A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Sneider kirúgása önmaga is egy bohózat, ami Jakab politikai tehetségéről is sok mindent elárul.
„Csapatostul olvad a Jobbik, hirtelen három képviselő fordít hátat az új elnöknek, Jakab Péternek. Szép lassan elfogy a frakció, hiszen lemond az országgyűlési alelnökségről, és kilép a képviselőcsoportból a volt pártelnök, Sneider Tamás, követi őt Farkas Gergely képviselő, és egy másik altörténet részeként Varga-Damm Andrea is elhagyja a pártot.
Velük együtt összesen öten vannak azok a politikusok, akik a napirend előtti felszólalásokban leginkább egy harcos baloldali forradalmárra emlékeztető Jakab miatt távoznak a frakcióból. Nemrég ugyanis lelépett már miatta Bana Tibor és Bencsik János is.
Hogy kicsit elmélyedjünk a jobbikos harcok mélyében: korábban négy képviselő dobbantott Sneider Tamás miatt, aki most az »önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartja, és ebben nem ismer kompromisszumot«. Amikor 2018-ban elnök lett, fura mód épp a demokrácia hiányát olvasták a fejére az akkori vetélytársának, Toroczkai László emberei, akik miatta kényszerültek »függetlenségbe«. Egyébként Sneider kirúgása önmaga is egy bohózat, ami Jakab politikai tehetségéről is sok mindent elárul.”