Valóban aljas játszmák

2019. december 11. 08:53

A kormány számos családsegítőnek szánt intézkedése ellenére a gyermekes családok esetében a szegénységi arány nem változott.

2019. december 11. 08:53
Fábry Béla
Népszava

„Tény, hogy miközben a családi pótlék, és az egyéb pénzbeni támogatások nagysága nem változott 2010 óta, az adó és járulékváltozások jelentős nagyságrendben növekedtek. Azonban még az Állami Számvevőszék elemzése is azt állapította meg, hogy ezek jellemzően a kedvezőbb jövedelmi helyzetben lévő családokat érték el. Számtalan vizsgálat, elemzés mutatta ki, hogy pont azok, akiknek a gyermekneveléshez anyagi segítségre lenne szükségük, ezekkel a lehetőséggel nem tudnak élni. A kormány számos családsegítőnek szánt intézkedése ellenére a gyermekes családok esetében a szegénységi arány nem változott.

A jövedelem-közép 60 százalékánál kevesebb jövedelemmel rendelkező, gyermekes háztartásokban élők aránya ma is, mint 2010-ben 12 százalék.

A szakemberek azt is bizonyítják, hogy az állami segítségnek nemcsak szakmai szempontból kedvezőbb formája a vér szerinti családok anyagi segítése, hanem költség-szemléletű megközelítés alapján is. Magyarán: ez az olcsóbb. Nyilván az anyagi segítséget ki kell egészíteni egyéb segítség-formákkal is. Családgondozás, bölcsődei-óvodai-iskolai szociális munka, az ottani ellátások sokfélesége, egyéb szociális terepmunka, felnőttképzés, munkahelyteremtés, a civil és egyházi szociális aktivitás támogatása, a gazdálkodó szervezetek társadalmi felelősség-vállalási programjainak állami ösztönzőkkel való moderálása – e program minden elemének a gyermekek vér szerinti családban tartása a célja. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. december 12. 14:29
❝Számtalan vizsgálat, elemzés mutatta ki, hogy pont azok, akiknek a gyermekneveléshez anyagi segítségre lenne szükségük, ezekkel a lehetőséggel nem tudnak élni.❞ Mondd ki nyíltan, van-e merszed hozzá, a kormány nem támogatja, hogy a cigányok darabra futószalagon szüljék a gyerekeiket csak, hogy apu a segélyből játékgépezni tudjon, hanem a magyar gyermekek magyar családba születését segíti. Ez tényleg hallatlan annak a fényében ahogy a komcsik a GYET-el a kilencvenes években belőtték, hogy három évente egy cigó szülessen, mert akkor folyamatos az apanázs. Egy ~60-as cigó nő a villamoson azt mondta a héten, hogy tizenöt unokája van, és harminc dédunokája.. A libsi szuperterv úgy tűnik egy második Trianon volt az ország keleti felével és nem tettek le róla.
olajfa1
2019. december 12. 11:41
Hát... ahol az "ÖRDÖG ÜGYVÉDJE" szeretné osztani az igazságot... na ott tényleg aljas játszmák játszódnak!
Akitlosz
2019. december 11. 23:20
Könnyebb a tervezett gyerekek számát a jövedelemhez igazítani, mint a jövedelmet a gyermekek számához. Aki magát sem képes eltartani ő mire fel szaporodik esztelenül?
akiaki
2019. december 11. 23:19
ki ez a művezető?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!