Eredmények és tartalékok

2021. március 22. 16:35

Miért is ne összegezhetnénk az elmúlt 30 év magyar eredményeit és kudarcait egy körvonalazódó jövőkép szempontjából úgy, hogy ami eddig nem sikerült, azt tartalékként vesszük számba?

2021. március 22. 16:35
Matolcsy György
Növekedés.hu

„Az 1990 és 2020 között lévő három évtized már alkalmas idősáv annak vizsgálatára, hogy mi sikerült és mi nem, hiszen a sikerhez többeknek közel ennyi vagy ennél kevesebb idő is elegendő volt. Például az írek 15 év alatt, Japán és Szingapúr 23 év alatt zárkózott fel a jövőképükben célba vett élvonalhoz.

A következő 10-20 évre felrajzolható jövőkép és stratégia számára azonban a 40-50 éves idősáv is értelmezhető. Dubai 40 év alatt, Izrael és Dél-Korea 50 év alatt érte el a kitűzött fejlettségi szintet. Kína 100 éves tervekkel dolgozik, de egyes jól tervezett térségei (például Peking, Sanghai, Senzsen, Csengdu, Csungking körzetei) már az 1989-es nyitást követő 40 év alatt sikeresen felzárkóznak.

Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz.

Magyarországon a piaci átmenet igen jelentős társadalmi, ezen belül foglalkoztatási áldozattal ment végbe, de ezt a két évtizedes ciklus végére az ország ledolgozta.

A digitális átállásban középszerűen teljesítünk.

A digitális átállás 2006 óta először rejtve, majd nyíltan a gazdasági és társadalmi sikerek döntő forrása. Információs korban élünk, az emberiség rátalált arra az erőforrásra, aminek a használatával gyarapszik, ahelyett, hogy fogyna vagy szinten maradna. Az nyer, aki a többieknél gyorsabban él az információs erőforrással, amihez teljes digitális átállás szükséges.

A magyar felsőoktatás legfeljebb a középmezőnyben teljesít.

A globális innovációs rangsorban a magyar helyezés kedvező, a 27. helyet éri, de a felsőoktatási rangsorban csak az 53. helyen állunk, ami elfogadhatatlanul alacsony szintet jelent. Az elmúlt évtized nemzetközi rangsoraiban ott romlott jelentősen a helyezésünk, ahol a humán tőke fejlesztése számít. Az nyer, aki munkára és tudásra építi a felzárkózást, nekünk az egyik már működik, a másik még nem.

Az egészségipar messze képességei és lehetőségei alatt teljesít.

A négy kitűnő orvostudományi egyetemünk, a régióban kiemelkedő gyógyszergyárak és az ígéretes kutatások, találmányok ellenére a teljes egészségipari szektor fejletlen, a sikeres felzárkózókhoz (például Izrael, Dél-Korea, Dubai) és különösen a lehetőségeihez képest. Már látjuk, hogy nem nyerhet az, aki nem tekinti az egészségipart stratégiai ágazatnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. március 22. 21:41
Matolcsy Magyarország megmentője.
pemete jakab
2021. március 22. 21:01
"ami eddig nem sikerült, azt tartalékként vesszük számba?" Amikor az elmebaj nem ismer határokat. Egy példa: a felvett hitelemet elköltöttem, hozadéka az, hogy nem tudom visszafizetni. Ez a tartalékom.
libbantkommunista
2021. március 22. 20:44
Már csak a bérrabszolgaságot kell fölszámolni. De az maradni fog.
annamanna
2021. március 22. 20:17
A fidesz teljes mértékben integrálódott Dopeman-hez. A világképük összeért, Dopeman elégedett a matolcsyzmussal. Ha a nyugatot úgy betűzik, hogy Pityinger László, akkor a fenti megállapítás helyes, egyébként álmodik a nyomor. Annyira hasítjuk az eget, amennyire Mészáros Lőrinc okosabb, mint Mark Zuckerberg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!