Másság és vállalás

2019. augusztus 07. 22:19

Pszichoterápiás tanulmányaim, és a számomra ismert konkrét terápiás tapasztalatok alapján mondhatom, hogy a homoszexuálisok is, mint minden ember, általában a maguk testi-lelki egészségére és esetleges párkapcsolati problémáikra fókuszálnak és távol áll tőlük az önmutogatás, a másságukkal való hivalkodás. Ennél fogva nem hiszem, hogy többségük helyesli, ha valaki kommersz reklámot csinál az ő identitás-vállalásukból.

2019. augusztus 07. 22:19
Friedrich Anna
Vajdaság Ma

„A multicég szíve joga, hogy mely populációt célozza meg a sokszínűség, az egyenlőség és végső soron a szeretet jegyében. A plakátokkal kapcsolatban megszólaltak és élesen reagáltak azok, akik nem ezt (a szeretet üzenetét) fedezték fel a reklámokban, hanem politikát és a felnövő nemzedék homoszexualitásra történő biztatását. A két oldal, a plakátjaival pénzre hajtó cég és a társadalmi veszélyt látók között valahol elsikkadtak az érintett, a szexuális másság alapján kiemelt harmadik csoport tagjai, akik akarva-akaratlanul eszközként váltak részévé egy reklám-, illetve politikai kampánynak. Pedig többségük csak nyugodtan szeretné élni az életét a nyaraláson látott párokhoz hasonlóan. Pszichoterápiás tanulmányaim, és a számomra ismert konkrét terápiás tapasztalatok alapján mondhatom, hogy a homoszexuálisok is, mint minden ember, általában a maguk testi-lelki egészségére és esetleges párkapcsolati problémáikra fókuszálnak és távol áll tőlük az önmutogatás, a másságukkal való hivalkodás. Ennél fogva nem hiszem, hogy többségük helyesli, ha valaki kommersz reklámot csinál az ő identitás-vállalásukból. Mert egy dolog, hogy a jogaikért küzdenek, s más, amikor e jogokat rajtuk kívül állók használják fel eszközként.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2019. augusztus 08. 12:06
OSTOBA ELLENZÉK pedig rögvest ráröppent a témára, roppant botor módon!
gyaloggos
2019. augusztus 08. 12:04
IGAZ! IGEN-igen súlyosan hibázott ama cég, a marketing vezetőnek azonnal távoznia kellene! S nem a homoszexuálisokat piszkálják az emberek általában, hanem az efféle, mostanihoz hasonló provokatív történések akasztják ki őket!
puszika
2019. augusztus 08. 11:28
Ez bizonyára így van kedves Anna! De vegye figyelembe ,hogy őket nem a saját identitásuk vezérli,HANEM AZ ABBÓL POLITIKAI HASZNOT HÚZNI AKARÓKÉ! Mivel a ballibsik egyre kevesebb politikai sikert érnek el,ezért abban reménykednek,hogy a MÁS NEMI IDENTITÁSÚAK MEG A GYERMEKI LÉLEK KÖNNYEN BEFOLYÁSOLHATÓ FELHASZNÁLÁSÁVAL elérik céljaikat. Már az sem érdekli őket,hogy a visszautasítottság világméretűvé nőtt. Ez már a végső kétségbeesés világa!!
barany
2019. augusztus 08. 11:17
A tréfát félretéve, a hölgy véleménye tökéletesen helytálló, minden jóérzésű, nemzeti érzelmű ember azonosulhat vele. A szexuális identitás magánügy, és nem az utcára való.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!