Ugye csak viccelnek?

2021. augusztus 30. 07:37

Okosabbak vagyunk annál, hogy elengedjünk egy olyan lehetőséget, mint az atlétikai világbajnokság.

2021. augusztus 30. 07:37
null
Dénes Ferenc
Index

„Ma sem tudom jobban – esetleg hosszabban, de azt minek? – megfogalmazni, mint 2019 novemberében tettem a Magyar Narancsban írt cikkemben: A világbajnokság közvetlen bevételei a jellemzően budapesti székhelyű gazdasági szereplőkhöz áramlanak, akik a fővárosnak fizetnek helyi adót – de ha nem, akkor sem jellemző, hogy a vidéki kistelepüléseknek. Az eseménnyel kapcsolatos majd minden turisztikai gazdasági hatás Budapestet érinti: a szállás, a parkolás, a tömeg- és magánközlekedés, a vendéglátás díjai mind Budapestet gazdagítják. Nemkülönben az imázsépítés hozadéka (már ha tényleg létezik): nem magyar atlétikai vébé lesz ez, hanem IAAF Atlétikai Világbajnokság, Budapest. A többletfogyasztáshoz kapcsolódó termékek előállításából, például a több vendég által elfogyasztott több rosejbni megsütéséhez szükséges krumpli megtermeléséből, azaz a közvetett hatásokból már a fővárosnál szélesebb körben is részesednek az érintettek.

Ha nem lenne világbajnokság, jelentős többletbevételektől esnének el a budapesti bérkocsisok, kocsmárosok és markotányosok, fogadósok, sárkányfűárusok, dévaj mulattatók és mutatványosok, a muzsikusok is és a festők is, továbbá a kőfaragók és a balett-táncosok. Szóval közvetlenül-közvetve majd mindenki veszítene, aki hozzáadott értéket teremt Budapesten. Ennél többet talán csak az a vidéki Magyarország, azok a fővároson kívül élő emberek, akik bár nem az ő falujukat ékesíti majd, és igen keveset fogják amúgy használni, de adójukból részben ők is finanszírozzák az atlétikai stadion, a 100 hektár minőségi zöldfelület és a Ferencvárosi Szabadidős és Sportpark megépítését. Tegyük hozzá, ha lesz világbajnokság, és a vidékiek legalább azt látni akarják, mire is ment el a pénzük, akkor még többet fizethetnek Budapestnek: tömegközlekedést és parkolást, vendéglátást és szórakozást.      

Mivel a miniszterelnök urat is jóhumorú embernek ismerem, úgy gondolom, mindenképpen lesz atlétikai stadion. Közleményük tanúsága szerint a vicces szervezők is töretlenül szerveznek, így ha a Gyurcsány-Karácsony javaslat mégis sikerrel jár, akkor ad absurdum 2023. augusztus 19-én az új atlétikai stadionban felgyúlnak a fények, felröppenek a tűzijáték röppentyűi, és bár a létesítményben világbajnoki versenyző egy sem lesz, de a kulturális eseményekkel párhuzamosan megkezdődik a zöld szempontokat is maximálisan érvényesítő 400 méteres lakossági tömegsportigények kielégítése. Na, akkor az egész ország süllyed el szégyenében. Nem így lesz. A magyar humor páratlan, értjük és szeretjük a viccet, de annál okosabbak vagyunk, hogy ha már a zsákban van, elengedjünk egy olyan lehetőséget, mint a 2023. évi Budapesti Atlétikai Világbajnokság. Jó lesz az.”

Fotó: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2021. augusztus 30. 11:54
Ez van ha egyszázalékos pártnak egy százalékon működő agyú emberére bíznak egy fővárost !
józan paraszti ész
2021. augusztus 30. 11:37
"Szóval közvetlenül-közvetve majd mindenki veszítene, aki hozzáadott értéket teremt Budapesten. " Na de ők vannak Budapesten kisebbségben. Ez a baj. Nagy baj.
lazio154
2021. augusztus 30. 11:04
Dénes sportközgazdász úr! Mondókája alátámasztásául megemlithetett volna néhány számot, az utóbbi Atlétikai VB. kel kapcsolatosan. Úgy emlékszem azok helyszinei egy Usa egyetem Eugéne, Doha, Peking, London voltak. Néhány helyszinen biztos készültek pénzügyi beszámolók. Az atlétika nem olyan sportág, hogy tömegek kisérik a versenyzőket. Nem is várható, mert a hosszútáv az Afrikai, a rövidtáv a karibi versenyzők belügye. Tömegek vannak viszont Edzőkből, /egyéni sportág/ sporvezetőkből és sportbirókból. Azok viszont nem fizetni szoktak, hanem ellátást és fizetséget kapni. Nálunk sincs tömegbázisa ezeknek a versenyeknek, pl. a 10 napja rendezett fővárosi nemzetközi Gyémántliga versenyt is üres lelátók előtt rendezték. Hagyományunk sincs, az eddig megrendezett cck. 20 versenyen 0 arany, 6 ezüst és 7 bronzérmet sikerült gyüjtenünk. Lehet hogy néhány fővárosi vállalkozó abból a kevés érdeklődőből, verseny után levezető sportolókból és vezetőkből némi plusz bevételhez jút, de az eltörpül az egész ország által befektetett költséghez képest. Az imázst emliti még, csak felhívnám figyelmét, hogy erre már költségvetési cégek sora van létrehozva. Kiemelkedően rekklámozzuk a vadászatot, a borokat és a pálinkákat. Na lehet hogy nekem is felesleges volt ez a munka, mert úgy járhatunk, mint a japánok most az olimpiával! Semmi bevétel.
hakos
2021. augusztus 30. 11:02
Az olimpiával ugyanez lett volna. Ennek ellenére a budapesti ellenzéki választók azért csápoltak, hogy ne legyen, mert nehogy esetleg a stadionépítést valami " Fidesz-közeli" cég kivitelezze. Régóta mondom, hogy aki a magyarországi ellenzéket támogatja, és nem közvetlenül érdekelt valami pozícióban, az idióta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!