A gyermek nem jog, hanem ajándék

2020. október 27. 11:15

Vita a lombikeljárással való megtermékenyítés vallási, etikai és biológiai szempontjairól.

2020. október 27. 11:15
Szász Péter
Magyar Nemzet

„Megdöbbenéssel olvastam Szoboszlai-Kiss Katalin A lombik az abortusz inverze! című írását (Magyar Nemzet, október 22.), melyben Veres András győri megyés püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét vonta kérdőre azért, mert a római katolikus anyaszentegyház erkölcsi álláspontját osztja és hirdeti – apostolutódi hivatalához hűségesen – az in vitro és inszeminitív módon történő mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban.

Az érdeklődéssel olvasó szeme még jobban kikerekedik az eklektikusan mazsolázgató írás láttán, amikor – tekintélyét növelendő – a szerző hangsúlyozza erkölcsbölcseleti professzionalizmusát. A minőségi vádbeszédhez illő gravitas Romani sermonis (súlyos római beszéd) helyett pongyola szalmabáb-érveléskupacot kaptunk, ahol a püspököt vádlottak padjára ültető Szoboszlai-Kiss Katalin vagy nem ismeri a változtathatatlan katolikus álláspontot, vagy szándékosan nem azzal, hanem annak karikatúrájával kíván vitába szállni. Minden tisztességes szellemi diskurzus alapja az, hogy az egy kérdésről vitázó felek valódi álláspontjukat fejtsék ki. Ezért az alábbiakban röviden ismertetem azokat a tételeket, amelyek fényében megérthető a lombikkal kapcsolatos katolikus álláspont.

A legfontosabb tétel az, hogy a lombik erkölcsileg bűnös volta nemhogy nem katolikus vagy keresztény, hanem általános emberi igazság. A Krisztus-hívő nem azért ítéli el elsődlegesen, mert a kinyilatkoztatás vagy az egyházi előterjesztés ezt tanítja és tekintéllyel elfogadja. Azért fogadja el, mert ellentétes a természettörvénnyel és a természetjoggal. A katolikus felfogás szerint létezik objektív, az egyéni vélekedésektől független, minden korban érvényes és felismerhető értelmi ismeretrendszer az összes lény metafizikai természetéről, amit az örök bölcselet (philosophia perennis) névvel illet. Ennek megfelelően nem csupán tényleges vagy eszmei lényeknek, hanem az erkölcsi lényeknek, vagyis az emberi cselekedetnek is van változatlan, örök lényegük.

A természettörvény az a törvény, amely meghatározza adott körülmények között egy-egy cselekedet természet adta, sajátos és közvetlen célját. A természettörvényre e felfogás szerint négy dolog alapvetően igaz. Az, hogy létezik, az, hogy örök, hogy az Isten sem változtathatja meg, és az, hogy kivétel nélkül minden emberre kötelező. A természettörvény és a belőle levezethető jogok a természetes értelem fényénél felismerhetők az ember számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
furunkulus13
2020. október 28. 08:30
Ó, bigott dogmatizmus!! Szegény katolikusok, milyen kellemes és bizsergető a széllel , a józan ésszel és realitásokkal szembe pisilni!!
VeJoLa
2020. október 27. 23:51
Ha két ember annyira szereti egymást, hogy hajlandó egy közös gyerekért végigcsinálni ezt a gyötrelmes procedúrát, elismerést, támogatást érdemel, nem szenteskedő bigottságot! Ezerszer inkább sok új "lombikkatolikus", mint az evangelikusok migránsmentő hajójával is nyakunkra hordott nemlombik muzulmánok honfoglaló armadája!
VeJoLa
2020. október 27. 23:44
"A lefagyasztott és sohasem beültetett emberi személyeket idővel megsemmisítik." És mi történt volna velük, ha természetes úton nem termékenyülnek meg? Én nem várom el egy katolikus paptól, hogy propagálja a magvukszakadtától tartó híveinek a lombikot, de azt igenis elvárnám, hogy ez ügyben se tudja a jobb szája, hogy mit papol a bal!
Tót Ottó
2020. október 27. 19:00
Csinibaba.Nekem a katolikus egyházzal kapcsolatban van egy érzésem amit nehezen tudnék leírni.Most csak beugrott egy jelent egy kedvelt filmből mikor "Boston Cézárja" aki "mázsás négereket" vert le, indul a Ki mit tud-on az erőművész produkcióval.Nagy hősködések után a legvastagabb lánccal körbetekerteti magát..és persze ott marad leláncolva..Szóval a katolikusok is előadják hogy a "szakirodalom" alapján mit kell tenni..De mindíg ott maradnak leláncolva szégyenben.Minden igaz lenne amit a pápa mond.Csak épp nem tud csodát tenni hozzá..Persze,mi mást mondhatna mint ami le van írva?Mégis úgy érzem "szárnya van ,de ereje nincsen".Egyébként az Adventisták szombatot tartanak ,Jehováknak nem lehet vérátömlesztés adni stb.Akkor ez katolikus belügy.Kb olyan a hozzállásuk mint az unijos bürökratáknak..De ez az ország nem katolikus köztársaság.Nekem csak érzéseim vannak tudásom kevés.Nem érzem hogy a lombikprogram a gonosz műve lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!