Cserháti

2020. április 14. 17:02

Dr. Cserháti Péter személyében egy konzervatív, elkötelezett jobboldali, mélyen hívő keresztény embert, és egy kiváló szakembert tisztelhetünk.

2020. április 14. 17:02
Dr. Szepesi András
Weborvos

Április 12-én (Húsvét Vasárnapján) délután olyasmiért mentik fel, aminek határideje április 15.  Miért olyan sürgős, hogy nem „várhattak még 3 napot?

Andrea Bocelli Húsvét vasárnapi koncertjének gyönyörű, éterien tiszta, de mégis szívszorító dallamait hallgattam az üres Milánói Dómból, a fájdalom, a gyász a feloldozás és a remény hangjai szóltak. A Feltámadás, az elmúlt napok tragédiái, a szeretteim, a kis közösségeink, nemzetünk és az emberiség jövőjének szorongató kérdései visszhangoztak bennem. Ekkor először az internet, majd a telefonom hang nélkül elkezdett jelezni. Sokszor, sürgetően. Bekapcsoltam, és akkor mélyen megrendültem. Egy barátom, egykori kollégám sorsáról jöttek a hírek.

A sok kétségbeesett emberi reakció között végre megtaláltam az EMMI Dr. Cserháti Péter felmentéséről szóló közleményét. Elolvastam a döntés indoklását, és akkor furcsa érzésem támadt. Rendkívül súlyos, szinte bántóan elítélő szavak között egy konkrétum: április 12-én (Húsvét Vasárnapján) délután olyasmiért mentik fel, aminek határideje április 15. Miért nem vártak addig, amíg befejezett tényállásról beszélhettek volna? Miért olyan sürgős, hogy nem várhattak még 3 napot? Még a valóban rengeteget dolgozó és sokat kommunikáló Operatív Törzs vezetői is két nap szünetet tartottak. A dátumok láttán nagyon sok középkorú és idősebb magyar polgárnak a Tanú című kultuszfilm, akkor hatalmas nevetést kiváltó egyik kulcsmondata jön be, amikor Pelikán, a gátőr a tárgyaláson rémülten felnéz a papírból és azt mondja: kérem, ez itt az ítélet és nem a vádirat!

Vázlatos pályakép:

Dr. Cserháti Pétert 39 éve ismerem. Akkor lépett be a rendkívül vékony, hórihorgasan magas fiú az Országos Traumatológiai Intézet Baross utcai átmeneti épületébe műtőssegédnek, hogy munka mellett készüljön az egyetemi felvételére, és ezt a munkát egyetemistaként is folytatta. Nagybátyja, Manninger Jenő professzor, a magyar baleseti sebészet egyik legjelentősebb személyisége, a modern magyar kézsebészet világszerte elismert alapítója volt. Cserháti egész életében az ő példája mentén haladt, és ezzel a kollégák és a betegek széles körének elismerését váltotta ki. Közösen írott és szerkesztett könyvük (Manninger-Cserháti-Fekete-Kazár: A combnyaktörés kezelése osteosynthesissel) német és angol nyelven is megjelent. Ehhez is kötődik tudományos munkássága közel 150 dolgozattal, PhD-fokozattal, egyetemi oktatói megbízatással.

Ezt a simának látszó szakmai pályát egyszer már megtörte az a durva beavatkozás, amikor a Gyurcsány kormány összevonta a Baleseti Intézetet a Péterfy utcai Kórházzal. (Ezzel a rendesen meg nem alapozott döntéssel előállt a legnagyobb kórházi adósságot produkáló közkórház.) Cserháti tiltakozott a rossz döntés ellen, és természetesen ellehetetlenítették a munkáját. 2007-ben egy keserves pályamódosítással másik intézetben, be kellett állni és megtanulni egy rokon szakmát, a mozgásszervi rehabilitációt.

2010-ben a kormányváltás során az új minisztériumi struktúrában létrejött az egészségügyi államtitkárság, és a komoly szervezési tapasztalatokkal rendelkező még fiatal szakember helyettes államtitkári kinevezést kapott. Különböző posztokon Húsvét vasárnapig vezető szakemberként szolgálta az Orbán kormányt. Itt szeretném jelezni a hirtelen barátjának jelentkező és az esetét kormányellenes érvelésre használó ellenzéki pártoknak és médiumoknak, hogy személyében egy konzervatív, elkötelezett jobboldali, mélyen hívő keresztény embert, és egy kiváló szakembert tisztelhetünk. Ezért sem érthető ez a rapid döntés.

Személyes kitérő:

Más cikkemben már jeleztem, hogy feleségem súlyos, végtagvesztéshez vezető érbetegsége miatt közel fél éven át naponta jártam az OORI-ban. Cserháti Péter kollegiális, segítő magatartásáról csak a legfelsőbb fokon tudok megemlékezni. De eközben alaposan megismertem az OORI működését, számos orvosát, gyógytornászát, ápolóját. Ezt az intézetet, már a modern korban a valóban súlyos mozgásszervi betegek legmagasabb szintű rehabilitációjára építették Cserháti közvetlen elődei. Dr. Kullmann Lajos orvos - főigazgató, Dr. Ari Lajos gazdasági igazgató, Kenesei Gábor főmérnök és számos kiváló szakember közreműködésével egy különleges épületegyüttes jött létre, a legsúlyosabb betegek rehabilitációja céljából. És a magyar betegek szükségletei ezt a kórházat folyamatosan „csúcsra járatták”.

És ez van a feszítő problémák hátterében: a modern, műszakilag kiváló épület technikai oldalról alkalmassá tehető súlyos COVID 19 betegek ellátására. De valamit kezdeni kell a nagyon súlyos, ágyhoz kötött, vagy már kerekesszékes, de még önellátásra, önálló mozgásra még nem képes betegekkel! Másfelől, a magasan képzett, rehabilitációra specializált szakszemélyzet távol áll a súlyos fertőző betegek ellátásának és pláne a gépi lélegeztetés különleges feladataitól.

A közéleti konfliktus:

Mindig kétségbe esek, ha a (mindenkori!) kormánnyal szemben álló politikusok és médiumok hirtelen „megszeretnek” egy konfliktushelyzetbe került személyiséget vagy intézményt. Ennek mindig tragikus vége lesz! Csak egyet említek, a „fekete ruhás nővér” esetét. Erre „ráment” a nővér egzisztenciája, egészsége, pedig ő kétségbeesetten tiltakozott a politikai besorolás ellen, ő valamilyen szakmai problémát próbált felmutatni, megoldani. És ne felejtsük el, hogy ebben a konfliktusban egy kiváló szakállamtitkár is „veszteséglistára” került, még az egészsége is megrendült  Ettől féltem igazán Cserháti Pétert.

És akkor a sokszínű, de hatalmas méretű média polémiában megjelent egy professzionális állásfoglalás: a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) levelet intézett Prof. Dr. Kásler Miklós miniszterhez, és egy másikat Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ennek a szövetségnek 160 ezer(!) tagja és több mint 900 helyi csoportja van. Lehet, hogy ez több mint az összes ellenzéki párt tagsága? Nem támadnak, nem dobálnak sárt, hanem udvariasan kérnek. Kiállnak Cserháti mellett, mert meg vannak győződve a tisztességéről, szakszerűségéről. A probléma súlyosságának megfelelő vizsgálatot és segítséget kérnek.

Itt tartunk Húsvét után, kedden, az első munkanap reggelén.

Maradjunk otthon, védjük a magyar egészségügyet és mentsünk meg életeket.

Támogassuk a kormány és az Operatív Törzs tevékenységét.

És bízzunk az igazságban és a tisztességben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. április 14. 23:00
Valaki vagy valami itt nincs rendben! S ez nem a Cserháti!
Mr. Tommy Lee
2020. április 14. 21:09
Ez a Kásler tényleg ennyire dilettáns? Komolyan kérdezem. Csak azt látom, mindent kivesznek a kezei közül.
szavaztam
2020. április 14. 19:25
uncsi...azt is mondhatnám propagandisztikus... minek kell mindenből jobboldalit meg baloldalit csinálni? a munkában nem ezt számit...sőt nem is kell h számitson... nem az számit h a szakács jobboldali vagy baloldali hanem h h dolgozik...
Lanchaster
2020. április 14. 19:11
Talán csendesít valamit az indulatokon, hogy a Főigazgató Úr a tudásához és képességeihez méltó megbízással folytathatja a pályafutását. "A SOTE komplex rehabilitációs fejlesztéséért lesz felelős az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet leváltott főigazgatója. Dr. Cserháti Péter 2019. október 1-én kelt rektori biztosi feladatkörét kibővítik, és megbízzák a Semmelweis Egyetem komplex rehabilitációs fejlesztésével, ami magában foglalja a hazai egészségipari fejlesztési szempontok megvalósítását is." https://pestisracok.hu/a-sote-komplex-rehabilitacios-fejleszteseert-lesz-felelos-a-szekesfehervari-korhaz-elerol-tavozo-igazgato/?fbclid=IwAR0qE33XRdlHh6n4h0pV3CiQbOEa0PRbeOTuecOM_QfRQ8IOvz-qPI_oeEI
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!