Kína és az Egyesült Államok: az 5G harc háttere

2020. február 20. 08:18

Ahelyett, hogy Trump az amerikai technológiai hátrányt dolgozná le, inkább folytatná a Make China Great Again!-politikáját.

2020. február 20. 08:18
Matura Tamás
Mérce

„Most azonban egy, az USA szempontjából a Szovjetunió óta a legnagyobb kihívást jelentő hatalom, Kína az, amely lépéselőnyre tett szert, ráadásul éppen az amerikai szövetségesek számára építené ki a negyedik ipari forradalom egyik sarokkövét jelentő 5G hálózatokat. Az amerikai cégek viszont nem rendelkeznek még ezzel a technológiával, nem képesek alternatívát nyújtani.
De miért is olyan fontos az 5G? Ezt ma még nehéz felmérni pontosan, de abban minden szakértő egyetért, hogy egy új világot hoz majd el, nem is elsősorban a mindennapi élet, hanem sokkal inkább az ipari termelés és az információs hálózatok terén. Kiegészülve a mesterséges intelligenciával, a dolgok internetével (IoT) és az automatizáció, illetve robotizáció új, fejlettebb formáival, az 5G a negyedik ipari forradalomban élen járó országok számára hatalmas, akár behozhatatlan előnyt is jelenthet a 21. század következő évtizedeiben.

Ahogy egy bő évtizeddel ezelőtt még nem lehetett felmérni az okostelefonok okozta piaci átalakulásokat, úgy ma is csak annyit sejthetünk, hogy az elődjénél százszor gyorsabb 5G is átalakíthatja a termelés, közlekedés, városszervezés és megannyi más terület működését. Nem csoda, hogy Kína a fentebb említett többi szférában, sőt a kvantumtechnológia terén is gőzerővel folytatja a fejlesztéseket, hiszen a harmadik ipari forradalmat már nem nyerheti meg, de a negyedikkel új játszma kezdődik. Márpedig Kína hatalmas és folyamatosan növekvő belső piaca előnyt jelent Peking számára, hiszen már ma is igyekeznek a nyugati vállalatok megfelelni az ottani elvárásoknak, akár a kultúra, akár a technológiai sztenderdek terén.

Az 1970-es években sok szempontból hasonló harc dúlt a videomagnók piacán a VHS és a Betamax között. Bár a Sony által gyártott Betamax jobb képminőséget garantált, a JVC felismerte, hogy az amerikai piacon fontos a minél hosszabb felvételi idő (állítólag az amerikai futballmeccsek hossza miatt), így hamar piaci előnyre tett szert. A hatalmas amerikai piac méretgazdaságosságnak köszönhetően később az egész világon le tudta nyomni a gyártási költségeket, és ezzel megnyerte a formátum háborút.

Ma egyre inkább a még az amerikainál is sokkal nagyobb kínai piac diktálja az irányvonalat, márpedig, ha Kína szabhatja meg az 5G technológia globális technológiai sztenderdjeit, az igen érzékenyen érintheti az Egyesült Államok befolyását, hiszen az tud több terméket és szolgáltatást eladni, aki diktál. Márpedig Kína 2019 novemberében bejelentette, hogy már a 6G technológia kutatását is megkezdte. Mindeközben Washington erőből próbálja lenyomni saját szövetségesei torkán a Huawei bojkottját, különböző szankciókkal fenyegetve őket, ha nem igazodnak az amerikai elvárásokhoz. Tekintve, hogy még legközelebbi partnerei, így az Egyesült Királyság vagy az Európai Unió országainak nagy része sem hajlandó kizárni a kínai céget saját piacairól, ez a taktika nem tűnik célravezetőnek.

Az Egyesült Államoknak sokkal inkább arra kéne fókuszálnia, hogy megerősítse saját ipari innovációit, fejlessze oktatási rendszerét, csökkentse társadalmi igazságtalanságait, új szövetségeket kössön, és mindezzel újraélessze megtépázott nagyhatalmi képességeit, mint ahogy tette azt már többször az elmúlt évszázadban. Ezzel szemben félő, hogy Donald Trump újabb négy évig folytathatja eddigi konfrontatív politikáját, amelynek paradox következménye sok választóját meglepné: Make China Great Again!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2020. február 21. 01:36
A csipeket a csájnízok is az USÁból veszik.
Korrupt Kornél
2020. február 20. 22:29
öcsi bízd ezt Trumpra! Valahogy több esze lett, mint neked!
zakar zoltán béla
2020. február 20. 10:43
0000000000000
Josephine Mutzenbacher
2020. február 20. 09:41
Kínában az állam dotálja a tech cégeket, nemcsak dotálja, de kontrollálja is őket, sőt, sok esetben eleve az állam a cég tulajdonosa, vagy résztulajdonosa, természetesen a háttérben megbújva, ezzel a szerkezettel nem lehet versenyezni, végtelen mennyiségű anyagi, és egyre jobban képzett humán erőforráson ülnek, és arra is van pénzük hogy akár európából, akár az USA-ból szekembereket vásároljanak. Ennek a csatának nem lesz nyertese, vagy vesztese, lehet ott trámpli, vagy a ballibsik, vagy bárki, gombnyomásra nem fogják utolérni kínát, lenyomni meg pláne nem, a saját szövetségeseinek sem fogják tudni elmagyarázni miért jó az nekik ha másodvonalbeli, és a kínaihoz mérten méregdrága amerikai technológiákkal helyettesítik a kínai csúcstechnikát, a kémkedős, backdoor-os marhasággal ne is foglalkozzunk, ha ez lenne a valóság, már régen kivágták volna az egész háttértechnológiát az ablakon, a szövetségesekkel együtt. Ha azt akarnák hogy a kínai fejlődés visszazuhanjon azokba az időkbe, amikor még nemhogy második, de sokadik sem volt a rangsorban, oda kellene menniük, és a kőkorszakba visszabombázni az egész országot, ami nyilvánvalóan ma már lehetetlen opció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!