Liberális kontra illiberális

2019. augusztus 22. 10:37

A nemzeti identitástudatot elvitatni a liberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanság.

2019. augusztus 22. 10:37
Hajdú Miklós
Népszava

„Az előadó szerint a liberális demokráciában élők nemzeti identitás nélküli, egymással versengő, laza kapcsolatban élő emberek, az illiberális rendszerben élőket pedig összeköti a nemzeti identitás és a közösséghez tartozás érzése. Egy olyan politikus mondja ezt, akiről köztudott, hogy értékrendjében kiemelkedő helyen áll a sport, a verseny, a harc. Sajnos ugyanez a kötődés például a tudományokhoz vagy a kiművelt emberfők gyarapításához nem fedezhető fel. Mindezt jól tükrözi a költségvetés, azaz a nemzeti jövedelem elosztása. Az oktatásra, az egészségügyre, a szociális területre, a nyugdíjakra fordított állami kiadásoknak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya évről évre csökken, a sportra fordítottaké (a vallási tevékenységre fordítottakéval együtt) megállíthatatlanul növekszik, ahogy ez az elfogadott 2020. évi költségvetésből is kiolvasható.

Amiből jól látszik, hogy minden alapot nélkülöz a versengést a liberális világkép sajátjának tekinteni, mert az minden emberi társadalomra jellemző. Sőt: a sport mint a versengés terepe az ú.n. »illiberális demokráciákban« sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint másutt. Magyarországon például már régen megnyerte a versenyt egyebek között a tudománnyal szemben. Ez érthető: a Fradi »B-közép« ultrái nem tesznek fel kínos kérdéseket, és nem írnak kellemetlen ügyekről. Az viszont igaz, hogy egy liberális demokráciára jellemző a valódi (nem pedig az annak hazudott) piaci verseny, amelyben az állami megbízásokat nem az arra előre kijelölt csókosok nyerik el látszat-pályázatokon. A nemzeti identitástudatot a kormányfő az illiberális demokráciák (van ilyen?) megkülönböztető sajátosságának deklarálta. Vajon mit szólna ehhez egy francia, holland, német, vagy éppen japán, ahol sok évtizede éppenséggel a Liberális Demokrata Párt kormányoz? A nemzeti identitástudatot elvitatni a liberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanságra utal.

Magyarországon a helyzet rosszabb. A kormányzó többség a másként gondolkodóktól – alaptalanul - elvitatja ezt az érzést, lépten-nyomon kinyilatkoztatva, hogy nem tekinti őket a nemzet részének. Ez a kérdés egyébként is jégre visz. Egy nemzethez tartozni és ezt átérezni felemelő tudat: úgy hívják, hogy hazaszeretet. Azt gondolni, hogy a nemzetünk különb, előbbre való a többi nemzetnél: ezt nacionalizmusnak hívják. Hogy az utóbbi mire képes akkor, ha »értő kezek«manipulálják, arra sok példával szolgál a történelem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. augusztus 23. 07:48
A nemzeti identitástudatot elvitatni a liberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanság. " "Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukció megvalósításának a kapujában állunk, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni. Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni, és ez a kontinens többé nem az itt élő polgároké lesz, hanem néhány jól szervezett, nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túl gondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő néhány évben – fogalmazott. Megjegyezte, ha most a Soros Alapítványra gondolnak, az nem indokolatlan.” és lám SOROS elvtárs meg is jelent a maga teljes valóságában. Elgondolkoztató, hogy a mostani hullám előzményeként, először az „arab tavasz” címen felvezetett amerikai-izraeli provokációsorozattal legyengítették a földközi tenger déli partjain fekvő arab országokat, majd Berlusconi és Sarkozy megbuktatásával legyengítették az északi partok védelmét. Aztán egy rozsdás zsanérokon nyikorgó, rossz ajtózárral, és folytonalvó portással rendelkező Görögországot hagytak Európa déli kapujának, az EU pedig gondosan vigyázott arra, hogy az alvó portást föl ne ébressze, nehogy az kérje a belépőjegyeket. Ebben a Néppárt semmiben sem különbözik a libsiktől/bolsiktól, legfeljebb annyi a különbség, hogy némi álkeresztény máz is fellelhető itt-ott, de azért nekik is Soros a pápájuk. Végül pedig Merkel és a gyanúsan hirtelen eltűnő, józan eszű Ratzingert felváltó, infantilis Ferenc pápa biztosította, hogy hirtelen meginduló, Soros György által révkalauzolt tömegeket szinte beszippantsa a liberálisok által gügyévé tett keresztény értelmiség. Csodálatos módon a látványlibsik ezért annyira megszerették a pápát, hogy azóta alig vannak pedofil papok. Ennyi egyidejű véletlen nincs. Aztán jött a látványlibsik "közös megoldása": Bevándorlási szempontból csinálnak egy „nagy-nagy közös országot”, amelynek valamelyik határa biztosan érintkezik egy válsággóccal, ha ilyen éppen nincs, akkor csinálnak. Innen akkor már legálisan lehet importálni a balos szavazókat. A balos szavazók azonban mindenhol kellenek Soros elvtársnak, ezért azokat szét is kell teríteni szerte Európában. Ezt a valamilyen elosztási rendszerrel akarják elérni. Az a duma, hogy csak a menekültkérelmek elbírálásról van szó, átlátszó mese, mindenki tudja, hogy aki egyszer betette a lábát Európába, azt lehetetlen utána kitoloncolni. Ezek után majd bevezetik, hogy menekült az is aki, nem elég jómódú, akinek melege van, aki meleg, akit megcsalt a felesége Géza, Géza új férje Pista stb. stb. A kötelező jelleggel a Merkel, Hollande, Macron típusú félvezetők egy füst alatt ki is bújnak a választóik előtt vállalt felelősségből, mert majd széttárják a kezüket, hát kérem szépen ennyi jutott ránk, és ez kötelező. Utána majd állást kapnak a Goldman Sachsnál. No persze magukra is gondolnak a szabadságdílerek, emberjogisták, jogkufárok, és mindenféle Sorosügynökök, hiszen nagy tömege lesz itten az ártatlan áldozatoknak, a sínre lökött agysebészeknek. Bőven lehet a BBC kamerái előtt könnyezve jótékonykodni. Ezeket mind lehet „védeni”, lehet nekik jogokat adni, és ami fő, állandó üzemanyagot kapnak a rasszistázáshoz, vagyis willkomenskultur újratöltve. Micsoda fennkölt kultusza lesz a MÁS-nak! Lesz munkája, Jeneynek, Kapronczaynak, hisztizhet Alföldi, Schilling, Gyurcsány, Kőszeg és a többi látványlibsi, és TGM is fasisztázhat kedvére.
moloy
2019. augusztus 22. 20:33
A nemzeti identitástudatot elvitatni az illiberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanság.
Aerion
2019. augusztus 22. 20:20
… A nemzeti identitástudatot elvitatni a liberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanság … Miféle nemzeti identitástudata van annak, aki a nemzet ellensége? Kérdem.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 22. 19:16
Loe Choech!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!