Élet az Unión kívül

2019. május 07. 11:21

A kölcsönös vámok megdrágítják mind az importot, mind az exportot.

2019. május 07. 11:21
Hajdú Miklós
Népszava

„2004 és 2017 között az EU által Magyarországnak juttatott támogatások és az ország befizetéseinek egyenlege 11820 milliárd forint volt, tehát az EU nettó ennyivel támogatta a magyar gazdaságot. Ha ennek a támogatásnak az éves bontását nézzük, 2010, tehát a Fidesz regnálása óta négy olyan év volt (2011, 2012, 2013 és 2016), amikor a támogatás összege meghaladta a bruttó nemzeti termék (GDP) éves növekedését. További három évben a támogatás a GDP növekedésének 75-96 százaléka között volt, és csak 2017-ben esett 35 százalékra. Tehát a magyar GDP növekedésének döntő részét még akkor is az EU támogatásai fedezték, ha tudjuk, hogy a támogatás nem csak olyan célokra érkezik, amelyek megvalósulása közvetlenül beszámítódik a GDP-be.

A fideszes véleményvezérek szerint mindez ellentételezés a magyar piac megnyitásáért. Ezzel csak az a baj, hogy a piacnyitásból Magyarország a támogatásoktól függetlenül is többet profitált, mintha a vámhatárok fennmaradtak volna, azaz ez egy olyan kivételes win-win helyzet volt, amely nagyon ritka a gazdaságtörténetben. A kölcsönös vámok nyilvánvalóan megdrágítják mind az importot, mind az exportot. Az előbbinek vesztesei a belföldi fogyasztók és termelők, akiknek többe kerülnek a fogyasztási cikkek és a termeléshez szükséges anyagok, félkész-termékek. Ezzel nő az infláció, valamint drágul a hazai termelés és csökken a vásárlóerő. Rosszul járnak az exportőrök is, mert az exportot a célországokban viszonossági alapon terhelő vámok rontják esélyeiket a külpiaci versenyben. És akkor még nem beszéltünk a bonyolult, idő- és munkaigényes vámeljárásról, amiről korábbi gyakorló vállalatvezetőként (is) rémmeséket mondhatnék.

Ennél is fontosabb, hogy a csatlakozás nemcsak az EU cégei előtt nyitotta meg a magyar piacot (ezzel választékbővülést és kínálati piacot teremtve), hanem a magyar cégek előtt is az EU piacait, azaz egy ország piacáért a belépéskor tizenhét (azóta huszonhét) piacra juthattak be azok a magyar cégek, amelyeknek addig erre esélyük sem volt. Ennek az igazi nyertesei éppen azok az élenjáró hazai cégek voltak, amelyek nem olcsó bérmunkára, hanem saját fejlesztésű, magas hozzáadott-értékű termékek előállítására szakosodtak. Ezek a cégek a belépés előtt el sem indulhattak az EU-országok közbeszerzési pályázatain, a belépéssel viszont potenciális piacuk egyszerre megsokszorozódott. Nem véletlen, hogy a magyar export 80 százaléka annak ellenére az uniós országokban landol, hogy kormányunk folyamatos bűvészmutatványokat ad elő a keleti és déli nyitás című operettben, a siker legkisebb jele nélkül.¨

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. május 07. 21:48
"A kölcsönös vámok megdrágítják mind az importot, mind az exportot. " Ellenben a vámok eltörlése semennyivel sem csökkentette a közterheket. A kieső vámbevételek helyett ugyanis új adókat vezetett be az állam, lásd például a regisztrációs adót. Így a vámmentességnek a magyarok számára nem lett haszna, az összesített mérleg ugyanaz maradt, mint ami előtte volt, csupán más tételekből állt össze ugyanaz az eredmény.
Box Hill
2019. május 07. 20:35
Ezért nem vesznek meg az EU-ban semmi kínai, amerikai, japán, stb. terméket. Marha.
IV. Fawkes
2019. május 07. 18:48
Ez a bácsi melyik téeszcsében volt főagronómus ezzel a tudással?
nemecsekerno_007
2019. május 07. 18:26
Ki ez a kretén?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!