Racionális újraelosztás

2021. március 31. 15:37

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy egyszer egy választás eredményeként vége szakad a Fidesz uralmának.

2021. március 31. 15:37
Hajdú Miklós
Népszava

„Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora következetes ember. A politika iránt érdeklődők már álmukból ébresztve is szó szerint citálják 2015. decemberi nyilatkozatát, amely szerint »amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája«. Következetességének bizonyítéka, hogy legutóbb a március 25-i nyilatkozatában (mandiner.hu) erősítette meg az immár klasszikus fenti állítást azzal, hogy amit sokan korrupciónak tartanak, az a közvagyon »nemzeti érdekeket szem előtt tartó racionális újraelosztása«.

Hogy ez mit is jelent, azt mindannyian észleljük: a klientúrát képező baráti-rokoni kör (röviden: NER-oligarchia) mértéktelen gazdagítását közpénzből finanszírozott túlárazott megbízások, közvetlen támogatások (pl. szállodaépítés és felújítás) vagy csalárd üzletek (pl. Mátrai Erőmű) által, a Fidesznek kedves egyházak, sportberuházások aránytalan támogatását a közjót szolgáló egészségügy, oktatás és szociális kiadások rovására, a pártos kultúrharc finanszírozását, az önkormányzatok lehetőségeinek csorbítását és legújabban a közvagyon közérdekűnek mondott baráti közalapítványokba mentését, ezen belül a felsőoktatás megszállását. Ezt a játékot ezermilliárdokban játsszák, és aki kegyvesztett lesz, az kipontozódik (pl. Simicska, Spéder). Lánczi szerint minderre az 1946 utáni államosítás és az 1990 utáni zavaros privatizáció szolgáltatott alapot.

A fentiek eszmei alapjául a »nemzeti tőkésosztály« megteremtése és a »nemzettudat« Fidesz szerint helyes irányú átformálása szolgál. Az előbbivel bizonyos keretek között még egyet is érthetnénk, ha az piackonform módon, azaz egyenlő esélyeket kínálva történne. De persze nem így van: »nemzeti tőkés« csak abból lehet, aki »felcsúti Zuckerberg«, »kötélbarát«, rokon, de legalábbis bejáratos a stadion VIP-páholyába vagy más módon bizonyította hűségét a Fideszhez és annak első emberéhez.

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy egyszer egy választás eredményeként vége szakad a Fidesz uralmának. Lánczi András logikáját követve akkor megkezdődhet a közvagyon újabb »racionális újraelosztása« – persze másként definiált nemzeti érdekek mentén. És ha ez így megy a továbbiakban is minden politikai irányváltást követően, akkor Isten irgalmazzon szegény hazánknak. Az utolsónak csak a villany lekapcsolása marad. Ilyenkor irigykedem igazán az olyan nálunk szerencsésebb nyugati vagy akár balti országokra, ahol ez a fajta »racionális újraelosztása« elképzelhetetlen. Egy demokratikus(abb) berendezkedésű ország, ahol esetleg sűrű kormányváltások színesítik a mindennapokat, ebbe már rég tönkrement volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tanner
2021. április 02. 14:37
"Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy egyszer egy választás eredményeként vége szakad a Fidesz uralmának." A gondolattal nem kell eljátszani, mert 2010 előtt már megtörtént és akkor a mézmadarak segítséget kértek a torkos borzoktól, hogy hozzá jussanak a maradékhoz amit a borzok meghagytak fizetségként. Az összehordott nemzeti vagyont ( mézet ) elkótyavetyélték a multiknak ( torkos borz ).
Syr Wullam
2021. március 31. 22:52
Szerintem meg azzal játszadozzál, öreg, ami veled egyidős.
megvadult
2021. március 31. 21:01
Racionális újraelosztás . Ezt ismerjuk . 90-es evekben igy loptatok szet az orszagot elvtars.
masikhozzaszolo
2021. március 31. 19:50
Amikor még tervgazdaság volt, akkor sem érintett meg ez a pénzezés. Soha, semmilyen állami, önkormányzati pénz nem került a látókörömbe. A pályázatosdi óta meg szintúgy. És ezzel így van a nép legnagyobb része. Illetve egy-két kivételről tudok: az egyik a kazántámogatási pályázat. Ott ugyanott vagyok, ha számlát kérek akkor áfásan fizetem, és visszakaphatom a pályázatból nagyjából azt az összeget. Ha nem kérek számlát, és nem fizetek áfát, ugyanott vagyok. A másik a mosógépcsere. Ott meg odaadom a jól működő régit, tehát megint ott vagyok, mintha a régit eladtam volna, és nem pályázok. Úgyhogy biztos vagyok benne, és a nép legnagyobb része is biztos lehet benne, hogy ha seni se lop az állami pénzből, akkor abból neked egy fillérrel sem lesz több. Ha meg mindet ellopják akkor se lesz neked kevesebb. Úgyhogy az egy másik világ. Az biztos viszont, ha vállalkozó vagy, minden minimálbéremelés után több adót-járulékot kell fizetned magad után. Alkalmazott nélkül. Ha KATÁs, akkor is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!