Miért publikál nem reprezentatív kutatást a Medián?

2020. március 24. 17:12

Bármelyik Bevezetés a statisztikába órán ezért rögtön elégtelen járna.

2020. március 24. 17:12
Nagy Dániel
nezopontok.hu

„Szerencsére még nem terjedt el a széleskörű nyilvánosságban a Medián friss »felmérése«, ezért is gondolkoztam rajta, hogy érdemes-e publicitást adni neki. A tavaly októberi választások ugyanis már így is eléggé csorbították a közvélemény-kutatók renoméját, egy ilyen húzással sajnos csak még tovább süllyed a szakma presztízse.

Történt ugyanis, hogy a Medián a saját követői között (!!!) megosztott Facebook-szavazást kommentált úgy, hogy: »NAGY TÖBBSÉG A HATÁRIDŐ NÉLKÜLI FELHATALMAZÁS ELLEN«. A módszertani leírásnak nem nevezhető magyarázkodásban az szerepel, hogy »… óvatos lennék az eredmény értelmezésénél, mert egy felmérés reprezentativitása nem kizárólag, és nem is elsősorban a megkérdezettek létszámától függ. A beérkezett szavazatok megoszlása azonban egyértelmű (…) Ez mindenképp azt jelzi, hogy ha a 94:6-os arány egy kicsit túlzott is, biztosra vehetjük, hogy a közhangulat egyértelműen a határidő nélküli rendkívüli felhatalmazás ellen van«. Bármelyik Bevezetés a statisztikába órán ezért rögtön elégtelen járna, ez a szöveg azonban egy korábban szebb napokat is látott magyar közvélemény-kutató cég hivatalos állásfoglalása.

A kérdésfeltevés megfogalmazása, ha transzparensen publikálva van, akkor szerintem a kutatócég felelőssége, amit persze vitatni mindig lehet. De hogy már a módszertant is ennyire rugalmasan kezelik? Ez már nem is a tudományosság határterülete, hanem még a legenyhébb kifejezéssel élve is a társadalom félrevezetése. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Hann Endre bevallja, hogy szerintük egyébként nem reprezentatív a felmérés eredménye (sőt, szerintem még ront is a helyzeten az, hogy nagyon is tisztában vannak vele, hogy amit mondanak az nem igaz). Akkor miért adják ki? Vajon azért, mert sürgősen kellett egy ellenérv az ellenzéki szavazóknak, hogy alá lehessen támasztani, miért is kell elfogadni az ellenzéki politikusok elfogadhatatlan döntését?

Mi lesz a következő? TV-s betelefonálós műsorok eredményei lesznek hivatalos közvélemény-kutatásként kezelve? Remélem, ott még nem tartunk… De ha mégis: Mi lenne a Medián / az ellenzéki sajtó reakciója, ha a Nézőpont mondjuk a saját követői között készített volna egy ugyanilyen jellegű felmérést? Ha kiírjuk, hogy egyébként nem reprezentatív, de azért valószínűleg igaz, akkor onnantól kezdve mossuk kezeinket és minket nem terhel semmilyen felelősség?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gallfec
2020. március 25. 15:29
Hát, akárhonnan nézem, ez bizony egy járvány idején a szigorúan büntetendő kategóriában van....ez a "jelentés ". Ezért nem akarják ám a törvényt megszavazni . Nembaj, szerdától , amikor meglesz a törvény, az ilyenek szerzőit, terjesztőit azonnal le lehet csukni. Hajrá magyarok.
CirmoS
2020. március 25. 12:18
Az az igazság, hogy egyetlen közvélemény kutatónak sem szabad bedőlni, választásoknál főleg nem szabad! Mindegy, hogy jobb vagy baloldali, az is mindegy milyen eredményt hoz ki! El kell menni szavazni kérem!!!! Mert utólag már hiába kritizáljuk a közvélemény kutatókat!
polnemkor
2020. március 25. 12:01
Hann Endre exszadeszes komisszár. Min csodálkozunk?
tango47
2020. március 25. 10:24
Ez pontosan olyan "felmérés", mint az atv-s Napló szavazásai. Nem véletlen, hogy azoknak a végeredményét sem gond senkinek sem előre borítékolni. Olyan lesz, ami nekik tetszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!