Idősgondozás a járványügyi veszélyhelyzetben

2020. március 27. 11:04

A már most is túlhajszolt, eszközökkel gyengén ellátott, alacsony társadalmi presztízsű és méltatlanul alulfizetett gondozók kiéghetnek.

2020. március 27. 11:04
Kucsera Csaba
index.hu

„A koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan az egyik leginkább ismert információ, hogy az idősek körében nagyobb az esélye a fertőzés súlyos szövődményeinek és az elhalálozásnak. A kormányzati kommunikációban tájékoztató plakát és videóüzenet, valamint a hozzátartozóknak szóló videó is azt közvetítette, hogy az idősek maradjanak otthon, vonuljanak önkéntes karanténba, kerüljék az embertársaikat, és szükség esetén kérjenek segítséget az önkormányzatoktól, akiknek ellátási kötelezettségük van. Mindezt azonban a szolgáltatások példáinak bemutatása és anélkül, hogy definiálta volna, hogy kit tekintsünk idősnek, vagy hogy a többi kockázati csoportra is hasonló figyelem irányult volna.

Közvetett információk vannak arra, hogy a kormányzati kommunikáció – például Gulyás Gergely – a 65 éveseket és idősebbeket tekinti idősnek, ezért ez az írás is ebből indul ki. Fontos rögzíteni, hogy ez a csoport az egészségi állapota szerint nagyon heterogén, de ez csak az egyik eleme a csoportjukra jellemző egyenlőtlenségeknek.

Az idősek egyik markáns csoportja azokból áll, akiknek a komplex gondozási igénye csak tartós bentlakásos intézményi ellátásban – idősek otthonában – biztosítható. Március 8. óta országos látogatási tilalom van ezekben az intézményekben, mert a zárt közösségekben gyorsan tud terjedni egy járvány az összezártság és a bentlakók egészségi állapota, legyengült immunrendszere miatt. (A hivatalos kormányzati központi információs oldal ugyanakkor 2020. március 26-án délelőtt sem tud még arról, hogy Magyarországon az új koronavírus miatt lezárt terület, intézmény lenne.) Ebben a helyzetben a gondozottak és a gondozók is megnövekedett veszélyérzettel és stresszel kénytelenek együtt élni, amit csak tetéz az a bizonytalanság, hogy nem tudható, meddig fog tartani. Egy tipikus zárlatnál minden valószínűség szerint sokkal tovább, és ez idő alatt a stresszhelyzet krónikussá válhat, frusztrációba és fásultságba fordulhat. A már most is túlhajszolt, eszközökkel gyengén ellátott, alacsony társadalmi presztízsű és méltatlanul alulfizetett gondozók kiéghetnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
southwind
2020. március 28. 00:36
nem kiégnek, elfáradnak, mert öreg ápol öreget, a szoc szakma itthon nincs becsülve, a fiatalok külföldön..én is nyugdíj jövő februárban
Coccothraustes
2020. március 27. 13:48
A Fidesz kitünőre vizsgázott felkészültségből, emberségből és hozzáértésből.
yanoo
2020. március 27. 13:32
Újpesten az idősgondozást Varjú elvtársék megoldották Dérivel a liberális szakértelemmel. Itt a hetven éven felüliek letölthetnek egy pdf fájlt a netről, azt kinyomtatják, kitöltik, beszkennelik és e-mailban visszaküldik az önkormányzatnak. Az idős embereknek ez rutinmunka a liberális szakértelem szerint. Éljen Varjú! Éljen Dobrozsán Alexnadra! Ja és éljen ifjabb Gréczy a 21 éves tanácsadó!
Kiscsillag
2020. március 27. 13:21
A Zsindex napi rémhírterjeszto és vírustámogató cikkét olvasták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!