Sebaj Tóbiás

2019. július 30. 13:06

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a rezsim fennállása is Jóska fájó távollétével magyarázható.

2019. július 30. 13:06
Aristo
Pesti Srácok

„Ezen tenerifei utak alkalmával – a karbon lábnyom kalkulátor szerint – Tóbiás egymaga összesen, mintegy 50 tonna CO2 kibocsájtásában ludas évente. Ezt tudja meg Greta Thunberg, vagy Cseh doktornő, a vonatbarát, aki bizonnyal előző életében bakter volt. És még azt mondják, hogy a szegény marhákat kell preventíve kiirtani. Pedig akkora marha nincs, mint Tóbiás, hogy ennyi szén-dioxidot tudna szellenteni; erre még a szólásbéli hatökör sem képes. Természetesen amennyiben a képviselő úr a táv egy részét úszva, másik részét lovaskocsival teszi meg, akkor elnézést kérek a gyanúsítgatásért. 

Most, hogy a gonosz média előkaparta a tenerifei ügyet, már a saját párttársai is mérgesek rá. Lendvai Ildikó, a nemzet anyósa, odanyilatkozott, hogy: »… bocsánat, Jóska, hogy ezt mondom, de ez így nem fog menni«. Azt is mondta: Tenerife, vagy a parlament. Hamlettel szólva: Ez itt a kérdés.

Ezzel kapcsolatban aztán van egy furcsa érzése az embernek. Úgy tudni, a derék férfiú már tavaly ősszel világgá ment, azóta pedig sok-sok parlamenti ülés, tünci, TV-elfoglalás és más, az ellenzéki politizálás szempontjából rendkívüli fontosságú esemény történt, és Jóska nem volt ott, de valahogy nem is hiányzott senkinek. Ott álltak ők, a nemzet lelkiismerete mind egy szálig, az eszmékből és kukákból, illetve a kukázott eszmékből épített barikádokon, szembe nézve Orbánbasi erőszakszervezeteivel, és senki nem nézett körül és kiáltott fel: »Hát a Jóska hol van? Mire megyünk így nélküle?«

• Hol volt Jóska mikor a parlamentben fütyülni kellett a demokráciáért?
• Hol volt, mikor Hadházy lódoktor mászott? (Nekem róla azóta is Italo Calvino kitűnő írása »A famászó báró« jut eszembe.)
• Hol volt mikor Varju képviselőt a rezsimpribékek legyilkolták, de ő – még Jézusra is ráverve egy kört – már másnap feltámadott az ATV stúdiójában?

És még számtalan ilyen kérdést tehetnénk fel. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a rezsim fennállása is Jóska fájó távollétével magyarázható.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2019. augusztus 01. 07:48
Megint zseniális az írásod.
DrPepper
2019. július 31. 19:59
A cikk kontextusában szemlélve Tóbiás (politikai) tevékenysége kifejezetten szimpatikusnak kezd tűnni.
catalina9
2019. július 31. 16:00
Lendvai Ildikó: Nem elég teneriffének lenni, annak is kell látszani..
tango47
2019. július 31. 11:23
Tóbiás szerintem csak azt a tételt akarta megerősíteni, hogy “Nincs pótolhatatlan ember.”. Sikerült neki. Én azt hiszem, ha mindezt még MSZP elnökként tette volna meg, máig nem váltották volna le.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!