Azért érezzük üresnek a karácsonyt, mert kihagyjuk belőle az ünnepeltet

2018. december 18. 11:47

A kereszténység viszont komplex módon szemléli az embert, testi és lelki javát akarja, ráadásul nemcsak ideiglenesen, hanem a földi léten túl, az öröklétben is. Interjú.

2018. december 18. 11:47
Kovács Ervin Gellért
Pesti Srácok

Az emberekben ugyanakkor megvan a hiányérzet, gyakori panasz, hogy a karácsony kiüresedett. Mit tehetnének, hogy betöltsék ezt a hiányt?

Vannak olyan emberek, akik kifejezetten utálják a karácsonyt vagy félnek tőle. Vannak, akik magányosak, nincs családjuk, és ezekben a napokban depresszióba esnek. A megoldás erre a problémára a megtérés: szívvel és lélekkel fölfedezni újra az életünkben azt, akinek a születését ünnepeljük. Ő hozza el a megváltást, a karácsony békéjét, a földi javakat és az örök boldogságot. Ha őt kihagyjuk, nincs olyan eszköz – akár fizetünk érte, akár nem – ami pótolni tudja a hiányt.

Korábban a kommunisták akarták fenyőünnepre cserélni a karácsonyt, mostanában pedig az erre kísértetiesen hasonlító „télünnep” merült fel alternatívaként a legprogresszívebb liberális fejekben. Arra hivatkoznak, hogy így nem sértené senki érzékenységét.

Angol nyelvterületen azt halljuk, hogy a Christmas kifejezés önmagában is sértő azok számára, akiknek sem Krisztus (Christ), sem a mise (mass) nem kell a karácsonyból. A muzulmánok érzékenységére szoktak hivatkozni, holott számos muzulmán vezető nyilatkozott már, hogy őket nem zavarja. Az ateistákat zavarja igazán, csak kínos ezt bevallani, ezért rákenik egy másik csoportra. Politikailag korrekt köntösbe csomagolják a belső zavarodottságukat. Én a kommunista Jugoszláviában nőttem fel, ahol tabu volt a karácsony, nem is volt munkaszüneti nap, és nagyon nem volt tanácsos hiányozni ilyenkor az iskolából. Helyette az újévet ünnepelték, újévfa volt, újévkor hozta a télapó az ajándékokat. Ennek ellenére megünnepeltük a karácsonyt, mert a szívünkben és a lelkünkben ott volt. Most egy másik, nem kevésbé veszélyes és emberellenes ideológia akar megfosztani minket a karácsonytól, és előbb-utóbb az lesz a vége, hogy még a formaságok szintjén is elveszítjük az ünnepet.

A kommunista és a liberális eszme hasonlóan veszélyes?

A szellemi gyökereik ugyanazok, ezek történelmileg is egymásra épülő, egymásból kinövő szellemi irányzatok. Más a csomagolás, kicsit más a történelmi kontextus, de az indítékaikat és a céljaikat nézve teljesen azonosak.

Mi ez a cél?

Az a világ, amelyet már az őskígyó felragyogtatott az Édenkertben Ádámnak és Évának: ti lesztek az isten, nem kell külső tekintélyhez igazodni. Egy olyan, látszólag emberközpontú világ, ahol nincs helye sem az Istennek, sem az ő törvényének, sem az örök szellemi értékek iránti alázatnak. Egy olyan világ ez, ahol az ember pusztán a maga biológiai valóságában marad meg. De mi tudjuk, hogy az ember nem csak biológiai lény. Ez egy önpusztító ideológia, amit sokan nem vesznek észre, mert humanistaként hirdeti magát.

Humanizmus, nyitottság, tolerancia, igazságosság, áldozatok megvédése – csupa jól hangzó szlogennel érvelnek.

A történelemből és akár a saját tapasztalatainkból is tudjuk, hogy sokszor ahol a legjobban hangsúlyozzák az emberséget, ott van a legkevesebb belőle. A kereszténység viszont komplex módon szemléli az embert, testi és lelki javát akarja, ráadásul nemcsak ideiglenesen, hanem a földi léten túl, az öröklétben is. Ám ha ezt Istennel szemben akarjuk elérni, mintha az általa meghatározott rend gát lenne, akkor bármi is a látszat, valójában saját magát pusztítja az ember.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2018. december 19. 23:19
"A kereszténység viszont komplex módon szemléli az embert" Hát igen. Mint a matematikában. A komplex szám két részből áll, egy valós és egy imaginárius számból. A kereszténység szerint az ember is egy valós és egy imaginárius részből áll. :))
brabant89
2018. december 19. 10:40
"Az a világ, amelyet már az őskígyó felragyogtatott az Édenkertben Ádámnak és Évának:" Pajti, te elhiszed azt a mesét? LOL. Persze, a kígyó köcsögösködött az emberekkel. Ádám és Éva pedig, mint Voldemort ősei, értették a kígyók beszédét. :))))))) Az emberek meg Babilonban olyan tornyot akartak építeni, amely fölér az égig. Hogyne. Isten meg ott lakik az angyalaival, kerubjaival, trónokkal, uradalmakkal stb. együtt. Szóval akkor űrhajóval el is lehet oda jutni ugye, ha már olyan magas tornyot nem sikerült építeni. Amikor kinőttem abból a korból, hogy automatikusan igaznak tartsam, amit a szüleim állítottak és egyre problematikusabbnak tűnt a kereszténység, az olyan prédikációk, amelyek úgy beszéltek Ádámról, Éváról, mint valóságos létezőkről csak egyre jobban távolítottak a kereszténységtől, amíg aztán be kellett látnom, hogy bármennyire fontos is a katolikus vallás a szüleim számára, isten nem létezik, és a katolikus vallás nem igaz.
brabant89
2018. december 19. 10:27
"A megoldás erre a problémára a megtérés: " Hát persze. Az emberek egyszerre csak elkezdenek hinni a fogtündérben, meg a Mikulásban. Nem is nehéz. Le kell vetkőzni az arroganciát, hogy mi jobban tudjuk, hogy a Mikulás nem létezik. El kell fogadnunk, hogy tudatlanok vagyunk, és szükségünk van a hitre. Abban ennek az ostoba fickónak igaza van, hogy a karácsony kiüresedik, mivel itt Európában egyre kevesebb ember hisz a kereszténységben. A húsvét különbözik ettől? A húsvéti szokásoknak (pl. locsolkodás) mi közük van Jézus feltámadásához? Ráadásul teológiailag - és történetileg - húsvét nagyobb ünnep karácsonynál. Viszont a húsvét nem kommercializálódott annyira, mint karácsony. De teológiai tartalmát semmivel sem veszik többen komolyan.
Akitlosz
2018. december 18. 22:01
NON MORTVI SED DATA SOMNI OMNES QVI DESCENDVNT LAVDABVNT TE PASSIM SPARSA CVSTOS NE PEREANT NON MORTVI SED DATA SOMNI OMNES QVI DESCENDVNT LAVDABVNT TE Nem, nem halott, csak alszik. Ezek a szétszóródott csontok Mindenfelé nem fognak elpusztulni, Nem halottak, csak alszanak. Mindenki, aki (hamarosan) le fog menni dicsérni fog Tégedet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!