Haladó politika

2020. augusztus 24. 14:49

A haladás mai hívei szerint a dolgot úgy lehetne megoldani, hogy mindenkinek – alanyi jogon – járna egy szamár, hiszen jelenleg, igazságtalanul, szamárszegénység van. A lakhatási-, egészségügyi- és ki tudja, még milyen szegénységen túl.

2020. augusztus 24. 14:49
Aristo
Pesti Srácok.hu

„A történet szerint a molnár és fia elindultak szamarukkal, hogy világot lássanak. A molnár ült a szamáron, a gyerek meg kutyagolt mellette. Mikor ezt a népek meglátták, megvádolták a molnárt, hogy milyen kegyetlen a szegény gyerekkel, aki fáradságosan gyalogolni kénytelen, míg ő a szamáron terpeszkedik. Nehezen viselte ezt a molnár, s felültette hát a fiát a szamárra. Ekkor a fiút kezdték gyalázni, hogy öreg apját kényszeríti fáradságos sétára, míg maga kényelmesen szamaragol. Hogy elejét vegyék a rosszmájú megjegyzéseknek felültek hát mindketten a szerencsétlen állatra. Ekkor viszont a szamarat kezdték – ez esetben joggal – sajnálni és állatkínzással vádolták őket. Ekkor fakadt ki a molnár úgy, ahogyan az idézetben áll.

A mese tanulsága nagyjából az, hogy bármit lehet kritizálni, és könnyű is, úgy, hogy nem mondjuk meg: mi lenne a helyes megoldás. Mert bármit teszünk is, az bizony érdeksérelemmel jár. Vagy a molnár, vagy a fia, vagy a szamár, bármely leosztásban, biztosan a rövidebbet fogja húzni. Az egyetlen megoldás az, ha el sem indulnak. Akkor viszont egyikük sem lát világot, pedig ez lett volna a céljuk.

A haladás mai hívei szerint viszont a dolgot úgy lehetne megoldani, hogy mindenkinek – alanyi jogon – járna egy szamár, hiszen jelenleg, igazságtalanul, szamárszegénység van. (A lakhatási-, egészségügyi- és ki tudja, még milyen szegénységen túl.) Természetesen ez hülyeség, hiszen ha mindenkinek lenne szamara, akkor például sehova sem lehetne menni a töménytelen szamártrágya miatt, továbbá nem is lenne miért világot látni, hiszen bárhova mennénk mindenütt ugyanazt látnánk: emberek próbálnak utat lapátolni maguknak a szamártrágyában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2020. augusztus 24. 22:46
HOZTAM! ÍRJÁTOK ALÁ MINÉL TÖBBEN!!!! https://www.peticiok.com/tilta.. Msodpercenként tucatnyian írják alá. Reggel még kb. 300 fő volt. Most már pillanatokon belül 6000. Egy nap alatt meglesz a 10 ezer aláírás! És folytatjuk, míg meg nem lesz az 500 ezer. LE GYURCSÁNNYAL ÉS GLOBÁLFASISZTA HORDÁJÁVAL! HAJRÁ, MAGYARORSZÁG!
nemecsekerno_007
2020. augusztus 24. 22:30
Nagyon jó :)))))
Bell & Sebastian
2020. augusztus 24. 19:41
Aki mániákusan kibucot akar alapítani, az kísérletezzen a saját retyerutyáján ott, ahol erre van lehetőség. Bizonyos kompromisszumokkal itt sem lehetetlen, ha nem született bankár zsidónak, még beállhat a Hitgyülibe, annyi a különbség, hogy míg az egyik a szombatot tartja, a másik a jókedvet, miközben a bőség közös.
zsanett-kúnrum
2020. augusztus 24. 19:04
Frászt, minden szamarnak egy molnárt és a fiát, ha már a kötekedés alanyi jogon jár
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!