Környezetünk védelme közügy!

2019. január 16. 08:12

Igenis legyen súlyos bűncselekmény a környezetszennyezés.

2019. január 16. 08:12
Botos Katalin
Magyar Idők

„Minden fórumon, minden intézményben arra kell nevelni a legifjabbakat is, hogy bűn a környezet szennyezése. Persze ehhez a bűn fogalmának ismerete kell. Nevetséges, ugye, hogy az utcán a cukroszacskót elhajító fiatal után felveszem azt a földről, s szóvá teszem neki. Ma még én vagyok a nevetséges. Jó lenne, ha ezt súlyos, szankcionálandó szabálysértésnek tekintené a jog. Természetesen mindent önmagunkon kell kezdeni. Ahogy egy cigarettázó tanár nem tudja diákjait erről az ártalomról lebeszélni, úgy a szennyezést tűrő felnőttvilág is hiába oktatja a témát az iskolában. A szó elszáll, az írás megmarad, mondja a latin közmondás.

Itt az ideje, hogy a joganyag felülvizsgálatra kerüljön. Igenis legyen súlyos bűncselekmény a környezetszennyezés. És nem kényelmes, cellában letöltött börtönnel, hanem a közösség érdekében végzett kemény munkával kell a vétkest sújtani. De nem is elég itt kezdeni. Minden tananyagot át kell vizsgálni ebből a szempontból. Már az iskolában sokkal nagyobb környezettudatosságra kell nevelni gyermekeinket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pierre
2019. január 16. 16:25
"Az Orbán-kormány millió bűne között az is ott van, hogy a klímakatasztrófa közepén, amikor tényleg néhány évünk maradt, hogy kezelhető szinten tartsuk a globális éghajlatváltozást, következetesen szabotálják az EU erőfeszítéseit egy, a helyzet súlyosságának megfelelően ambiciózus klíma- és energiapolitika érdekében. Ellenkező irányú lépéseket tesznek itthon az energia- és fejlesztléspolitika, a természet- és környezetvédelem területén, és a nemzetközi színtéren a legsötétebb klímagyilkosokkal, mint például Jair Bolsonaro brazil elnökkel szövetkeznek. Nem vigasztal, hogy Orbán ezzel a saját unokái halálos ítéletén munkálkodik, mert az enyémekén is." https://nepszava.hu/3021853_amon-ada-kell-paks-2-helyett-egy-b-terv
gonterl
2019. január 16. 16:14
Aki szerves trágyával trágyázza a földjét, az szennyezi a talajt. Aki műtrágyát használ, az a Balaton algásodását segíti. Aki nem pótolja a talajból kivett anyagokat, az kizsigereli a talajt. Valakinek döntenie kell a konkrét esetekben is. Az általános megfogalmazás lehet szép és divatos, de a konkrét esetek néhány százaléknyi része, eltér ezektől az általános esetektől.
Pierre
2019. január 16. 13:50
mit er az egesz, ha ti ezt ugy kepzelitek el, hogy a kormany es bunszervezeti halozata tovabbra is erinthetetlen maradna. Marpedig a hazai kornyezetszennyezes, kornyezetpusztitas legnagyobb hanyada innen ered. Cukroszacskot elhajíto fiatalokon statualnatok peldat, mikozben buntetlenul erdoket irtotok ki pl. egy fideszes oligarcha aznapi haszna kedveert.
Google
2019. január 16. 12:15
A kirnyezetvedelem ott kezdodik, hogy Gyurcsanyok, Fegyorok, Nagy Blankak, Vadaik es Bangonek nem engednek meg maguknak mindent. Akik embertarsaikat, azok hiret- nevet rongaljak, azok a kornyezetuket sem fogjak kimelni, e' van. Na, es az orszagukat sem. 30 ezustert eladjak az elso igergetonek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!