Riogatással vádolták Orbánt az ellenzéki lapok – igaza lett

2020. április 05. 22:29

Orbán Viktor közel két éve, nagyjából a választások óta beszél egy válság elkerülhetetlen közeledéséről.

2020. április 05. 22:29
Pannon duma
Vendégszerző

Több ellenzéki portál, újságíró és megszólaló is gúnyolódott vagy élcelődött a kormányfőn az elmúlt években, víziónak, hazudozásnak, riogatásnak nevezve a figyelmeztetést.

Íme egy válogatás:

2020.01.01. „A migránsokkal riogatás Guinness-rekordja után Orbán Viktor a válságra való figyelmeztetéssel tervez újabb csúcstámadást” (Gyükeri Mercédesz, HVG)

2019.09.18. „Miután a 2008-as válságot egyetlen valamirevaló elemzőnek vagy politikusnak sem sikerült előre látnia, azóta e két ősi mesterség űzőinek egyik kedvenc időtöltése lett az újabb válsággal való riogatás. Orbán Viktor miniszterelnök például már tavaly év elején megjósolta, májusban pedig a kormány el is kezdte védeni a gazdaságot.” (Mészáros Tamás, Index)

2018.06.18. „Politikai okból kiált válságot Orbán Viktor” (168 Óra, Szabó Brigitta)
„Összehangolt kommunikációs stratégiának tűnik, hogy egymásra ráerősítve a miniszterelnök, az Állami Számvevőszék elnöke, a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter is európai gazdasági válságot kezdett vizionálni.” (168 Óra, Szabó Brigitta)

2018.06.14. „Már Matolcsy is válsággal riogat” (…) „Orbán kezdte” (…) „Varga folytatta” (Cím és közcímek a Privátbankáron)

2018.06.10. „Kéri László: Orbán gazdasági válság képe csak riogatás és színes hazudozás!” (ATV-Orbán lapjáról kitiltottak társasága)

2018.06.05. „Brutális válságról beszélt a kötcsei pikniken, zárt ajtók mögött Orbán Viktor!” 
Történelmi beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz múlt hétvégi privát buliján Kötcsén. Ne csodálkozzon, ha nem hallott még róla – a beszéd nem volt nyilvános, viszont most mégis kiszivárogtak bizonyos részletek. A miniszterelnök egy olyan gazdasági válságot vizionált a kötcsei pikniken, amibe bele is bukhat – számolt be a riogatásról az ATV. (Orbán lapjáról kitiltottak társasága)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2020. április 06. 09:54
A kapitalizmus ciklikus válságai a természetének része. Egy ilyet jósolni olyan biztos dolog, mint a halál vagy az adózás.
pot_ember
2020. április 06. 07:43
OV nem jós, és főleg nem képes a jövőbe látni. Egyszerűen Ő és tanácsadói köre tisztában van azzal, hogy a fellendülést gyarapodást mindig valamilyen válság szakítja félbe. Tehát a válság eljövetele mindig biztos, csak a nagysága, formája és az ideje bizonytalan. Jó vezető megpróbál felkészülni a válságokra. A 2008-2009-es válságra nem voltunk felkészülve, a mostanira remélem igen (hamarosan kiderül).
Pelso j.
2020. április 06. 04:57
Mond sokfélét, aztán az egyik valamilyen formában bejön, olcsó trükk. Persze, hogy előre látta a válságot, azért tett félre 150mrd-t párt propagandára.
cutcopy
2020. április 06. 04:26
Amit a ballibsik tagadnak igaz, amit állítanak hazugság..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!