Civilek mucsán

2018. november 19. 16:49

Ökörhúgyszagú, primitív, kulturálatlan, barbár népség. Így tekint a balliberális értelmiség a Fidesz-szavazókra.

2018. november 19. 16:49
Lánczi Tamás
Mozgástér

„Ökörhúgyszagú, primitív, kulturálatlan, barbár népség. Így tekint a balliberális értelmiség az Orbán-kormányra és a Fidesz-szavazókra, és ezt nem is rejtik véka alá.

Felsőrendűségi komplexusuk már önmagában is megmosolygtató, hiszen hosszú ideje nincsenek abban a helyzetben, hogy ők mondják meg, mi a kultúra része, és mi nem. Különösen komikus, amikor másokon gúnyolódva éppen róluk derül ki, hogy még annak a minimális tudásnak sincsenek a birtokában, amit egy magát a kultúrában jártas értelmiséginek valló, a tv-ben nyilatkozó embertől elvárhatnánk.

Éppen ez történt az ATV Civil a pályán című műsorának november 10-i adásában. (...) A műsorvezető a miniszterelnök sanghaji beszédéből idéz egy számára mulatságos részletet (...): Orbán Viktor beszédében a besztercebányai születésű Hudec László építészről tett említést. Ez pedig nem csak a műsorvezető, hanem a vendégei számára is rendkívül tréfás. Mint kiderül, egyikőjük sem tudja, kicsoda Hudec László, sőt, meg vannak róla győződve, hogy egy »senki«. A nevét viszont vicces hangzásúnak találják, és vagy két percig röhögcsélnek a magyar kormányfő menthetetlen provincializmusán.

Miközben épp a saját szegénységi bizonyítványukat állítják ki nagy lelkesen.

Hudec László építész ugyanis világhírű. Ő tervezte Sanghaj legfigyelemreméltóbb épületeinek jelentős részét. Többek között a Nagy Színházat, a posztmodern Zöld Házat, több templomot és iskolát, egy kórházat, valamint a Park Hotelt, amely olyan ikonikus épülete lett a városnak, mint Párizsnak az Eiffel torony. Ha valaki, akkor Hudec László biztos ott van a valaha élt öt legfontosabb magyar építész közt. 

Rangoséknak erről fogalmuk sem volt, csak reflexből lemucsaizták a miniszterelnököt, amivel épp ők váltak szánalmasan provinciálissá. Tegyük hozzá, nem először.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. november 23. 04:49
Egy Pigniczky Réka nevű rendezőnő készített Hugyeczről filmet: Hudec László élete rendező (magyar dokumentumfilm, 27 perc, 2010) https://port.hu/adatlap/szemely/pigniczky-reka/person-238719 A dolog ott válik hátborzongatóvá, hogy aznap, amikor itt ez a szöveg megemlítette Hugyeczet, Pigniczky Réka háza teljesen leégett Kaliforniában és meghalt a lánya: http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/kiss-tibi-kalifornia-tragedia-gyasz-elhunyt-fiatal-lany-adomanygyujtes/ppcr1zb
koronaszepe
2018. november 21. 11:01
Hudec úr nevét ebben az országban jóformán senki nem ismeri, Orbán sem ismerte, amíg a beszédírója-akinek ez is a dolga- bele nem szőtte a mondandójába. Azt, hogy ki minek nézi a választót-a Fidesz választót-, abból lehet hitelesen lemérni, hogy hogyan kommunikál vele. Nemzeti Konzultációkkal- ki lehet elemezni a kérdések alapján-, Stop Soros óriásplakátokkal. Azt hiszem, Láncziék nem állnak jól ebben a tekintetben. Ha volt valami haszna ennek a viharnak a pohár vízben, az annyi, hogy a közélet iránt érdeklődők megismerhették Hudec László nevét. ps. Áldassék a neve!
syphax
2018. november 21. 06:36
"Milyen jó lesz az szdsz-től borzongani még vagy tíz év múlva is.." NOJSZEN! Essztet tuggyuk. Ezéé' csinyájjuk assztat, amit....ugyi.
Sétagalopp
2018. november 21. 04:17
Velünk élő szdsz.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!