Földön kívül (belül)

2021. május 27. 17:43

Az egész ufókérdéshez kapcsolódó valamennyi narratíva nem a földönkívüliségről szól.

2021. május 27. 17:43
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Az egész ufókérdéshez kapcsolódó valamennyi narratíva nem a földönkívüliségről szól, hanem sokkal inkább a földönbelüliségről. A világ rövidesen megtudhatja, hogy miként is állunk ufóügyben, legalább is ezt ígérik az amerikai hatóságok, és hogy kellően látványos legyen a dráma, szinte mindennap kiszivárog valami arról, hogy milyen földönkívüliekre utaló jeleket észleltek már megint.

De ahogy az már lenni szokott, ez csak a lejátszástechnikai felszín, a látványosítás színpadvilága, megértenünk pedig azt kellene, hogy mi hozza mozgásba ezt a szcenikai gépezetet. Ehhez először magát az egész ufótematikát lenne érdemes szemügyre venni, ami nagyon kockázatos vállalkozás, hisz elszánt ufóhívők, és legalább ilyen elszánt és indulatos cáfolók által megosztott világban élünk, ezért sietek tisztázni, hogy egyik csoporthoz se tartozom.

A létért való kíméletlen küzdelem univerzális erő, egy olyan kozmikus mintázat, amely mindent meghatároz, és ez determinálja az emberiség sorsát is. A nyugatias modernitás szellemi univerzumának középpontjában álló önző én galaktikus megjelenésének lehetünk tehát tanúi ebben az elméletben is.

Végül az ufológia uralkodó elmélete szerint jönnek üzenetek más intelligens életformáktól, sőt az idegen lények jelen is vannak, de a globális hatalmi szuperstruktúra ezeket szándékosan elfedi a világ elől. Meglehetősen gyermeteg logika ez, hisz, ha a földön kívüli civilizációk képesek lennének üzene­teket eljuttatni az emberiséghez, akkor egészen bizonyosan arra is képesek lennének, hogy ezek az üzenetek valóban eljussanak a címzettekhez.

Mint ahogy teljesen logikátlan egyáltalán az a feltételezés is, hogy egy ilyen intergalaktikus civilizáció fizikai valóságában tesz látogatást a Földön, hisz ilyen szintű technológia fejlettség esetén sem-mi szükség a fizikai jelenlétre, mert enélkül is bármitmegtehet az emberiséggel.

Az egész ufótematizáció újabb szenzációs felpörgetése a globális médiában kizárólag arra szolgál, hogy a »birodalom« egyrészt elterelje a figyelmet a földön belüli, nem csekély problémákról, másrészt, hogy világossá tegye, hogy ő, s csakis ő lenne képes arra, hogy az emberiséget megvédje bármilyen földönkívüli támadástól. Ám ez inkább már csak a hanyatlás újabb tünete. Egy kiöregedett celeb bágyadt kísérlete arra, hogy újra címlapsztori lehessen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fintaj
2021. május 28. 08:02
Bogár László rávilágít arra, hogy igény van rá, kell nektek a csont, de ezt nem mindenki érti.
MayorAnna
2021. május 27. 23:16
Friss, ropogós magyar vonatkozás az űrből: https://memory-beta.fandom.com/wiki/USS_Budapest_(NCC-64923)
kaltran
2021. május 27. 18:58
Bár falom Bogár László írásait, ezen látszik, hogy a téma meglehetősen távol áll tőle. Számon kérni bárkin, hogy miért képzeli ellenségesnek a potenciális földönkívülieket, kicsit húzós. Értem én, hogy ET. és a Harmadik típusú találkozások képzelt figurái szimpatikusak és barátságosak, de gondoljunk csak bele: Afrika "földönkívüli serege, azaz Európán kívüli serege, barátságos szándékkal lepi-e el Európát mint a sáskák? A multi-kulti nagyon szépet gondolt erről, de a természet törvényei alapján inkább letarolnak minket és felzabálnak mindent. Annak idején a civilizált nyugat - civilizáltsága ellenére - szintén letarolta a természeti népeket, mert kellett neki az élettér és az ottani területek javai. Bár igaz, milyen jól mutatott volna, hogy ülnek egy nyugágyon pöfékelve és elmélkednek a világ szépségén. Mennyire képzelhető el, hogy legyen bármely nagytudású egy idegen civilizáció, mindösszesen gemütlich kávékavargatásra jön csak ide egy kies teraszra, vagy mint ET., mindösszesen növényeket gyűjtöget? És mi van, ha egy szuper ET. számára mi vagyunk a begyűjtendő (sőt megehető) növény? Stephen Hawkins, aki enyhén szólva nem volt buta és nagy tudós volt, már leírta, hogy ne kívánjuk oly nagyon a találkozást a földönkívüliekkel, mert még baj lesz belőle, nem ismerjük lehetséges szándékaikat. Ray Bradbury egy szellemes novellájában a marslakók megszállják a Földet. Le szeretnék igázni, de a jenki ostobaságtól vereséget szenvednek. Csindradattával várják a megszálló sereget, fanfárokkal és virágcsokorral. Egy filmrendező filmet forgat, a marslakókról, s megkéri a marslakókat alkalmazván őket filmszereplőnek, ugyan ugrálják már körbe a tábortüzet és ordítsanak, mert így hatásos. A marslakók elvonulnak hányni és elmenekülnek erről az őrült bolygóról. Így hát hogy melyik civilizáció kinek miféle változást okozhat - az rejtély.
Highlander07
2021. május 27. 18:31
Végre egy Bogár László írás, amivel teljes mértékben egyetértek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!