küzdöttek, még volt logika ebben a szembeállításban, hisz 1970-ben még egy kéregetésből élő svájci férfi is választójoggal rendelkezett, míg egy egyetemet végzett cégvezetőnő ugyanebben a Svájcban nem szavazhatott.

Ma azonban a nyugati társadalmakban teljes jogegyenlőség uralkodik – s még az sem egyértelmű, hogy jelenleg rosszabb nőnek születni, hisz a férfiak az élet számos területén jelentős hátrányt szenvednek. A munkahelyi balesetek, különösen a halálos kimenetelűek nagyon nagy része a férfiakat sújtja, a férfiak világszerte nagyjából öt évvel kevesebbet élnek, háborúkba is a férfiakat viszik, és lassan a nagyapáik meg a dédapáik privilegizált helyzetéért is nekik kell számot adniuk. Eközben a férfiak párkapcsolati bántalmazása a mai napig tabu – az idős férfi, akit ver az asszony, tréfa és gúny tárgya. Félreértés ne essék: eszemben sincs megnyitni a sérelemlicitet, hisz egyetlen bántalmazás is több a soknál, az pedig felmérhetetlen, hogy milyen nemű gyerekek szenvednek el több erőszakot és hátrányos megkülönböztetést az iskolákban, illetve hogy a lányoknak vagy a fiúknak könnyebb-e egyetemre jutniuk vagy munkát találniuk. Létezhetnek a testi és lelki sértésnek meg a kirekesztésnek olyan módjai, melyek által sújtva egyik vagy másik nem felülreprezentálódik, de az a társadalom, amelyik az egyik feléből bűnöst, a másik feléből meg áldozatot hazudik, ezzel nem bármiféle megoldáshoz, hanem mindig és csakis a polgárháborúhoz közelít. A nemek háborúja pedig a legnemtelenebb polgárháború – nemcsak mert alantas ingerültségre alapoz, hanem mert ember és ember szövetségének legelemibb konszenzusait számolja fel.

Eszembe nem jutna kétségbe vonni a negyedik hullámos feministák jogát a sérelmeikhez, mindössze megjegyzem, hogy ezzel a gondolkodással csak a kisebb baj az, hogy nem értelmes és nem együttérző – a nagyobb baj az, hogy minden ízében totalitárius szellemű. Elsőrangú példa ennek szemléltetésére az ismert feminista aktivista, Antoni Rita legfrissebb publicisztikája a 24 portál virtuális hasábjain – hogy a fenti állításaimat igazoljam, figyelemre méltóbb kinyilatkoztatásainak áttekintésére és értelmezésére a következőkben kísérletet teszek. A genderpapnő ezúttal a metoo-mozgalommal szemben kritikus Jakupucsek Gabriellát oktatta ki egyebek közt afelől, hogy miként is fest a cégek világa. 

»Kiélezett verseny életkor és nem alapján, miközben a munkához jutás feltétele sokszor nem a szakmai tudás, hanem a megfelelő kapcsolati háló, illetve az elvárásoknak való megfelelés – ez a szexuális ragadozók ideális közege.« Az itt leírt, minimum problémás munkakörülményekkel Antoni Ritának tényleg annyi a baja, hogy kedvez a szexuális ragadozóknak? Tényleg ez a vizsgálat egyetlen szempontja? Tényleg nem létezik olyan munkahely, ahol nők szövik a kapcsolati hálót, ahol a fiatal és jóképű férfi gyakornokkal incselkednek? Tényleg a női és a férfiszerepekről szól a céges közegben újra meg újra megnyilvánuló méltánytalanság? Nem lehet, hogy sokkal inkább a hatalomról? Csakhogy Antoni Rita egy kalapács, és a szemében minden szög férfi alakú.

»A patriarchális környezet a nőket is egymás ellen fordítja, amiből aztán megint lehet a nőket degradáló sztereotípiát gyártani: cicaharc.« A patriarchális környezet használja a degradáló sztereotípiát? Nem egy konkrét férfi? A patriarchális környezet alkalmazza a »cicaharc« kifejezést? Tehát ha egy nőnek egy cégnél konfliktusa van egy másik nővel, akkor őket biztos, hogy a patriarchális környezet fordította egymás ellen? Egy nőnek nincs is joga ahhoz, hogy egy másik nővel tényleg baja legyen? Vagy lehetősége nincs? Ez csakis a partiarchális környezet műve lehet? Ki kezeli le a nőket? Ki sztereotipizálja őket nemi alapon? 

Antoni Rita semmire nem tartja az emberi önrendelkezést, számára minden nő ágyútöltelék a patriarchálisnak bélyegzett kultúra ellen. »A patriarchátus alapvető stratégiája, hogy olyan viselkedésformákért marasztalja el a nőket, amelyeket saját maga termel ki.« Eszerint minden, ami az elmúlt évszázadokban a szociológia tudományán kívül megszületett, a patriarchátus terméke – de akkor szabadjon érdeklődnöm afelől, hogy a patriarchátus terméke-e a mosógép, a porszívó és a mosogatógép is, amelyek megkönnyítik azt a házimunkát, amit a patriarchális rend a nőkre terhel. Ezekről miért nincs szó soha? Hisz ezek az eszközök felszabadították a nőket a terheik jelentős része alól.

»A nem kívánt közeledésből való kitáncolás felelősségét Jakupcsek a beosztottra hárítja, noha – és ez az ambivalencia többször megjelenik a válaszaiban – elismeri, hogy ez nem így igazságos.« Antoni Rita szerint kinek kellene visszautasítania az alkalmatlanul vagy alkalmatlanként közeledő férfiakat? A sérelemügyi miniszter asszonynak? Vagy az illető férfinak kellene visszautasítania önmagát, ha átesett volna az erre vonatkozó képzésen? És azt vajon honnan kell tudnia, hogy a kiszemelt nő nem vonzódik hozzá? A madarak röptéből számítsa ki? Esetleg meg kéne küzdeni azzal a ténnyel, hogy a nagyvilág nem safe space – az emberi interakciókat senki nem teheti biztonságossá anélkül, hogy eltörölné magát az embert. Tudomásul kéne venni, hogy az emberi lény tökéletlen és gyarló – lehet rajta javítgatni oktatással és kultúrával, de az önmagáért való kiállást soha nem fogja tudni megúszni, és ez nem is baj, hisz az öntudat gyakorlata az érdekérvényesítés.

»Amikor a nők újonnan kerültek nagyobb számban szellemi foglalkozásokba, irodai környezetbe, a humor még egy újszerű megközelítés lehetett, azóta azonban bebizonyosodott, hogy nem elég. A biztonságos és a zaklatásmentes munkakörülményekhez való jog ráadásul nem lehet személyiségtípushoz kötött: azok a nők is megérdemlik, akik nem tudnak egy biztonságosnak hitt, és váratlanul szexuális tartalommal megtöltött helyzetben frappánsan visszavágni, azonnal egy poént megereszteni.« Nincs arra szabály, hogy hol végződik a vicc és hol kezdődik a feszengés, mert ez a pont mindenkinél máshol van – csakhogy a »nem nemet jelent« kultúrája egyenesen véget vet magának az udvarlásnak, hisz az már erőszaknak minősül: akit egyszer visszautasítottak, annak tilos újra közelednie. Ha azonban a humor nem elég a visszautasítás mellé, akkor mi a megoldás? Csak nem a férfiak megrendszabályozása? Antoni Rita tényleg olyan munkahelyekről álmodik, ahol csak nőknek van joguk a kollégáik iránt vonzalmat tanúsítani vagy a szexussal viccelődni?

»Jakupcsek szerint a #metoo miatt a férfiak ma már nem mernek elindítani egy tetszésnyilvánítást a munkahelyükön. Mindenekelőtt, nem is biztos, hogy az ilyesmit ott kellene elindítani: a munkahely alapvetően nem az ismerkedés, hanem a szakmai együttműködés terepe.« Köszönjük az eligazítást, elvtársnő!

A szociológia tanszékek sérelmet dédelgető és elégtételt forraló genderpapnőI pedig még tagadják, hogy szexuális ellenforradalmat folytatnak.

Tényleg muszáj minden nőnek elsajátítania ezt a prüdériát, különben a patriarchátus áldozatának minősül? Antoni Rita milyen falansztereket képzel el ideális munkahelyek gyanánt? Arra még nem gondolt, hogy a két nem tagjait elkülönítse? Esetleg a nőket a biztonságuk érdekében lepedővel körbetekerje, és csak egy kicsiny résen engedje őket kinézelődni? Zavarba ejtő látni, hogy a posztmodern sérelmi politika identitás-harcosnője mennyire közel áll akár a premodern iszlámhoz, akár a legbigottabb, szintén premodern keresztény fundamentalizmushoz.

»Az, hogy kiből lesz áldozat – ez nem tipológia, hanem szituáció kérdése. Nem létezik olyan, hogy áldozattípus, ez a vulgárpszichologizálás egy nagyon veszélyes iránya.« Antoni Rita megfellebbezhetetlenül mond ítéletet a pszichologizálás szakmai megalapozottságát illetően – mintegy a komplett freudizmus frappáns cáfolata gyanánt. Tényleg nem létezik olyan, hogy egy nővel agresszív volt az apja, ő meg ezért a bántalmazó férfiakhoz vonzódik, és így újra meg újra erőszakos partnerrel köti össze a sorsát? Jelzem Antoni Ritának, hogy ez nem vulgárpszichologizálás, hanem pszichoanalízis, első osztály, első lecke. Antoni Rita oly messzire megy a mindennemű emberi tudást felülíró szociológia ösvényén, hogy nyíltan letagadja az Ödipusz- és az Elektra-komplexust. Mielőtt még bárki is félreértené: az a tény, hogy egy nő az erőszakos férfipartnerét freudi alapon hívta be az életébe, az erőszakoskodót természetesen semmi alól nem menti fel, de legyen szíves a komisszár elvtársnő megengedni, hogy azért még érteni szabadjon az emberi psziché működését.

Az Antoni Rita publicisztikájában kifejeződő toxikus agresszivitás és a nők nevében osztogatott kinyilatkoztatásokhoz tartozó kiváltságtudat azt jelzi, hogy Antoni Ritának valami olyasmi a viszonya a nőkhöz, mint Orbán Viktornak a magyarokhoz: valamennyiük felhatalmazására hivatkozva tör egyre nagyobb befolyásra, de valójában nem igazán érdekli a sorsuk. A szociológia tanszékek által jóváhagyott és minden fórumon hatalmas arccal előadott »tudományosság« és »szakmaiság« egyetlen tényleges funkciója, hogy annyira elaknásítsa a férfiak és nők közti diskurzust, hogy ahhoz bárki csak a társadalmi nemekre vonatkozó diploma birtokában szólhasson hozzá. Jakupcsek Gabriella üljön be szépen az iskolapadba, vagy húzzon vissza a konyhába! Úgy lesz felszabadítva, ahogy az elvtársnők eltervezték.”

Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orygabor
2022. március 09. 10:27
Azért a végén a vörös farok megvolt, csak hogy igazolja, hol szelik a kenyerét.
hegyaljai
2022. március 08. 18:54
Persze lehet az egészet úgy értelmezni, hogy ez volt Robi nőnapi köszöntője. Azért annyi esze neki is volt, hogy ezt a NŐNAP dolgot még véletlenül sem említette. A feministák nyilván utálják, és legszívesebben betiltanák.
Kitalátor
2022. március 08. 15:26
Megboldogult egyetemista korom óta – amikor minden írásműben, még egy nyomorult alaptudományi diplomadolgozatban is kötelező tartalmi elem volt, lehetőleg az elején, egy "Vörös Farok" – nem láttam ekkorát: "(...) azt jelzi, hogy Antoni Ritának valami olyasmi a viszonya a nőkhöz, mint Orbán Viktornak a magyarokhoz: valamennyiük felhatalmazására hivatkozva tör egyre nagyobb befolyásra, de valójában nem igazán érdekli a sorsuk." De ilyen logikamentes beszúrás még akkor is ritka volt. Aki akkoriban ilyen "forradalmi hevülettel" gyalázták a nácifasiszta (esetenként felolvasva nácifaszista) Nyugatot és dicsérték a (többnyire kommunisták által kivégzett, majd rehabilitált) szovjet elvtársakat azok a karrierista lányok (és néha fiúkák), akik valódi tartalmat nem voltak képesek írni, mert nem volt tényleges kutatásuk. Na az ilyenektől kérdezték meg az első céges bulin azt (ami sajnos nem tudom, melyik filmből/regényből lett szállóige), hogy: "Kinek a faszát tisztelhetjük az elvtársnőben?" Boldog nőnapot!
Akitlosz
2022. március 08. 15:15
Csak a saját nevében van megalapozott joga nyilatkozni. Bár jobban tenné, ah azt sem tenné. Mások nevében nincsen. Arról, hogy ki mit mire tart mindenki maga dönt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!