Pofon az ellenzéknek

2019. szeptember 07. 09:50

Budapest a kelet-európai régió legélhetőbb városa a The Economist Intelligence Unit felmérése szerint.

2019. szeptember 07. 09:50
Kiss Gergely
Magyar Nemzet

„A brit kutatóintézet a stabilitást, a kultúrát, a környezetet, az oktatást, az egészségügyet, valamint az infrastruktúrát tette mérlegre, ezek alapján jött ki a végeredmény. Ha azt gondoljuk, hogy a rangos elismerésnek minden hazánkfia örül, akkor tévedünk. A balliberális médiumok igyekeztek eldugni a hírt, de akadt olyan portál is, amelyik úgy számolt be a listáról, hogy egy betűt nem írt le Budapest helyezéséről. De még magát a szót sem pötyögte be a billentyűzet segítségével, hogy Budapest. Ez olyan, mintha egy magyar riporter úgy közvetítene egy sporteseményről, hogy a magyar indulóról egy kukkot nem említ, még akkor sem, ha dobogós helyen fut be.

Érthető, hogy nem szívesen kapták fel a hírt, hiszen Karácsony Gergely folyamatosan arról beszél, hogy a főváros élhetetlen, a főváros nem szabad, a fővárosban kivágják a fákat, a fővárosban betont öntenek a fűre, a főváros nem fejlődik, csak visszafejlődik, ami pedig épül, abban csak focizni lehet. De majd jön ő, fák nőnek a nyomában, szivárvány ragyog fel az égen, a madarak dalra fakadnak és a szabadság szellője belengi a város minden zegzugát.

Karácsony Gergelynek ezt a mondókát kell fújnia, arról ugyanis nem értekezhet, hogy Tarlós István főpolgármestersége alatt módosított Alstom- és metrószerződésekkel milliárdokat szereztek vissza Budapestnek, sikerült pontot tenni a 4-es metró beruházására, hozzáláttak a 3-as metró rendbetételéhez, kialakították a budai fonódó villamost, meghosszabbították és korszerűsítették az 1-es és a 3-as villamost, több mint ezer buszt lecseréltek, megújították a Széll Kálmán teret, a Margitszigetet, valamint számos más közterületet és közparkot, szinte százszázalékos lett a csatornázottság, visszaszerezték a vízműveket, megszépült több fürdő, új szmogrendeletet alkottak, látványos építkezések zajlanak az állatkertben, fejlesztették a kerékpárutakat, csak 2016 óta mintegy tízezer fát ültettek el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2019. szeptember 08. 08:02
Bp. a nyugati patkányoknak a legélhetőbb. Ezt minden patkány tudja.
Mich
2019. szeptember 07. 14:08
Karigeri erről a nemzetközileg is díjazott szintről akarja levinni Budapestet a saját libsi-bolsi-náci szintjére...
tevevanegypupu
2019. szeptember 07. 13:27
Egyébként..ha a fővárost a kormány támogatja, ott épít, restaurál, renovál, szervez,kiállításokat, hangversenyeket, világraszóló eseményeket rendez..akkor abból ugye nem Budapest nyer, hanem Kisárokszállás meg Köröstarcsa..
áfonya
2019. szeptember 07. 11:46
TARLÓS-LISTA Brüsszel a legjobb európai úticélnak jelölte meg Budapestet egy 500 000 fős szavazás alapján. Tarlós összesen 36 milliárd forintot szerzett vissza az Alstom-mutyiból , de NEM A MAGA ZSEBÉBE, HANEM BUDAPEST számára. Közlekedés: 4-es Metro befejezése és 10 milliárd Ft visszaszerzése a fővárosnak 3-as Metro, amihez 20 évig nem nyúlt hozzá a Demszky-féle főpolgármesteri banda 1-es és 3-as villamosok megújítása Budai fonódó villamosok Folyamatos a BKV-park megújítása: több száz busz, 36 új Solaris troli, 47 új CAF villamos BKV teljes működési konszolidációja jelentős béremeléssel 100E közvetlen reptéri buszjárat létrehozása BKK kishajók a Dunán Buda-kocsiszín fejlesztése Jegyautomaták Futár utas-tájékoztató kijelzők felszerelése Mol bubi és 100 km kerékpárút fejlesztése 2700 új P+R parkolóhely Taxisrendelet Elindult az elektronikus jegyrendszer (a reptéri buszon-gyakorlati próba jelleggel) A repülőtéri zajprobléma megoldása Vízügy, árvízvédelem fürdők: 100%-os a csatornázottság: BKISZ 300 km csatornázás, margitszigeti csatornázás dél-pesti telep záportározó fejlesztés magyar kézben a vízművek nagyszabású vízcső rekonstrukció folyamatban árvízvédelmi művek kiépítése Budapest teljes árvízvédelmi helyzetének felmérése és fejlesztési koncepciójának kialakítása szemétdíjak eredeti szinten. házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Pusztazámori Hulladékkezelő II. üteme Fürdők: Palatinus, Paskál, Csillaghegy,Lukács,Rudas, Dandár -fürdők megújulása Utak és terek, kertek,közterületek: Széll Kálmán tér, Állatkert, Margitsziget + Szökőkút, Rózsakert, Japánkert, Holdudvar kondipark a Margitszigeten csepeli gerincút (I. ütem) Duna-partok első (déli ) szakasza 35 közúti-és gyalogos felüljáró felújítása Budafok: Hajóút-dunaparti sétány 10 000 fa ültetése,nagyszabású virágültetési akciók Budapest zöld infrastruktúra programja városligeti gördeszka park Városligeti Műjégpálya korszerűsítése Szent István park rózsakert Erzsébet-téri játszótér 5 darab fitneszpar 1. János Pál pápa tér átépítése Gellért-hegyi játszótér Vérmező játszótér Feneketlen-tavi játszótér fejlesztése Rákóczi kert családi park Csepelen Integrált játszótér Csepelen Fővárosi területfejlesztési program Budapest klímastratégiájának megalkotása Szociális város rehabilitációs program Kultúra: Szobrok Színházak éjszakája, Zene éjszakája, Kávéházak éjszakája Európa sportfővárosa év programsorozata Együttműködés a MTA-val és a nagyobb egyetemekkel TAO-pénzek visszaszerzése a színházaknak Belvárosi plébániatemplom rekonstrukciójának támogatása BTM Kiscelli Múzeum részleges rekonstrukciója Óbudai Gázgyár tornyainak műemléki rekonstrukciója Közfejlesztési Tanács, szmogrendelet, drogprevenciós fórum, barnaövezetek fejlesztése, hajléktalan ügy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!