Milyen színű volt Jézus?

2020. július 08. 17:42

Megszólalt York újonnan kinevezett anglikán érseke is, hogy megossza velünk véleményét Jézus bőrszínével kapcsolatban.

2020. július 08. 17:42
Aristo
Pesti Srácok.hu

„Az Úrnak 1538. évében Pál pápa kiátkozta VIII. Henrik angol királyt az egyházból. Ennek több oka is volt, nem utolsósorban az, hogy a király az egyházi adót ezután a maga javára szedte be és nem küldte el Rómába. A közel ötszáz éves átok, úgy látszik, mostanában fogan meg és sújtja porig az anglikán egyházat. A napnál világosabb, hogy nem lehet a pápai átkot félvállról venni.

A világméretű agylágyulás érdekes kísérőtüneteként ugyanis, megszólalt egy bizonyos Stephen Cottrell, York újonnan kinevezett anglikán érseke is, hogy megossza velünk véleményét Jézus bőrszínével kapcsolatban. Nem akárki ő, hiszen York érseke az anglikán egyház második embere, tehát szakrális ügyekben egy igazi tekintély, akinek szavaira figyelni kell. Roppant izgalmas hát, hogy ezen egyházi méltóság véleménye szerint Jézus minden bizonnyal néger volt, és különben is, meglátása szerint, az egyházban túl sok a fehér egyházfi, amin változtatni kell.

Ez utóbbi kijelentés értékéből sokat levon, hogy Stephen érsek maga is fehér, mi több – ó, irgalom anyja, ne hagyj el! – egy néger érseket váltott, ami nyilvánvalóan szembemegy saját hitvallásával, melyet tán úgy foglalhatnánk össze: Több négert a sekrestyébe!
De a világ – ékes példájaként az elmebaj ragályos voltának – tele van olyan fehérekkel, akik négerek szeretnének lenni.

Nagyot változott a világ, messze vagyunk már Michael Jacksontól, aki még hipózta magát, hogy fehérnek tűnjön. (Azt nem tudom, hogy a feketedéshez mit kell csinálni, talán a sok napozás, vagy a korom…)”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. július 12. 10:58
lÁM, az anglikán egyházban is megjelent a tudatzavar! Vagy a BűNTUDAT?
syphax
2020. július 11. 11:33
" Milyen színű volt Jézus?" A PÁROS SZÁMOK KÉKEK?--TESSENMONDANI....
duzur
2020. július 09. 10:27
Felesleges fantáziálni. Ha Jézus, nem északról származott, hanem délröl, akkor szöke, fehérbörü nemigen lehetett. A közelkeleti napos klímában, az alkalmatlan. Leginkább a kreol típus jellemzö arrafele. De biztos, hogy ilyesmin múlik Jézus jelentösége ?... Mivel itt oly nagy a káröröm, ha a zsidó közösségek, összeugranak, most ujra látom, hogy ilyesmi máshol is elöfordul...
Emmanuel Goldstein
2020. július 09. 10:18
Nem létező, mitológiai alakok kinézetéről abszurd vitatkozni. Az más kérdés, hogy ha a názáreti Jézus létezett volna, bizonyosan sötét bőre lett volna, ahogy a térség lakóira ez akkoriban jellemző volt: https://theconversation.com/jesus-wasnt-white-he-was-a-brown-skinned-middle-eastern-jew-heres-why-that-matters-91230
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!