A Fidesz a Jobbikot egy lehetetlen helyzetbe akarta hozni

2021. június 17. 20:02

Az egyetlen, amit tehetünk, hogy szolidaritásunkról biztosítjuk a Jobbikot.

2021. június 17. 20:02
Mérő László
Facebook

„Drága ellenzéki barátaim! Olvasom tőletek szebbnél szebben cifrázva, hogy akkor most a magyar törvényhozás betiltotta Shakespeare-t, Thomas Mannt, Kölcseyt, sőt a Harry Pottert is?

Könyörgök, vegyétek már észre, hogy egyáltalán nem erről van szó! Hanem arról, hogy a Jobbikot egy lehetetlen helyzetbe akarták hozni, és ezzel leválasztani az egyesült ellenzékről. És ezt nagykanállal bezabáljátok és tódítjátok!

Ha maradt még bennünk egy csöpp liberalizmus ebben a világban, akkor az egyetlen, amit ilyenkor tehetünk, hogy szolidaritásunkról biztosítjuk a Jobbikot. Megértjük, hogy az adott helyzetben nem tehettek másként, és nem rájuk haragszunk, hanem azokra, akik ilyen helyzetbe hozták őket, akár egy ilyen szörnyű törvény árán is, amit amúgy úgysem fog senki sem se betartani, se betartatni, mivel nem is ez volt a célja.

Ettől még nem kell ebben egyetértenünk a Jobbikkal, de mivel ezúttal ők áldozatok, kötelességünk szolidaritani velük akkor is, ha ebben az ügyben világok választanak el tőlük. Ettől még drukkolhatunk együtt a magyar csapatnak, kifesthetjük együtt az iskolát és elküldhetjük a francba ezt a pofátlanul cinikus és korrupt kormányt. Minden mást ráérünk majd csak ezután megvitatni egymással.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2021. június 18. 23:53
Tegnap még nácizták a jobbikot, ma meg megérti őket. Ez lenne a liberalizmus? És még a Fideszt vádolják 'pálfordulással'!
rókabácsi
2021. június 18. 14:35
az már ballik! te meg balfácán!
bpe
2021. június 18. 12:18
jó, inkább kéccer kéne mérni, lászló, eccer meg vágni, aztat a jobbikot.. a qkába bele!
olajfa1
2021. június 18. 09:01
Ezt a "Jobbik"-ot senki sem kényszerítette semmire! A FIDESZ meg leginkább nem kényszerítette semmire sem! Amúgy meg a Jobbik nem olyan akiket bárki is bármire rákényszeríthetné!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!