Görög intézet a magyar vétóról: Ironikus, hogy Németország beszél jogállamiságról

2020. december 02. 08:10

Miközben a nemzetközi főáram erősen kritizálja a magyar és lengyel kormányt az uniós költségvetési vétó miatt, addig az Analyst görög intézet szerint teljesen ironikus, hogy pont a németek kérdőjelezik meg a jogállamiságot Magyarországon.

2020. december 02. 08:10
null

Amikor meghallja az ember Merkel kancellárt jogállamiságról, demokráciáról és szolidalitásról beszélni, csak dühös lehet, főleg akkor, ha belegondol, mennyibe került az úgynevezett „európai szolidaritás” Görögország számára 2010 után – kezdi „A német irónia” címet viselő elemzését az Analyst görög intézet, hozzátéve, hogy az unióna is köszönhetően a görög gazdaság csődbe ment, az ország német „megszállás” alá került. És bár a nagymúltú Görögország a nemzetközi követelményeknek megfelelően szinte teljes gazdaságát és örökségét kiárusítja és mindenét eladja, érdekes módon adóssága mégis rekordmagas szinten áll.

A portál szerint Varga Judit megjegyzése – az, hogy az EU-s forrásokat nem lehet a jogállamisághoz kötni – teljesen jogos. Az Analyst egyetért abban, hogy az ilyen feltételek sértik valójában a jogállamiságot, miközben egyben zsarolásnak is tekinthetők.

A görög intézet azt is megjegyzi, hogy

megengedhetetlen az „európaiak” részéről az, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt a „demokrácia betegségének” nevezzék.

Az intézet szerint az, hogy Merkel kancellár Orbán Viktort kritizálja, több mint ironikus, ugyanis Németország épp Törökországgal működik együtt szorosan, ahol egy valóban autoriter kormány van hatalmon. Ez a török kormány az intézet szerint megdöntötte országa minden demokratikus pillérét, a németek mégsem hajlandók szankciókat kivetni Törökországra, annak ellenére sem, hogy két uniós országgal, Görögországgal és Ciprussal szemben agresszívan lép fel.

Az intézet szerint az Orbán-kormány ellen régóta vádaskodó európaiak arról nem beszélnek, hogy 

Magyarország 2008-ban sokkal rosszabb helyzetben volt, mint Görögország, de a válság után már jobban teljesített Európa többi országához képest.

 A „demokratikus” Görögország pedig a német kancellár és pénzügyminisztere utasításait követve gazdaságilag megsemmisült.

Az elemzés szerint lehet, hogy a magyar miniszterelnök autoriter, de közel sem annyira vérszomjas diktátor, mint Erdogan és az utóbbival ellentétben ráadásul jól kezelte a válságot, még rendbe is hozta országa gazdaságát.

Felmerül a kérdés tehát az Analyst szerint: milyen logika mentén kritizálják a németek a magyar miniszterelnököt, miközben a török elnökkel nincs bajuk? A görög elemzők szerint országuk az unió és a nemzetközi szervezetek összes, gazdasági függőséget okozó követelésére igent mondtak – Magyarország viszont nem mond igent bármire.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csorja ildiko
2020. december 30. 19:48
A görögök, illetve a kormányuk elkövette azt a hibát, amit sokan magán emberként, hogy felvették a sok kölcsönt, nem számítva a gazdasági világválságra. Amikor jött a baj, akkor sem jó gazda módjára reagáltak. Az átlagnál magasabb fizetések, nyugdíjak, és lehetne sorolni a sok kedvezményt. A németek roppant észnél voltak, felajánlottak további kölcsönöket és azt, hogy lehet ingatlanokkal és földterületekkel is fizetni. Ebbe a görög kormány belement, elkerülve az igazán nagy zavargásokat, a lakosság komolyabb ellenállását. Szerintem ez történt.
Hattori
2020. december 22. 15:18
a nagy német segítségnyújtást követően minden stratégiai görög állami tulajdon német tulajdonba ment át: kikötők, szigetek, állami cégek, stb... a görögök adósrabszolgák lettek, és nem maradt semmijük, hogy azzal jól gazdálkodva kifiztehessék a "kölcsönt". őket már megvették kilóra. ha gyurcsány ismét hatalomra vergődne, itt is megint az lenne, hogy minden állami tulajdont eladnának külföldieknek. a görögöknek nem sok választásuk maradt... vagy sodródnak tovább rabszolgákként, vagy azt mondják, hogy visszaállamosítunk mindent, és jöhet a csőd, majd átvészeljük. ez elég veszélyes precedenst teremtene, mert az olaszok és spanyolok is egyből ledobnák magunról a német euró jelentette igát. ha ez bekövetkezne, európában mindenki padlót fogna, de esély lenne egy új deal megszületésére.
fatman
2020. december 14. 16:50
naugye... portugálok, görögök... sztem lassan a franciák és olaszok jönnek...
hegyivadász
2020. december 07. 00:55
Jó lenne, ha ezek a felismerések állami szinten is megszületnének. Mert nem kell hozzá nagy tehetség, hogy felismerjék: a jogállamisági mechanizmus bármely kis és közepes ország ellen be lehet vetni bármikor. Az, hogy most mi meg a lengyelek vagyunk a célkeresztben nem jelent semmit. Jövőre lehet majd a görögök lesznek, majd a spanyolok, a csehek, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!