Miért a vereségeinkre emlékszünk?

2021. április 13. 11:03

A második tatárjárást, pontosabban annak kísérletét idézzük fel.

2021. április 13. 11:03
Máthé Áron
Máthé Áron
Facebook

„Azt jóval kevesebben tudják, hogy a muhi csata nem volt olyan egykettőre kivívott diadal a mongolok részéről. Ahogyan Szubutáj (Szübütej), Batu nevelőjének és hadvezérének kínai életrajza írja: »Batu serege a hídnál harcolt, de visszaszorították, és vértesei közül [az udvari gárdából!] harminc embert veszített Odaveszett egyik vezére, Bakatu is. Átkelvén, a fejedelmek úgy vélték, hogy az ellenség nagyszámú, és vissza akarták rendelni Szübőtejt« – aki azonban kitartott a támadás folytatása mellett. Batunak ekkor már kardjával kellett a harcba visszakergetni megfutamodó harcosait, de végül is Szübütejnek lett igaza: a bekerítő egységek megérkeztével eldőlt a csata.

1242 után bő negyven évig a mongol fenyegetés árnyékában élt Magyarország. A mongolok ugyanis megígérték, hogy visszatérnek. És vissza is tértek, 1285-ben. Vesztükre. A betörő csapatok jelentős hányada soha nem jutott ki Magyarországról, azokat a mieink könyörtelenül elpusztították.

A legfontosabb tehát, hogy a második tatárjárás alkalmával bosszút álltunk. Az erővel visszatérő Telebuga és Nogaj vezérek mongol-tatár csapatai több csatában vereséget szenvedtek. Még pedig olyan vereségeket, hogy soha többet nem fenyegették Magyarország függetlenségét. A vezérek közül Telebuga gyalog menekült ki a Kárpátok hágóján, a magyarok és az Erdélyben velünk harcoló szászok és románok mindenütt foglyok ezreit szabadították ki. 

A muhi pusztán levő gyászos emlékhely akkor nézne ki jól, ha a feljegyzett hősök alakjait megidéző szobrocskák között egy emlékoszlop lenne, rajta a felirattal: »1241-ben itt szenvedett vereséget a magyarok sereg a mongoloktól. 1285-ben bosszút álltunk!«

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2021. április 13. 19:41
azért az első tatárjárásra emlékszünk, nem túl okos fiú, mert akkor az ország felét leölték, kirabolták. Az mégiscsak emlékezetesebb, mint az, ha nem tesznek ilyet. Ugyanezért lett Mohács "Mohács". Az király, amikor egy vannabí konzervatív 700-800 éves hagyományt akar leváltani, b+
Petkó Zsigmond
2021. április 13. 17:04
Az 1285-ös "románok"-ról szívesen olvasnék valami megbízhatót.
Akitlosz
2021. április 13. 16:25
Lehet, hogy jól nézne ki az emlékhely így csak nem lenne igaz. Újabb honvédelem újabb támadással szemben nem bosszúállás.
Box Hill
2021. április 13. 16:14
Az a baj, hogy nem emlékezünk jól. Nem beszélünk például a magyarokat ért holokausztról, amit a török dúlás idézett elő, amikor 4,5 milliós lakosságunkból a végére csak 1,5 millió maradt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!