Tenerifei Tóbiás József után: Melyik fiatal politikus akarná még megváltani az MSZP-t?

2019. július 29. 16:07

A tehetséges fiatalemberek, akik kacérkodnak a politikusi pályával, egyszerűen képtelenek az MSZP-be bármi jövőt, bármi komolyságot, bármi nemes célt belelátni.

2019. július 29. 16:07
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Fricz Tamás blogja

„És most jön a hab a tortán: egy korábbi, szintén teljesen érdektelen megélhetési elnökről, Tóbiás Józsefről még az is kiderül, hogy tavaly szeptember óta a nem épp olcsó nyaralóhelyen, Tenerifén, a Kanári-szigeteken tengeti életét családjával együtt.

Ez már Lendvai Ildikónak is sok volt.

Pedig valójában nincs mit csodálkoznia a volt elnök asszonynak: az MSZP már régóta ennyi és nem több. Megélhetési helyszín nagyon tehetségtelen, koncepciótlan, semmit, csak pénzt és kiváltságos életvitelt maguknak biztosítani akaró, gátlástalan embereknek.

Miért akarná ezt a pártot megváltani egy magyar González, Blair, Schröder, ha lenne ilyen?

Nem igaz tehát, hogy szegény szociknak nincs szerencséjük, csak balszerencse, hogy eddig nem dobott a gép nekik legalább egy kicsit tehetségesebb fiatal politikust – de előbb vagy utóbb úgyis dob egy ilyet, semmi baj.

Nos, ez az, ami nem igaz.

A tehetséges fiatalemberek, akik kacérkodnak a politikusi pályával, egyszerűen képtelenek az MSZP-be bármi jövőt, bármi komolyságot, bármi nemes célt belelátni – joggal. Látnak viszont Kunhalmi Ágnest, Tóbiást, Ujhelyit, na és persze látják Bangóné Borbély Ildikót. És iszonyatos marakodást a maradék suskáért.

És ennyi elég is: a tehetséges fiataloknak az MSZP nem opció.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. július 30. 18:32
Tenerifei Tóbiás József után: Melyik fiatal politikus akarná még megváltani az MSZP-t?" Lenin!
makapaka2
2019. július 30. 18:20
Következik, mint megváltó, trágár Blanka.
Akitlosz
2019. július 29. 22:40
"Tenerifei Tóbiás József után: Melyik fiatal politikus akarná még megváltani az MSZP-t?" Hát az az egy, amelyik fiatal politikus még az MSZP-ben van. Már ha még van ott egy. Kizárt, hogy selejtezőt kellene még rendezni az MSZP-t megváltani óhajtó fiatal politikusok között. Az MSZP-ben már csak az nem volt pártelnök, aki nem is akart az lenni és még Szanyi Tibor.
IV. Fawkes
2019. július 29. 19:27
Ez a feladat alighanem a patásra vár, de már ő sem fiatal :-)) Mindig mondom, hogy lassan ellenzéki pártot is neki neki gründolni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!