Russell Kirk világtörténelmet írt

2020. április 29. 13:52

Elsősorban neki köszönhetően indult útjára az a jobboldali, ellenforradalmi mozgalom, mely legyőzte a Szovjetuniót.

2020. április 29. 13:52
Pogrányi Lovas Miklós
Facebook

„Russell Kirk amerikai filozófus, politikai tanácsadó nem volt az az izgága, nyomulós alkat, mégis világtörténelmet írt: Nevéhez köthető a II. világháború után kibontakozó amerikai konzervatív reneszánsz. 1953-ban jelentette meg a Conservative Mind c. könyvét, mely azonnal elismerést hozott neki. Részt vett több nagy hatású konzervatív folyóirat megalapításában (Modern Age, National Review), írásai alapvetően befolyásolták több amerikai elnök politikai gondolkodását. A direkt kapcsolat a képen látható Ronald Reagan elnök, illetve Richard Nixon esetében mutatható ki egyértelműen. Utóbbihoz személyes jó barátság is fűzte.

Elsősorban neki köszönhetően indult útjára az a jobboldali, ellenforradalmi mozgalom, mely legyőzte a Szovjetuniót.

A nyolcvanas években ugyanis viszonylagos békében megfért egymás mellett az európai-jellegű, érték és hagyományelvű konzervativizmus, valamint a neokon mozgalom, mely már tisztán amerikai jelenség.

Russell Kirk amerikai létére páratlan érzékenységgel bírt Közép-Európa sorsa iránt, a magyarokat kifejezetten szerette. Sokat köszönhet neki Molnár Tamás, Habsburg Ottó, John Lukács vagy éppen Jáki Szaniszló (Stanley Jaki). 1994. április 29-én halt meg Mecostában, szerettei körében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. május 03. 12:07
Nagyon egyszerűen szólva, a Szovjetuniót a háttérhatalom hozta létre és az is szüntette meg.
barnabibambi
2020. április 30. 07:40
Seggfej a SZU szétesését Gorbacsov hazaárulása okozta! Ha nincs Gorbacsov a SZU még mindíg élne ,és kevesebb ember halt volna meg a nyugat háborús bűncselekményei miatt.Erre az Oroszok is rájöttek és Mr peresztrojka megvetett ember lett Oroszországba és a volt SZU államokba.
3M..
2020. április 29. 17:09
A Szovjetunió összeomlását a magyarság a mai napig képtelen volt kiheverni. Európa történetének eddigi legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt. A turáni átok még mindig rajtunk ül, ezúttal annak képében, hogy sajnos mi is részesei voltunk ennek a sorscsapásnak. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Öreg
2020. április 29. 15:36
Nem vitatkozom az írással, de a kommunizmus bukásához kellett egy Reagen is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!