A világ első számú virológusa, Orbán Viktor

2021. szeptember 08. 08:32

Orbán az emberek tömegeire rádumálta, ráerőszakolta a kínai vakcinát.

2021. szeptember 08. 08:32
null
Gábor György
Gábor György
Facebook

„Hogy van-e alapja az alábbi városi legendának, avagy nincs, nem tudni, de itt nem is ez az igazán érdekes. Valamikor szóbeszéd járta, hogy egy szerb disznókereskedő meg akarta szerezni magának Fedák Sárit, ám ez a nagy ígérvények ellenére sem jött össze emberünknek. Ezért aztán innovatív megoldást talált: járta azokat a helységeket, ahol Fedák Sári fellépett, kiderítette, melyik szállodában lakott, s amikor Fedák Sári továbbutazott, a szerb disznókereskedő hatalmas pénzek ellenében elérte, hogy ne húzzák le a művésznő ágyát, hadd feküdjön bele egy-két órára.

Miért is jutott ez az eszembe? Mai hír, hogy döntött a kínai Sinopharm: ők is mRNS-vakcina gyártásába kezdenek. És akkor most jusson eszünkbe az, amit a világ első számú virológusa, vakcina-szakértője, Orbán Viktor az isteni kinyilatkoztatást felülmúló hitelességével mondott nem is oly régen. Idézem: »Én úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet, úgyhogy én megvárom a soromat, és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek«. És miközben Orbán még a kínaiaknál is jobban tudta, hogy melyik a legjobb vakcina, s melyiket érdemes magasan a legdrágábban megvásárolni, majd emberek tömegeire rádumálni-ráerőszakolni-rámanipulálni, közben a kínai vakcinával szembeni fenntartásainak hangot adó ellenzéket Orbán és tudományos segédmunkatárs-pribékjei »oltásellenesnek« kiáltották ki.  Vagyis Orbán befeküdt a kínaiak által otthagyott Sinopharm ágyába. p.s. Miközben vezérünk Kötcsén arról szónokolt, hogy Kína már lehagyta a nyugati világot.”

Kép forrása: Gábor György Facebook-oldala

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. szeptember 09. 18:46
Vannak speciális szervezetek is. Például az enyém. Két kínai oltást kaptam.A kórházban egy (magyar)orvos kíváncsi volt az antitestre. És hát bőven volt. Ma meg modernebb(nább) lettem. Egy 3. oltással. De voltak más más tűk is, amikbe szintén beledőlhettem volna. Minden más rizsa, hogy kínaiul mondjam.
confitür
2021. szeptember 08. 15:45
Írjál még valami hülyeséget, mert ez túl kevés az üdvösséghez.
Feri70
2021. szeptember 08. 13:31
Ez az ember nagyon aljas. Orbán nem dumált rá senkire semmit. Az ellenzéki politikusok vették a bátorságot hogy politológus, meg szociológus, kommunikációc, meg média szakos végzettséggel szembe szálljanak a virológus szakértőkkel.
Okoskodó
2021. szeptember 08. 13:23
1. Az RNS vakcina előállítása sokkal olcsóbb. 2. Én és a párom kínait kaptunk és az antitest számot mutató érték a minimum elvárt 50 helyett 11500, illetve 13800 volt az oltás után 3 hónappal. 3. Mellékhatás semmi. Mi a gond?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!