A bal-jobb skála politikailag megszűnt

2019. augusztus 19. 14:45

A nagy európai országok politikai elitjei összetalálkoztak a hagyományos bal-jobb paletta közepén.

2019. augusztus 19. 14:45
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„Tehát amíg a nyugati országok azzal áltatják magukat, hogy nemzeti kultúrájuk és identitásuk feladása fejében a globalizmus gazdasági haszonélvezői lehetnek – ez persze hosszú távon merő ábrándozás –, addig a közép- és kelet-európai országoknak minden hagyományukat és identitásukat úgy kellene feladniuk, hogy még gazdaságilag is kiszolgáltatottá válhatnak a globális erők előtt.

Ettől függetlenül még egyszer hangsúlyozandó: a bal-jobb ellentét továbbra is létezik és létezni is fog, csak már nem feltétlenül lesz meghatározó, mert egy új történelmi korszakban új törésvonalak váltak-válnak elsődlegessé. Az új helyzet úgy is lefesthető, hogy a bal-jobb törésvonal egész egyszerűen egy új prizmán keresztül egy új dimenzióban értelmezendő ezentúl.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurzív54
2019. augusztus 20. 07:43
A bal-jobb összemosásából mindig a konzervatívok jöttek ki rosszul. Régi bolsi taktika arra, hogy teret nyerjenek, és ha ez megtörtént, a megváltozott körülmények miatt, lenyomnak minden másképp gondolkodót.
Akitlosz
2019. augusztus 19. 17:09
Egyszerűen az van, hogy a politikai paletta csupán egy dimenziós bal-jobb ábrázolása mindig is alkalmatlan volt a neki szánt szerepre. A bal jobb tengely csak a politikai szereplőknek a gazdasághoz való hozzáállásának az ábrázolására alkalmas. De hasonlóan fontos a társadalom politikájuk is, amely igazából egyáltalán nem feltétlenül függ össze a gazdaságpolitikájukkal, ezért azt egy másik tengelyen célszerű ábrázolni. És 2 tengely az már 2 dimenzió, az már egy koordinátarendszer. https://en.wikipedia.org/wiki/Political_spectrum#/media/File:Political_Compass_yellow_LibRight.svg
ráadás-éve
2019. augusztus 19. 15:19
"a közép- és kelet-európai országoknak minden hagyományukat és identitásukat úgy kellene feladniuk, hogy még gazdaságilag is kiszolgáltatottá válhatnak a globális erők előtt" Orbán: Erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést
qwrtzq
2019. augusztus 19. 15:12
A baloldal nem a globalizáció, hanem a saját zsebe tömésének pártján áll. A globális kereskedelem két nagy előnyét fogalmazták meg a közgazdászok a 60-as években. - Mi olyat tudunk exportálni, amit olcsón tudunk előállítani, valamint olyat tudunk importálni amit drágán. Sehol sem írtak olyat, hogy add el a családi ezüstöt és vacsorázz egy jót utoljára az árából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!