Csak nyugalom!

2021. december 24. 10:18

Nem a kutatás a lényeges (ha volt, ha nem volt, ha nem az volt), hanem a türelmetlenség.

2021. december 24. 10:18
null
Szekeres Imre
Hírklikk

„Felkavarta a hangulatot az ellenzéki összefogás köreiben, és a minket támogatók egy részében is a furcsa közvélemény-kutatás, amiről senki nem tudott semmit. Nem a kutatás a lényeges (ha volt, ha nem volt, ha nem az volt), hanem a türelmetlenség. A sorban nyilatkozó politikusok, elemzők, újságírók azt követelik, hogy már minden legyen készen, sőt, ha lehet már januárban nyerjük meg az áprilisi választást. Csalódni fognak, ez nem lehetséges.

A kihívás nagy: kormányzóképes alternatívát kialakítani, heterogén politikai erők között, sokrétű választói bázison. Nem kis feladat! Ráadásul az ellenzéki összefogás és az előválasztási rendszer következtében a megszokottnál radikálisan kevesebb idő áll rendelkezésre. Egy év helyett, két hónap. Tapasztalataim szerint ugyanis az eddigi választásokon komolyabb pártok legalább egy évig készítették elő a kampányt, ami azután három-négy hónap alatt futott le. De év eleje óta összejött a hat demokratikus ellenzéki párt, megtörtént az előválasztás és most készül a közös program. Zajlanak a szükséges kutatások, készülnek a kreatív anyagok.

A radikálisan leszűkített felkészülése idő miatt, minél egyszerűbb menetrendet érdemes követni. Ha április 3-án lesz a választás, a köztársasági elnök azt január 3. és 23. között írja ki, és a kampány február 12-én kezdődhet aláírásgyűjtéssel. Ez a határidő: ekkora már a közös programot nyilvánosságra kell hozni, a kampány arculatát kialakítani és meghirdetni. Elfogadásra kerül a közös lista, aminél a legfontosabb kérdés már eldőlt októberben, az, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt. Utána már »csak« kampányolni kell. A miniszterelnök-jelöltnek képviselni kell az ellenzéki összefogás programját és ajánlani képviselőjelöltjeit. És igen mindenkinek együtt kell képviselni a közös akarattal létrehozott programot.”

Fotó: Ludovic MARIN / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zozi
2021. december 25. 18:13
Én is szoktam a kutyám hoz beszélni, de nem táplálok nagy reményeket. Pedig emberszeretetben , hűségbem veri az ellenzéket. Megkockáztatom, még értelemben is.
amca
2021. december 25. 13:30
Részeges..hukk..Szekeres...hukk..miniszter...hukk.. Ez a 2 párti már Robes-Danton-Maratnak sem ment Koba,a grúz ,még Lenyint is eltette láb alól Rosenfeld barátod auch.. Miből gondolod ,hogy ez a moslék többre viszi ?. Felzabálják 1mást..
Berecskereki
2021. december 25. 12:46
Na ja! Az a fránya türelmetlenség. Meg a szélerősség sem kedvező. Egy kis ricinus olaj hiányzik és akkor talán könnyebb lenne az ürítés.
Oraculum0000
2021. december 25. 09:10
Te rohadék g.ci! Te voltál Pap Jánosnak (aki megölette a Lovassy gimnázium magyartanárát), a veszprémi kommunista hóhérnak a táskahordozója. Takarodj a közéletből féreg. Igykeztem virágnyelven szólni, mégiscsak karácsony van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!