Nekiment a Facebook a Mandinernek – törlés lehet a vége

2021. december 15. 06:41

Gondolatbűnök, emlékezetlyukak: a Facebook lekorlátozta – és bármikor törölheti is – a közel nyolcvanezer követővel rendelkező közösségi oldalunkat, a híreinkben és véleményszemléinkben idézett, a Facebook ízlésének nem megfelelő vélemények, kijelentések miatt. Az emögött rejlő elgondolások az újságkészítés ellehetetlenülését okozhatják szerte a világ körül.

2021. december 15. 06:41
null
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Lendül a Facebook bárdja a Mandiner nyaka fölé:

lapunk közösségi oldalát lekorlátozta a mindenható platform,

és közel járunk ahhoz is, hogy egyszerűen töröljék ezt az oldalunkat, ahol közel 80 ezer követőnkkel tartjuk a kapcsolatot.

A történet még nyáron kezdődött, és most, decemberben jött az újabb fejezet.

Bűnünk? Több is van. Például az, hogy a politikai élet teljes spektrumát (balosakat, jobbosakat, kormánypártiakat, ellenzékieket, kemény megmondókat és egyrészt-másrészt entellektüelleket egyaránt) szemléző, és ezzel a pont a Facebook által gerjesztett buborék- és echo chamber-hatást saját eszközeinkkel ellensúlyozó véleményszemle rovatunkban a nyár folyamán közöltük Rod Dreher barátunk, amerikai közíró American Conservative-ba írt cikkének egy részletét.

Az amerikai konzervatív körökben saját egyéni nézetrendszerrel rendelkező, Trumpot például kifejezetten megvető Dreher, akit politikai szélsőségességgel nem lehet vádolni, ámde hitvalló kereszténységgel és autonóm gondolkodói szellemmel igen, azt írta az AC-be írt véleménycikkébe többek között, hogy szerinte „a nyugat hazug módon kezeli az ittenieket” – mármint a közép-európaiakat; valamint „könnyű elképzelni, hogy Ferenc pápa miért nem szereti Orbánt”, és „Orbán szerint Európa halálát jelentené” Európa kapuinak megnyitása a bevándorlók előtt.

Ezek az illetékesek szerint, khm, problémás mondatok.

Értsd: Dreher véleménye arról, hogy a Nyugat hogyan gondolkodik a mi régiónkról; egy véleménye arról, hogy szerinte mit gondolhat Ferenc pápa Orbánról (ez a mondat úgymond „nem bizonyított”); valamint egy gyakorlatilag tényállítás, hogy Orbán általában mit gondol a migráció és Európa viszonyrendszereiről.

E tényeket és szabad véleménynyilvánításokat tartalmazó szemlerészlet miatt lapunk Facebook-oldala nyáron a lekorlátozás határára került.

Nyár folyamán informális csatornákon azt a tanácsot kaptuk, hogy lehetőleg kerüljük Rod Dreher megemlítését, idézését.

 

Nem megfelelő mondatok Dreher szemléjében

 

És szintén úgy értesültünk a közösségi háló berkeiből, hogy kerüljük Toroczkai László megemlítését, róla szóló hírek írását is – aki ugye a legálisan működő Mi Hazánk párt elnöke és Ásotthalom nagyközség többször megválasztott polgármestere. Vagy ha írunk róla, akkor tegyük jelzőként a neve elé, hogy „szélsőjobboldali”, mert az illetőt felcímkézve megúszhatjuk a letiltást.

Értesüléseink után

most, decemberben jött a konkrét fenyegető üzenet és a lekorlátozás a Facebook részéről. 

A büntetés oka: a Toroczkai vezette Mi Hazánk párt tüntetéséről szóló március 15-ei hírünk még aznapi, facebookos megosztása, benne Toroczkai kijelentéseinek közlésével.

A Facebook tehát egy háromnegyed évvel ezelőtti, hírértékű eseményről szóló hírünket vette elő – mert a tisztességes, teljes körű hírszolgáltatás elvei mentén írni mertünk róla, s idéztük egy közszereplő nyilvánosság előtt elmondott mondatait, függetlenül attól, hogy lapunk egyetért-e vagy sem az idézett gondolatokkal.

Jól is néznénk kis, ha egy újság csak a vele egyező nézetűekről adna hírt és csak tőlük idézne;

pláne, ha egy újság a hírszolgáltatását, a megírható hírek körét tőle független technológiai aktorok ízlésének rendelné alá! Márpedig pont errefelé tart a világ, a Facebook túlhatalmának köszönhetően.

Büntetésként az erre vonatkozó Facebook-posztunkat törölték, valamint korlátozták a 80 ezres követővel rendelkező Fb-oldalunk láthatóságát. Továbbá az oldalunk törlésével is fenyegetnek.

Ez így egyben egészen elképesztő.

Damnatio memoriae Róma történelméből, valaki? 1984, emlékezetlyuk, valaki?

Ez a hosszú távra visszanyúló, visszaható hatály különösen érdekes: úgy tűnik,

a Facebook gyakorlatilag bármikor, bármely friss vagy régmúltbeli hírünkre rámutathat, hogy a „közösségi alapelveiket sérti”.

És a helyzet az, hogy napi átlag közel száz, havi 3 ezer, évi több mint 30 ezer cikket közlünk, témák és vélemények végtelen sokszínűségével – semmiből nem áll találni egy olyat közöttük, amire ráhúzható, hogy az „sértő”. Ezzel pedig jöhet a korlátozás után a törlés is.

Lehetne mindezen ironizálni, ha nem lennének az eljárás mögötti elvek, elgondolások globális szinten észveszejtően veszélyesek a nyilvánosság működésére, az újságcsinálás menetére, a hírszolgáltatás és a tisztességes tájékoztatás jövőjére – Amerikától hazánkon át a világ minden egyéb szegletéig.

***

Mi mást tehetnénk most, mint hogy olvasóink figyelmét, éberségét és támogatását kérjük?

A Mandiner.hu közvetlen megnyitásával a Facebook közvetítése nélkül is olvashatják híreinket: napi 150-250 ezer felhasználó tesz így, önt is várjuk nap mint nap!

Nyomtatott hetilapunkat is szívből ajánljuk olvasóink figyelmébe, aktuális lapszámunkban Melocco Miklóssal olvashatnak nagyinterjút, csütörtökön pedig karácsonyi duplaszámunk érkezik, tele érdekes olvasnivalókkal több mint 120 oldalon! (Előfizetési információk itt olvashatók.)

Lapunk emellett hamarosan újra elindítja hírlevél szolgáltatását is, amire az alábbi linken lehet feliratkozni

 

Kedves Olvasóink, tartsanak velünk a jövőben is – bármit is hoz a bizonyos jövő!

Összesen 425 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. december 16. 11:48
Pár dolog: Hagyjuk a facebookot. Létezik a mandiner.hu! Csak be kell írni a böngészőbe és előjön. Remélem a webhostingot nem az Amazon csinálja, mert ott előfodul, hogy a nekik szimpatikus oldalakat tartalmastul törlik. AMúgy pedig 3 féle embertípus él a földön: a progresszívek, a függetlenek és a szélsőjobbos nácik. Ez utóbbiak ellen minden legális eszközzel lehet harcolni a legalitás határa egyre tolódik ki: most még csak törlik, nemsokára már hatósági eljárás is indul, utána pedig már elég lesz a gyanú is, az ítéletet pedig bárki végrehajthatja, a vége az, hogy elég bejelenteni, hogy ki hány nácit vadásszott le.
Salitis
2021. december 15. 22:15
Faszbuk? az meg mi a szar? Minek irkáltok oda, ha nem szeretik? Le kell szarni! Én csak a mandiner.hu-t olvasom.
simonvitéz
2021. december 15. 20:42
A facebook elkezdte nyíltan a ballibsik szekerét tolni? Nohát, meglepodtem!
Highlander07
2021. december 15. 20:09
Már megint ott tartunk, hogy egy GÉPET, SZOFTVERT hibáztatunk az emberek idiotizmusáért... Basszus, nem a facebookot meg a többi közösségi médiát kell megszüntetni, mert annak SEMMI KÖZE AHHOZ, HOGY A FELHASZNÁLÓK MIRE HASZNÁLJÁK!!!!!!!!!! A platformot felhasználó emberek a hülyék, nem a platform!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!