Az Európai Unió: megszállott terület

2021. november 15. 20:06

Ritka az, amikor egy EU-közleménynek egyetlen szava sem igaz, de ez most ilyen eset.

2021. november 15. 20:06
null
Seres László
Seres László
Azonnali.hu

„Néhány nappal ezelőtt az Európai Unió kicsit indignálódva vette tudomásul, hogy minden rosszallása ellenére Izrael úgy döntött, a ciszjordániai (júdeai-szamáriai) területeken újabb háromezer lakás megépítését engedélyezi zsidó közösségek számára. Jeruzsálemben állandóan elfelejtik, hogy bármiféle lakásépítésnél, telepfejlesztésnél és egyéb ingatlanügyeknél először is a brüsszeli építési hatóság engedélyét kell kikérni, és csak utána szabad építkezni.

Az úgynevezett »megszállt területeken« lévő zsidó települések bővítését az Index a telepesek »újabb terjeszkedésének« nevezte, mintha ezzel a zsidó állam újabb földeket venne el a terület jogos tulajdonosától, a palesztin néptől. Ezzel az értelmezéssel az Index nincs egyedül, így látja ezt az Európai Unió, az ENSZ, és minden, az ügyben állandóan megszólaló emberi jogi NGO is, holott könnyen utánanézhetnének, hogy erről szó sincs: a zsidó telepek határai adottak, csak a meglévő lakóparkok bővülnek új lakásokkal, a megnövekedett igények miatt. 

Bár az EU még nem tart ott, ahol az ENSZ vagy az Amnesty International, hogy lényegében minden második megszólalása Izraelről szóljon, mintha ez az ország testesítené meg a világ jogsértéseinek zömét, azért szembetűnő az európai bürokraták megszállottsága, folyamatos aggódása Izrael miatt vagy Izraelért – nehéz eldönteni, mert a fenyegető retorikai és a negédes emberi jogi, békepárti panelek mindig árukapcsolva, csomagban érkeznek.

A zsidó települések bővítései az EU szerint »akadályt jelentenek az igazságos, tartós és átfogó béke elérésére, az ilyen tevékenység nemzetközi jogot sért, és az Izrael és az önálló palesztin állam egymás mellett élésén alapuló kétállami megoldás elérésének akadályát jelenti«. Ritka az, amikor egy EU-közleménynek egyetlen szava sem igaz, de ez most ilyen eset.”

Nyitókép: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2021. november 16. 08:59
elképzelem, ahogyan Seres vagy az Azonnali.hu hasonló szellemben ír az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyarokról.
szürkeSzarvas
2021. november 16. 06:58
Ti zsidók mindent túltoltok..
pollip
2021. november 16. 05:25
A cikkíró téved. Nem ritka eset.....
mustarharmas
2021. november 16. 00:03
Kit érdekel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!